HA JÓ, HA NEM JÓ: AMSZTERDAM, DÜSSELDORF, KÖLN

Folytassuk az utunkat Mainzból egyenesen az egyik titkos úticélomba: AMSZTERDAMBA! Az első estén, amikor megtudtuk az útvonalat, pezsgőt is bontottam ennek örömére – hja nem, szimplán csak szülinapom volt :D De ennél jobb ajándékot nem is kaphattam volna, ha már dolgoznom kell a szülinapomon a.k.a. karácsonykor. Éjszaka egykor értünk oda és a másfél napból sajnos én az egyiken dutys voltam, tehát aznap nem tudtam kimenni már. Így konkrétan kábé 5 órám volt felfedezni a biciklik, fapapucsok, és coffee shopok városát.

Annyira vágytunk már kifele a hajóról, hogy fenn maradtunk a hajnali érkezésig és ki is mentünk egy gyors sétára, csak hogy magunkba szívjuk a városi feelinget :D Ami azért eléggé húzós volt számomra, ugyanis „másnap” is 6 körül volt kelés, aztán munka és 2-kor már spuriztunk is be. De itt megint meg kell fogadjam, hogy sose várjak másra, pláne ne sok emberre, mert minél többen megyünk, annál több irányba szeretnénk mozogni. A-a, never again.

Az a négy óra halál volt. Az agyam szinte semmit sem fogott, nem csak a fű illata volt rám ilyen hatással, hanem az egész város. Tudjátok az a fajta, amit legszívesebben egy kávézóból néznél, de azért akarsz is látni valamit. Így némi kitérő után eljutottunk I Amsterdamhoz, ahol volt egy kis koripálya és karácsonyi vásár, a betűkön pedig százak lógtak. Na ilyenkor kell szelfizni, mert akkor legalább biztosan az van benne, amit te akarsz :D

Nekem minden vágyam egy kávézás volt, viszont nagyon sokat krúzoltunk mindenfele, betértünk egy kis muffinért, vettünk fánkot, hűtőmágnest… És közben el voltam ájulva a házaktól. Mesés. Mint egy kis mesebeli falu papírházakból, amik szimplán csak cukik. A csatornák hangulata, a vörös negyed sejtelmessége, a sok nemzet keveredése, coffee shopok hmmm. Teljesen el tud lazulni az ember, engem nagyon megfogott a város. Nem laknék ott hosszú távon, de látogatóba még mindenképp vissza szeretnék menni, nem is csak egyszer!

Aznap este is kimentünk még 2 órácskára, és #storytime! Számomra ez volt az utolsó kimenő, így nem akartam kihagyni, még a másnapi 16 órás „műszak” sem tántorított el, így aztán fogtuk magunkat hárman lányok és kiosontunk a hajóról. Szerencsére közel „parkoltunk” a belvároshoz, a kikötő a vasútállomás mellett van 10 percre, a város is 10 perc laza séta. Girls just wanna have fun címszóval vetettük bele magunkat az éjszakába, tekeregtünk a vöröslámpás negyedben, ahol be kell valljam, szerintem 50%-ban magyar csajok vannak, és aki esetleg még nem volt Amszterdamban: mintha egy Barbie babás dobozban lennének, csak éppen +18-as Barbie babák, illegnek-billegnek, ahol pedig el van húzva a függöny, nos ott SHOW TIME. Az egyik hajós mesélte, hogy 30€-ért már be lehet jutni… mindenhova… if you know what I mean :D

Úticélunk valami funtasztikus hely lett volna, de mivel nem kaptunk semmi ajánlatot, így csak sétálgattunk, míg végül betértünk egy bárba, ami végül mégse nyerte el a tetszésünket, és ki is jöttünk. Pár srác állt kinn az ajtóban, az egyiket hallottam oroszul káromkodni, hát ki szólna vissza, hanem én, ugye? :D Így végül összehaverkodtunk vele, mint kiderült elvesztette az útlevelét és most „kényszerszabadságon” van Amszterdamban, de #trustme, meglehetősen élvezte. Egy órát bóklásztunk vele, volt némi meglepő dolga, de végtére is csak jól érezni jött Amszterdamba, mint ahogy mi is arra az estére. Fél kettőkor már ágyban voltam, a másnap nem volt annyira kellemes.

Így a másnapi túrából kimaradtam, viszont azután ismét Németország felé vettük az irányt, következő állomásunk Düsseldorf volt. Eddig egyszer jártam ott, akkor is csak a reptéren, amikor Amerikába utaztam. És nagyon bennem maradt, mert akkor lepődtem meg igazán, hogy a reptéren a fél literes víz ára annyi, amennyi, de a sörével egyenlő, így inkább azt vettünk :D Ráadásul a kifelé való utazásom során minden egyes ellenőrzési ponton kiszedtek, külön megvizsgáltak, új beszállási kártyát nyomtattak. Bárcsak mások is ennyire imádnának!

Düsseldorfra nem akartunk sok időt szánni, nem is olyan nagy város, meg aztán semmi izgalmasat nem tudtunk – pláne Amszterdam után. Elsétáltunk a belvárosba, volt még egy karácsonyi vásár-maradék, ahol volt óriáskerék (na jó, az szííííp vót’), sikerült néhány dolgot beszerezni a Rossmannban, viszont egy kávézót sem sikerült találni. Valami kis cuki, beülős helyre gondoltuk, ami biztosan van minden (bel)városban. Hell no. Így egy bárban kávéztunk, viszont meg is elégedtünk a kávéval, nekem legalábbis nagyon ízlett, így boldogan zuhantam az ágyba a kis sétánk után.

