kedd, január 26, 2016 / 6 Comments

A CUP OF HAPPINESS #2

Már is kedd?! Mintha most írtam volna az előző, Az első Cup of Happiness posztot, és tádám, itt is a második. Amikor hirtelen kell végiggondolnom, hogy mi történt egy hét alatt, háááát, az nem megy. Így jön egy kis képmustra a telefonomból, mert megrögzött fényképezkedő vagyok. Szerencsére – ahogy látom :D – nem unatkoztam, pedig az utóbbi 4 napban otthon gübbedek a tanulnivalóimmal. Bár a saját dolgaim haladnak, mégis volt 1-2 olyan dolog, ami bár nem velem történt, mégis hatással van az életemre. És ezek sajnos nem jó dolgok, viszont csak annyira kellemetlenek, hogy később következnek be a várt dolgok. Jobb később, mint soha, nem?!



  • Anyu meglátogatott minket és elmentünk megint a cicás kávézóba. Szerencsére nem volt tele, bár a macskák épp sziesztáztak, de azért készült 1-2 fotó is!

  • Ezek után gyorsan beugrottam a H&M-be és találtam 3 (HÁROM) kabátot, amik le voltak árazva 3000 Ft-ra, erre mind nagy volt! Ilyen jó lenne a diétám?! :D
  • Sikerült kifosztani a dm-et megint. Egyrészt volt az essence-leárazás, bár én abból csak EZT a kis palettát szereztem be, de még jóval előtte lecsaptam egy Essence Cool nude nevezetű rúzsra – életem első nemvörös rúzsa! :D Plusz még egy szájkontúrceruza is befigyelt, teljesen beújítottam. És a nagy keresgélésbe  most megtaláltam az elvesztettnek hitt faragómat, pedig abból is vettem egyet :D
  • szombat reggeli edzés, pedig először nagyon nem akartam menni…
  • aztán villámgyors rapid-randi bff-fel az egyik kedvenchelyemen
  • …ahol Suz’n-nel találkoztunk egy brunch erejéig (nemrég világosodtam meg, hogy a breakfast és lunchból jött ez a szó. Magyarosítsuk rebéd-re?! :DDDD) - igen, ezért a tojásos cuccért mentem el edzeni, hogy akkor majd "megérdemlem" :D


  • Isteni zabos sütik
  • Skype-olás egy régi táncos barátnőmmel, akinek iszonyú cuki a kislánya – és aki segít a blog dizájn-turbózásában :)
  • először csináltam ebédet friss brokkoliból – eddig szerintem csak fagyasztottan nyúltam hozzá, de annyira bejött, hogy vacsira is azt ettem :D
  • felfedeztem a csoki-kókusz csodálatos ízvilágát
  • még mindig vezetem a határidőnaplómat!
  • haladok a tanulással, legyen meg a gyümölcse csütörtökön!
  • éjjeli 1 órás telefonok S-szel – mert az időzónák nem akadályok
Ezek a kis mókaságok pár napja jutottak eszembe, így beleviszünk egy kis színt a heti finomságokba, úgy mint: 
  • Heti zenebona: EZT hallgattam évekkel ezelőtt (8), mai olyanszarhogymárjó pedig EZ 
  • Heti film: A mindenség elmélete & Kódjátszma – Azért kettő, mert mindegyik iszonyú jó! Igaz történeten alapuló drámák. Ha nem láttátok, akkor mindenképp ajánlom!
  • Heti látnivaló: A Nike Women saját sorozatot indít, jövő hétfőn lesz az első rész, itt a beharangozó! #jobbleszek
  • Heti haha: Ilyen leszek, ha lesznek gyerekeim, háhá
  • Heti throwback: Ezt a facebook dobta fel, ilyen szexuális felsőben dolgoztam Amerikában 

  • Heti motiváció - csak azért mert már a 16. napon tartok :)




Hogy telt a hetetek? Néha a kedd olyan hétfő tud lenni, hogy ilyenkor is kell a turbó!



Related Posts

6 megjegyzés:

  1. Az anyukán fetrengtem xDDD amúgy jók ezek a posztok, tök örömmel olvasom más boldogságát : D a hetem tanulással telt. Csütörtökön nekem is jön az utcsó. Amit az elején írtál, hogy közbejött pár dolog ezért a vártak kicsit későbbre tolódtak, hát ez nálam is így van. Nem vagyunk mi ikrek amúgy?? : D tök magamra ismerek az írásaidba.

    Sok sikert! : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor neked is hajrá holnapra!!! Megcsináljuk, nagyon is meg! :D Csekkoljuk a következő heteket, de akkor mindig tudni fogom, hogy mi van veled! :D De örülök, hogy magadra ismersz! :)

      Törlés
  2. "Ez mind egy hétben? :D Wááóóóóó :)) Nem unatkozol!" - ezt a múlt heti hasonló bejegyzésemhez írtad, úgyhogy most én is visszakérdezek :) Kalappal az utolsó vizsgához! Én anno az államvizsgán tiszta ideg voltam, nem is tudom mi történt aznap, a lényeg, hogy jó volt túl lenni rajta :D Ha minden jól megy júniusban jön a második államvizsga, ott már bátrabb leszek (vagy nem).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Háááát, jó, most kicsit pörögnek a napok, de az utóbbi négy napban tényleg otthon ültem :D Én is nyáron államvizsgázom, szóval hajrá neked is! :)

      Törlés
  3. Áááá imádom ezt a sorozatot. :D Amúgy ez tipikus a H&M-ben. :D Akárhányszor bemegyek, ha esetleg találok valami nekem tetszőt biztos hogy már csak a bazi nagy méter van a fogason. :D Pláne amikor még le is van árazva. :D Az én hetem biztos nem volt ennyire aktív, bár mini sikereket értem el. :D Várom a következő hetet!!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, nagyon örülök! :) Hát a h&m-nél pont az lenne a jó, hogy nekem elvileg a nagyobb ruhák kellenének, de most azok is nagyok :DDDD Na mindegy, sírni nem fogok! :D
      Amúgy ez a posztsorozat tényleg arra jó, hogy mindenre emlékezz, hidd el a te heted is van ennyire izgalmas! :D

      Törlés

Kövess Instagramon! @nataliakubasi