WEEKEND

Nem csak azért szeretek eljárni világot látni, sokfelé utazni, mert új embereket, kultúrát, akár nyelvet ismerhetek meg, hanem azért is mert a személyes kis bázisomban is változások történnek. Felkavarodik az iszap, új halak jönnek az én kis tavamba, cserélődik a víz, vagy éppen új vendégeket hoz a tóparti házba a sors.

Jelenleg is egy külön dimenzióban létezem, még annyira haza sem értem, de fejben már messze vagyok. A hosszabb útjaimmal egyetemben egyre kevesebbet parázok rá a dolgokra, mert egyre inkább felismerem a nagy betűs élet enyhén túlzásnak nevezett szabályait, a főszereplőket, a viselkedésformákat.

Legjobban talán a kapcsolataimat tudom megvilágítani ezekkel az új „okosságokkal”, bár aztán lehet, hogy csak öregszem, haha. Mindenesetre hidegen hagy sok minden, amin mondjuk régen én is, de még mindig sokan idegeskednek. Várnak másokra, nem lépnek irányukba, valahogy hagyják elfolyni a dolgokat. Kerek két hétre jöttem haza, és igazából nem erőltettem meg magam annyira, hogy az össze létező ismerőssel felvegyem a kapcsolatot személyesen. Érdekes módon a „best”-jeimmel megtörténtek a találkák, a többit meg hozta a sors, viszont olyan mélységű újratalálkozások vagy  éppen új kapcsolatokat is hozott ez az egy hét, hogy csak pislogok.

A hétvégén is spontán módon töltöttem el egy barátnőmnél, aki a semmiből 3 év után (nem lehet haragudni, megérteni kell, hogy eltűnnek az emberek) vette fel velem a kapcsolatot, így spontánul levonszoltam magam Tapolcára, ahol nagyon könnyen lekésheti az ember az utolsó FÉL NYOLCKOR induló buszát, hogy aztán éjszakába nyúlóan kivesézhesse az élet nagy dolgait.

Büszkén mutathatom be Nektek azt a nyelvet, ami árnyaltabban ki sem fejezhetné a kapcsolatrendszereinkben megbúvó egyéneket. Nekünk nem barátaink vannak facebookon, hanem ismerőseink, az oviban pajtásaink voltak, a „bff”-ünkkel járunk shoppingolni, és IGAZ barátokból általában csak egy kezünkön tudunk elszámolni.

Ennek margójára tudunk még biggyeszteni embereket az életünkből. Persze, hogy rengeteg ismerősünk van, ha normális szociális hálót alakítottunk ki, akkor úgy általában mindig van egy ismerősünk ismerőse, vagy egy távoli rokon, de kellemes barátnő is lelkibazdmeg esetén.

Aztán az ember évszámai lineárisan ballagnak felfelé, kialakulnak csoportok az ismerősi hálón belül. Vannak azok, akikkel évekig megmaradunk a hellónál, max jön még egy ízes mizu is a reggeli újság mellé, de sok pluszt nem ad az életünkhöz. Jó, hogy ki tudjuk nyitni a szánkat, de egyéb célt nem nagyon szolgál.

Az ilyen majdnem semmi kapcsolatainkon felül persze rengeteg olyan lesz, akikkel hosszabban és persze tartalmasabban is eldumáljuk időnk nagyobb részét. Egy idő után beáll egy igény arra, hogy milyen sűrűn érezzük, hogy találkozni kéne egy kávé, egy sör, vagy vodka-narancs mellett.

Nem feltétlenül baj ez, hogy lekorlátozódik 2-3 hónapra, vagy évi kettőre ez a szám. Igazából az életünkből egy kis területet fog lefedni ez a kapcsolat. Egy novellás kötetnyi pofázás után mindkét fél úgy érzi, hogy eleget tett „kötelezettségének”, többet nem vár el, nem kell tanács, komment semmi. „Költöztem, utaztam, jött a Pista, aztán most már mindjá’ hárman leszünk”. Nem kell komment, jól esik a csevej, amolyan adok-kapok módon mindenki kibeszéli a kis lelkét, aztán amennyit adtunk annyi kapunk is vissza érzelmi szinten, kielégül piciny lelkünk, hogy jól kipofázhatta az élet nagy dolgait, kiürült a lelki szemetes.

