ÉLETKÉPEK

A mostani posztban inkább egy-egy életképet írok le, annyira nem tudom összeszedni a gondolataimat és mondjuk kronologikusan írni valami szépségeset. Most már több, mint 3 hete élvezhetem a forróságot, az angolok idióta humorát,a nyári farsangi szezont, az egyszálfarokkal-himbálódzó 15 perc hírnévre törő sztárokat, egy nigériai srác állandó éneklését, a spanyolok túláradó szeretetét és nyálcsorgatását, a tenger látványát …

És még mindig nem változtam abban, hogy iszom a kávét, és itt mindennapra kijutna egy CoffeeTime-os poszt, ugyanis néha-néha iszom itthon is kávét, de minden egyes nap megyek és megiszom az aznapi cafe lattemat vagy cappuccinomat. A napok is szinte ugyanolyanok, kelés és fetrengés fázisa akár 2-3 órát is igénybe vehet, aztán irány a meló, 6-kor már a zuhanyzóban gondolkodom az élet nagy történésein, 9-kor pedig ismét a bárban állok és adom el magamat a fényképek mellé…

Az eltűnt kisfiú

Nem is tudom miért ez jut eszembe először életképek gyanánt, de naponta gondolok arra a kisfiúra, akit két nappal ezelőtt hagyott el a nagyképességű anyja… Épp egyik helyről a másikra cappogtam, mikor egy nagy tömeg kezdett életre kelni. Azt hittem valami izgalmas mutatvány, vagy éppen átbaszós Józsi pakolgatja az itt a piros-hol a piros golyóját… De sajnos nem. Egy szöszke, 3 éves forma kisfiú állt az oszlopnál, kezét összekulcsolva-ráhajolva és csak azt ordibálta, hogy mama. A tömeg csak nőtt, végül egy angol csajszi vette kézbe, pár fiatallal ott maradtam. Nos, milyen cuki mindenki, mikor a saját országára tippel, hogy biztos onnan van a gyerek. A mámááááá kábé minden nyelven értelmes, és meglepő módon nem angol volt a gyerek, de nem is spanyol. Szegény pára a fhansziáktól jött, ez persze már csak akkor derült ki, mikor a rövidtávfutókat megszégyenítő módon suhanó anyuka megjelent. A gyerkőc végre leengedte a kezeit, gondolom mekkora sokk érhette. Sosem értem, hogy lehet elveszteni a gyereket, pláne Benidormban… Alapból elég hülyeségnek tartom egy partyvárosba elhozni a bébit, aztán este mászkálni a strandon, ami felér egy Venice beach-csel. Még ha oda is merészkednék, hát tuti, hogy a nyakamban lógna a gyerek. Na mindegy, végülis happy end lett a vége, nemdebár?

Run b!tch, run!

Akik pont elcsípték a fészbúkra feltolt képeket (ugye bár mindenki tudja, hogy a fészbúk szortíroz de rendesen, így aki lemaradt ne búsuljon, állítsa be az oldalt kedvencek), azok láthatták, hogy elvonszoltam a seggemet, de nem ám a bícsre, hanem a hegyekbe! A kilátás bjutifuuul, hőmérséklet kellemes … Este 8-kor … NEM HATKOR? BAZDMEG! Úgy menjél el futni, hogy rendesen hidratáltad piciny testedet, különben úgy jársz, mint én a hülye fejemmel. 6-kor még bőven déli napsütésnek megfelelő magasságon van a nap, nem is tudom, talán nem forog elég gyorsan a föld itt (haha). Mindenesetre a hegynek felfelé való futás, továbbá a Nap és a Föld kevésbé kellemes dőlésszögének eredményeként – mondhatni nőiesen – elég szarul éreztem magamat a tegnapi este folyamán… Így meglepő módon már éjfélkor ágyban voltam, ami a melót nézve is hűűűűha.

Nem semmi a kilátás

Itt még okos voltam és későn mentem :)

WORK HARD | PLAY HARD

Azt hiszem fejlődök… Vagy már annyira leszarom az embereket, hogy totál flegma fejjel szeretnek belém és kérik a képeket. Az elmúlt átlagosan jobb eddig, mint az előző. A pénteki este tuti, sőt ma egyéni rekordot fogok felállítani! Amennyit ma eladtam eddig (41), az még napi rekordnak is rekord lenne, de még jön az esti műszak… Money money money.

