RANDOM - SZENTPÉTERVÁR II.

Amikor már rám van szólva, hogy illene életjelet adnom, akkor egy parányi szikra begyullad végre, és kínzó érzés gyötör, hogy ÍRNOM KELL, mert egyrészt terápia, másrészt megtörtént szappanoperát olvasni 10 év múlva nagyon izgalmas lesz. Nem is kell 10 év, elég 1 év, mert tegnap is sírva röhögtem magamon, amikor felütöttem a régi kis webnaplómat, ahova aztán tényleg MINDENT leírtam ...

Ez a poszt is hozza magával a randomitást, mert semmi összefüggő történetmesélést nem tudok most összehozni. Eltelt a harmadik hetünk is, 1 hét maradt hátra a nagy siestából, ugyanis októbertől már meg van a normális menetrendünk, ami bizony tele van szopással IT-vel, annyira, hogy szombaton is lesz óránk! Itt tényleg hardcore-ban tolják, szinte mindenkinek van szombaton órája, ez nem ilyen „szívassuk a külföldieket”-téma. Mindenesetre én összeszedem a magam pár kreditjét (szám szerint 12-t, lehet utálni, de ennek fele csak orosz, a többit meg csak azért csinálom, mert kell, tehát ennél többet biztosan nem fogok produkálni).

A héten volt az első alkalom, hogy orosz fiatal szólt hozzánk az egyetemen. Ez tényleg ritkaság számba megy, gondolom hogy nagyon nehéz megszólalniuk angolul, és talán igaza is volt Jay-Jay barátomnak (emlékeztek a feka srácra, na ő lenne az :)), hogy az oroszok maximalisták, így inkább nem próbálkoznak, nem égetik be magukat. Vannak persze kivételek, mint mondjuk a sushi bárban az eladó lány, aki nagy nehezen megszülte a végösszeget angolul, én tényleg értékelem! Mi is próbálkozunk a magunk módján, mint ahogy csütörtök délután is tettük.

A szobatársam, Jay-Jay és én elmentünk palacsintázni, és JJ. tanított meg minket SZÉPEN kérni. A sorban én már sírógörcsöt kaptam a nevetéstől, ugyanis a francia akcentus orosszal vegyítve legalább annyira poénos, mint egy jobb napokat is megélt Showder-klub adás. Tehát most már nem akarunk valamit, ha nem legyen olyan szíves, ezt és ezt szeretném.

Ha már a röhögőgörcsnél tartunk, nálam ez duplán előfordult, ugyanis a múlt vasárnapi orosz-francia party után ugyebár leléptem pizzázni a srácokkal. Nem tudom hányan próbáltatok már kevésbé fényes helyen szelfit csinálni, de ha ezt még vegyítjük egy feka baráttal, akkor hááááát. Na én sírok. Talán láttatok már az interneten olyat, amikor a képen 3 ember van, de te csak kettőt látsz és egy fogsort, ugye? Na akkor ezt élőben bejátszani 100-os rekeszizomlázat okoz. Ezt gondoltam megosztom veletek, mert bár leírva nem biztos, hogy átjön, de na.

Ezt sem regéltem el anno, de mikor megérkeztem volt nálam dollár is, amit gondoltam rögtön beváltok. A történethez tudni kell, hogy ez egy 100 dolláros volt, tehát mivel nagy címlet, ezért még inkább átnézik, hogy mizu. A bankban ez meg is történt, de ilyenről még nem hallottam: beveszi a nő, de mivel van rajta egy szakadás, ezért csak a 90%-át kapom csak meg a címletnek rubelben. Szép.

A kolit és sok-sok pénzes dolgot egy automatához hasonló gépen lehet befizetni. Természetesen hálózsákkal készülsz, termoszos tea, meg sk szendvics, mert bizony THIS IS RUSSIA! Tehát be kell pötytögni mindent cirill betűkkel, nevet, lakhelyet blabla, aztán könnyes búcsút mondasz a pénzednek, és ha többet is adtál, akkor bizony nem kapod vissza. A gép nem ad vissza, ezért egy blokkot kapunk, amit beválthatunk a bankban. Ez még oké, el is intéztük fél óra alatt sorban állással.