Hja, el ne felejtsem, de végre megint eljutottam egy Dunkin Donutsba, aminek végülis köszönhetem az egész kávémániát, nem is tudom miért, de akkor kezdődött el valami... Bár kávét nem, de újévi fánkot sikerült beszereznem :)

Szilveszterre visszaértünk Kölnbe, és aki olvas híreket, az hallhatott a kölni szilveszteri eseményekről. Nos, talán a sors akarta úgy, hogy kötelezően be voltunk osztva aznap a hajóra, aminek az a lényege, hogyha veszélybe kerülne a hajó, akkor annak az x embernek kell kimenekítenie a vendégeket. Minden nap ki van osztva, hogy kinek kell éjfélig a hajón lennie. Másrészt szilveszter alkalmából nagy zabáltatás volt a vendégeknek – mert amúgy nem elég hatszor enni egy nap, amiből kétszer 5 fogásos kaja van – most a vacsorát kétfelé szedték, és az első után leléptek operába, és később visszajöttek tölteni. Így mi este besegíthettünk az étteremnek polírozni, és bizony – sosem gondoltam volna -, de éjfélkor is dolgoztunk, pontosabban előtte és utána, mert kaptunk az alkalmon és felmentünk a hajóra megnézni a tűzijátékot.

Firework. Még Katy Perry sem tudna akkorát énekelni, mint amit mi láttunk akkor este Kölnben. A hajóról pedig még szebb volt minden. Nem egy tűzijáték volt, hanem legalább harminc. Én csak álltam, és lestem az eget, aztán csak forogtam és forogtam és mindenhol volt valami fényes játék és ott akkor nem azt éreztem, hogy szar helyzetben vagyok, mert dolgoznom kell. Nem. Azt éreztem, hogy ilyen lehetőségem nem sokszor adódik, hogy ilyet lássak. Pláne úgy, hogy eredeti terv szerint még egy laza városozás is a terveink között volt, de miután kiderült, hogy aznapra be vagyok osztva, plusz a besegítés, így sztornóztuk. Hála égnek. Borzasztó volt olvasni, ami ott történt nők tucatjával. És nem csak Kölnben, hanem a többi városban is…

Innentől kezdve már semmi izgalom nem maradt. Másodikán leléptek a vendégek, szakmai titok: cukik voltak és kellemes borravalót hagytak, sőt többektől kaptam kis üzenetet, és #funfact, de valaki ott hagyott parfümöt is :D Először azt hittem, hogy valami wc-illatosítóval versenyző dologról van szó, de nem! A svájci hölgyeknek van stílusuk! :D

Az utolsó két nap a hajó zárásáról szólt. Gondolom sokan takarítottatok már, de biztos vagyok, hogy nem ezen a szinten. Próbálom vázolni:

"Tegyük fel, hogy a szobádat szeretnéd pormentessé tenni, és bevállalnál egy ellenőrző személyt is, aki mondjuk véletlenül a hajókat is ellenőrzi. A szobából minden tárgyat kipakolsz, ami nem ágy, bútor, vagy egyéb tartozék, a személyes holmiktól teljesen megválsz. Ezután olyasfajta portalanításba kezdesz, amit még a kórházban sem láttál, de még a gyerekednek sem csináltál. A bútorokat kívül-belül, a szekrény belső  csücskét is „megujjazod”, a kihúzható szekrény fiókjának a belső élét is, az ágyon felemeled a matracot és benyúlsz hátra, oda, ahova még a hangyák se másznak be, a parketta falhoz tapadó részéről is, és persze az ajtó tetejét sem hagyod ki. Tegyük fel, hogy fürdőszoba is tartozik a kis szobácskádhoz, így hát tisztítószert nem kímélve szipuzol és sikálsz, spriccelsz, törölsz, úgy hogy még Mr Muscle is büszke lenne rád! A wc-t majdnem hogy szó szerint körbenyalod, a legkisebb kis lyukba is belemászol, és portalanítasz mindent. A tükrön nem hogy fogkrém pötty, de porszem sem lehet, és ha nem felejted el rohansz vissza az erkélyajtó tokjából is kicsípni a nem odavalót”

Na és ezt most vegyétek full komolyan, mert a 15 kabint, amit alapjáraton 4-5 óra alatt ki kell takarítani, amikor a vendégek benne élnek, záráskor ez konkrétan egy napot vett igénybe (kereken huszonnégy órát), ami után persze volt csekkolás is 3 ember részéről. Magamon is meglepődtem, hogy tudtam teljesíteni a feladatot, pedig most már tényleg utálok takarítani. Így nem csoda, hogy az utazás napjára  úgy jártam, mint akibe beleállt a balta. De túléltem. Egy perc néma csendet nekünk! :D

És eltelt a 11 nap. Nem mondom, hogy zökkenőmentes volt minden, lényegében 0-24-ben együtt vagyunk mindenkivel, egy idő után komolyan mondom az ember lányának még a periódusa is átáll egy közös szintre, szóval ennyire megy a szimbiózis. A sok meló után nem is lehetne méltóbban elhagyni a süllyedő hajót, mint a közös borravalóval, ami után betaxiztunk a városba, és dönereztünk egyet. A gépünk Düsseldorfból jött hazafele, így volt még egy laza vonatutunk, ami után életem egyik legjobb kávézását éltem át, de ezt majd csak a #CoffeeTimeChallenge2016 első posztjában olvashatjátok! Na, ki akar takarítani? :D

FACEBOOK | INSTAGRAM | TWITTER | G+ | ASK.FM

• Next MY FITNESS JOURNEY IN 2016
• Previous DRÁGA ÉN