Ennek persze van kevésbé kellemes változata is, amikor energia-szipolyozásra érkezünk, és annyit adunk magunkból, hogy két kávé után sem tér vissza a vércukrunk halálfasza-falváról, vagy éppenséggel az a lelki szemetes belénk ürült. Na ezek annyira nem szerencsés kapcsolatok, sajnos sokan szeretik fosni a szót, ami által energiavámpírokként szipolyozzák ki azt a kevéske kis energiánkat is. Mondjuk ez ellen mindig tehetünk.

Aztán szerencsére van néhány olyan RITKA állatfaj, akik személye pezsgést hoz. Inspirálódást, motivációt, kapsz egy kis kurvajóaz-élet adagot.  Elég kevés ilyen ember, akik amolyan ikerlelkek.

Eltűnhetnek, de nem tudsz haragudni, mert egyszerűen ott tudjátok folytatni, ahol hónapokkal, évekkel ezelőtt abba hagytátok. Órák alatt bepótoljátok az elmúlt egymás nélkül töltött időt, és tudod, hogy ebben semmi mellé duma nem volt, nem kellett színezni, túlmagyarázni. Úgy, ahogy történt, nyersen, mocskos szájjal el mered mondani az összes létező gáz/undorító/veszélyes hülyeségedet, amit mondjuk sok-sok „kávézós barátnőnek” még bedrogozott állapotban SE mondanál, mert egyszerű sokk-ként érné őket.

Nem mondom, hogy sok ilyen „ikerlelkünk” van az életben, de párral összehoz a sors, és akkor az úgy „nagyon jó”. Nem csak azért, mert ki lehet vesézni a múltat, hanem mert tükörképként iránymutatást kaphatsz az életedhez, és mert végre valakivel egy színben látjátok a világot, ami nem mindig #ff33cc.

Ő majd megérti, hogy milyen, amikor szarban vagy, mert ez az év most ilyen. Valahogy mindenki belekeveredik abba a bizonyos híg halmazállapotúba. Sokan megülnek a melegben, már-már élvezik ezt a fajta állapotot. Hiába lóbálják a kezüket, amúgy nem tennének semmit a kijutásért. Várnak másokra, a fent említett kapcsolatrendszerből. És hogy mi következhet?

Lesz majd, aki leül melléd, de csak belepacsál. Igazából mindketten szarban vagytok, szóval jobb nem lesz. Lesznek akik beülnek melléd a szarba. Kicsit megkavarják, hogy azért melegedjen még, és ne érezd, hogy mindjárt megköt. Még lehet, hogy előtte nyújtják a kezüket is, de érdemleges dolgot nem művelnek velük.

És lesz pár kivételes, aki nem hagyja, hogy hullámozzon az a bizonyos. Nem fog szart fröcsögni a száján, ahogy sokan tették, hanem végre kihúz a szarból. Nem csak ténykedik melletted, és úgy tesz, mintha, hanem átérzi a problémádat, de kapsz tőle iránymutatást, mert a szemedbe meri mondani azt, amit mások nem. Semmi élet igazsága, vagy olyan, amit nem tudnál a pöcegödör mélyén. De ez eléggé arcon csap ahhoz, hogy talpra állj.

* * *

A fent nevezett kis melodrámát Viki illusztrálta fejben, de egészen hasonló meglátást produkált az én agyam is, így hajnali 3 fele elmélkedve ezekről a dolgokról valahogy mélyen megmaradtak bennem.

Nem szenvedtem kilométer hiányban az elmúlt napokban sem. Mintha nyaralni mentem volna, annyi élmény ért megint. Mintha lelki megtisztításra mentem volna, ahol kaptam egy jó nagy adag bon-bont Melcsi személyében.

Egészen ráébredtem, hogy 1 hét múlva megyek, kisebb pánik fogott el, így ismét listákkal kelek és fekszem.

Néhány kép a hétvégéről

Melcsi bébi :)

Eléggé kifárasztott, ahogy ezt a kép illusztrálja is a szemem alatti karikákkal :D