No de mivel már lassan vége a szeptembernek és a havi költségeim negyedét utazásra költöm, jó lett volna beszerezni a „diák-BKV-bérletet”. Ez úgy történik, hogy felviszik az adatainkat az adatbázisba, aztán lehet menni harcolni a kártyáért. Kezdődik a digitalizálódás, ugyani online is el lehet intézni ettől az évtől kezdve, persze valamiért KubasiNatáliának ez nem ment. Sebaj, tízen mentünk az irodába egy kedves orosz lánnyal, aki koordinálta lépéseinket. Első lépés: kitöltesz egy papírt, aztán elmész a bankba kifizetni a kártyát. Hozzáteszem, hogy délután 4 órakor álltunk a sorba és kettészakadva elküldtük a csoport felét a bankautomatához (amit már fent is említettem), hogy tartsuk a frontot mindkét helyen. A bankautomatánál PERSZEpont 260 rubelt kell fizetni. 250 a kártya, ami megoldható, de 10-es papírrubelt nem dobálgatnak csak úgy, én mondjuk tegnap láttam először. Így aztán mire egyesével mindent beírunk, kifizetünk, addigra lehet jönni szemöldököt fonni. 2 óra ácsorgás után, amit szerencsére egy jó nagy része a Szentpéterváron most startoló egyetemi diákoknak is velünk élvezhetett, végre bekerültünk. Első pozitív benyomás, hogy beszélnek angolul, a második már inkább negatív volt, ugyanis itt sem voltunk benn a rendszerben, a drága egyetemen elbasztak valamit adatrögzítésnél… Nem tudom ilyenkor hogy nevezhetném ezt az érzést, de most szívesen nyomogatnám a kriksz-krakszokat megjelenítő billentyűket!

Még van egy számomra totálisan felfoghatatlan szokás, amit mindennap megcsodálhatok. Olyan szóval, mint barátság nem merek dobálózni, ugyanis ahogy Karinthy is megjegyezte Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem? – tehát maradjunk a szimpla ismerősöknél. Azért nálunk két puszi vagy csak egy szimpla szia van találkozásnál. Amit itt érzek, az valamiféle retro filmnek köszönhető „elvtársok és elvtársnők”-feelingű, ugyanis az oroszok kezet ráznak. A lányokkal. IS. Vagy a másik legjobb: pacsi. Adj egy ötöst. Találkozásnál. Elbúcsúzásnál. Fiútól lánynak. Lánytól fiúnak. Ezt emésztgetem már napok óta.

A másik, talán érdekesebb történet, mikor a már említett palacsintázásra tartottunk és találkoztunk az orosz nyelvtanárral és egy kínai diáklányával. Mentek ebédelni, megálltunk néhány pillanatra. Szokásomhoz híven figyelem a témát, szerencsére mindent megértek, aztán egy rövid bemutatás, miszerint a szobatársam Franciaországból jött, én pedig Hungary-ból … Én tényleg nem várok el sok földrajztudást, de amikor a kínai diáklány száját elhagyó hangok Angliává alakultak át, akkor feladtam. Tehát Magyarország földrajzi helyzete szerint nem az angolok által besaccolt Kelet-Európa, hanem épphogy velük szomszédos!

Még valami eszembe jutott, ez már csak a kolis élethez tartozik. Én úgy jöttem, mint aki a jég hátán szeretné leélni maradék napjait, bármi történik, KubasiNatália nem fog megdögleni. Így aztán hoztam magammal (már google-n is keresem, de nem találom), tehát ilyen mosáshoz használt kislabdákat, ami mosószert és az óceán illatát tartalmazza, természetese felolvad a kristálytisztaságú ihatatlan vízben. Persze mindez felesleges volt, ugyanis a következő rendszer működik itt:

sa

Egy zacskóba beledobáljuk az összes dolgot, amit épp mosni szeretnénk. Lebattyogunk a földszintre (ami itt persze első emelet! – csak hogy tudjuk :)), elmegyünk a mosószobába, lerakjuk a zacskónkat, aminek tetején ott virít a nevünk szobaszámmal. Kiperkáljuk az 50 rubelt, ami úgy 300-350 Ft lehet, aztán pár óra múlva megyünk és felkapjuk a vizes ruhákat. A gáz akkor van, ha mondjuk este érünk vissza, mert addigra undorító módon összecsoffadnak szeretett kis ruháink.

Azt hiszem más izgalom nem történt, próbálok majd képeket szerkeszteni a városnéző túránkról, azóta már a Hermitázst is megjártuk, ma pedig megyünk a Puskin park(?)-ba, remélem ott már járt az Ősz.