VIRÁG

A héten MÉG nem kaptam virágot. Mondjuk nem is kezdtem el vésni sehova az eddigieket. Ehelyett pedig rengetegszer megkaptam az agyoncincált, ősrégi faviccet a „Hungary-hungry”-félét, if u know what i mean. Néha vicces, de inkább nem.

KUSSMÁÁÁ

Ez csak egy életérzés. Imádom, ha szól a zene, ezért otthon bárhova is mentem tutira ipod lógott a nyakamban, legyen az az egyetemre való baktatás, edzés, buszozás, BÁRMI. Itt viszont leszoktam róla. Írtam valami kommentben fészbúkon valakinek, hogy jöjjön ide a bulivárosba, mire jött a válasz, hogy az max Ibizán van. Nos Ibizán (még sajnos) nem jártam, de higyjétek el BENIDORM is megér egy misét. Konkrétan annyira dübörög a zene, hogy ÉN, aki zenével kelt/feküdt/evett/létezett most csendet akar. Minden egyes bárból hangosan szól a zene, de nem azért mert benn vagyok és elhallgatom. Megyek az utcán és mindenhonnan folyik a zene, az emberek hömpölyögnek szintén. Nem is kell zene, annyira sok a zaj, a lüktetés, hogy nem kell. Viszont most már úgy érzem, hogy sok. Néha jó lenne füldugóval végigtolni a napot. És ezt még mindig a zenefüggő mondja :)

COFFEETIME

Aki az elejétől követi a blogot, az tudhatja, hogy anno lovecoffeelovelife néven kezdtem el írni (kábé 3 hét után váltottam a mostani A cup of my life névre). Csak kávékról akartam írni, persze valahol az elején is tudtam már, hogy ez lehetetlen vállalkozás, mert ha szófosásom van, akkor aztán tudok beszélni bármiről és mindenről. No de visszakanyarodva a kávéhoz, a poszt elején említettem, hogy mindennap kávézni járok és ez így is van. Aki követ instagramon, az láthatja hogy már-már egészen művészire fejlesztettem a kávés fotókat (biztos a napi sok száz kép teszi :D).

Most már az összes bárban kipróbáltam a kávét, ahova járunk (kivéve egyet, ott nagyon ritkán időzöm el, eddig szinte sosem :D). Ezek közül két helyen is van egy kedves és drága bennfentes pincérfiú, akik baromi jófejek és cukik, hogy csinálják a kávét.

Antonio, a Solbaros: majdnem egyszerre kezdtünk el dolgozni, ő a bárban én pedig a fényképezkedéssel.  Bár spanyol, elég jól beszéli az angolt, nagyon jól eldumálunk. Ő az összes piát eddig ingyen szervírozta, most hogy tudja, hogy kávébuzi vagyok, így már azt is :D Vele készült a kép amúgy július negyedikén :)

cappuccino @Sol bar

A másik báros srác meg haláli. És mi a poén? Nem tudom a nevét :D De fogadok, hogy ő sem az enyémet. Max egy hete kérhettem tőle a cappuccinomat, azóta kitalálta, hogy inkább cafe lattét innék, így egy négydecis kübliből élvezhetem a tejes kávét tejhabbal. Most mondjátok, hogy nem szép?!

cafe latte @SgtPeppers

KAMERA

Édes drága Papszikám sok szeretettel küldi a kamerát, amit occsóér’ vett a neten, hogy drága pici lánya széjjelkamerázhassa azokat a pillanatokat, amiket mások lehet, hogy örök életükre törölnének az univerzumból. Ha minden jól megy, és a posta Istenei is szeretnek, akkor a jövő héttől kezdve 1-2 videó is felbukkanhat a blogon, vagyis inkább annak youtube-csatornáján. Csáp, ha tetszik!

És most pedig búcsúzom, irány a meló, remélem hamarosan újra tudok írni, ez jót tett piciny lelkemnek. Még egy utolsó kávés kép, méghozzá csokival, amit Noémi hozott nekem Svájcból... Ki nem találjátok milyen ízesítésű?! :D

XoXo