UTAZZ VELEM: CHIANG MAI & BANGKOK - THAIFÖLD

Az óceánpartynk után északra vettük az irányt, a kicsit magasabban fekvő, hegyvidékiesebb Chiang Maiba. Nagyon örülök, hogy nem csak egy helyben maradtunk, mert bár a nyári melegben jó volt minden nap a vízben áztatni magunkat, de teljesen mások az ország egyes részei, így például Chiang Maiban hűvösebb volt, kicsit talán olcsóbb is, kevesebb volt a turista is. A következő funfactünk szorosan kapcsolódik az esti felfedező túránkhoz. Szerettük volna feltérképezni a környéket, hogy mégis hány 7/11 van a közelben, mennyire van messze az éjszakai piac és persze, hogy együnk valami kevésbé thai kaját – ami akkor még kinyírt volna.

Szóval így, hogy a bícslájfból kikerültünk, és nem csak mangó smoothiek és ananászok maradtak opciónak, hát visszatértünk a nyugati világba és McDonaldson és Starbuckson éltünk. Ami nagyon gáz mindenféle irányból megközelítve, viszont ezek voltak azok a helyek, amiken tudtuk mire számíthattunk és kevésbé nyírta ki a gyomrunkat. Másnap reggel még próbálkoztunk egy helyi kávézóban, és bár rengeteg jónak tűnő, bohém kávézó van, hát #trustme ihatatlan kávéval látják el a vendégeket legtöbbször.

A fix programunk másnapra a Chiang Maitól 15 km-re található Tiger Kingdom meglátogatása volt, magyarán tigris simogató :D Többféle csomag közül lehetett választani, mi végül nagy és kicsi tigriseket választottunk, volt még hatalmas méret (giant), bébioroszlánok is (oké, ők nem tigrisek de majdnem :D). Az egész látogatás fél óra volt, plusz másfél óra összesen az utazás. A jegyvásárlás után beengedtek a parkba, elirányítottak és mentünk a ketrecekhez. Mindent kinn kellett hagyni, persze fényképezőgép, telefon jöhetett, de a sportkamerám rúdját le kellett szerelni. Két embereként volt egy idomár, aki vigyázott ránk, de a tigrisek annyira be voltak szívva, hogy nemhogy húsnak, de konkrétan még bokornak se néztek volna minket. Hiába néztem a „cicák” szemébe, csak drogos tekintettel találkoztam. Meglehetett simogatni őket, rájuk feküdni, de összesen ha 10 percet töltöttünk ketrecenként.

Aznapra tartogattunk még egy jó kis thai masszázst, amin egyébként én már addigra kétszer részvettem, a két hét alatt négyszer összesen :D Hát imádom, na! És a Chiang Mai-i tetszett a legjobban. Az éjszakai forgatag a hoteltől pár utcányira volt, egymás hegyén-hátán a masszázs szalonokkal. Legtöbbször csak láb, váll, nyak masszázsra jönnek a turisták be, összesen 20 masszázs szék volt, valamint néhány függönnyel elhúzható ágy, ahol az eredeti thai massaget végezték, vagy az olajos társait. Két pasi masszírozott minket, láb-váll-fejmasszázst választottunk, 1 óráért 1500 Ft-ot fizettünk (és ennél voltak még olcsóbbak is :)). A fiúk mindenesetre értettek a dologhoz, a néhány nappal azelőtti 1200 lépcsős túránkat sikerült kimasszíroznia a vádlimból :D

Ezek után jött a megérdemelt vásárolgatás, és sikerült felfedezni az igazi éjszakai piacot, ami sokkal nagyobb, mint hittem volna. És persze alkudni ért! :) Itt vettem a zöldes elefántos ruhámat, amiről rögtön Thaiföld jut eszembe, nem is véletlen. Néhány szuvenír felvásárlása után megtaláltam a legjobb ajándékot magamnak: egy útlevél tokot, ami bőrből készült és a bácsika a helyszínen beleütött bármit: így lett egy PASSPORT felirat és egy repülő rajta :)  (a húgomén van egy kisdisznó, mert imádja őket). Pár sorral hátrébb találtam ugyanilyen bőrárust, és nála vettem jóval olcsóbban egy kis táskát, ami sokkal tartósabbnak tűnik így első blikkre, mint ha egy ebayest választottam volna.

Az utolsó teljes napunkon elmentünk a What Phrathat Doi Suthep templomhoz. A városban a tuktuk mellett népszerű a piros taxi, ami nem volt valami olcsó, de a templomért se a szomszédba kellett menni, így elfogtunk egy taxit, ahol már ült egy pár, és szintén oda igyekeztek. 500 bahtért vitt el minket összesen, ami körülbelül 4000 forint – ennyit arról, hogy olcsón meg lehet úszni Thaiföldet :) Ezek a piros taxik olyanok mint egy minibusz, hátul nincs ajtó rajtuk, szóval kapaszkodhatsz az életedért :D Viszont másképp elég nehezen jutottunk volna el ide, hiszen azok a kanyargós utak biciklivel gyilkosak lettek volna és mivel más tömegközlekedési eszköz nagyon nincs, ezért így jártunk a legjobban. A templomhoz szerencsére nem kellett megmászni 1200 lépcsőt, gyönyörű kilátás tárult elénk.

Jártunk még egy templomnál, aztán mangó-smoothieztunk hazafele, de aznapra már minden erőnk elfogyott, és még előttünk volt Bangkok. Másnap reggel a reptérre való indulás előtt sikerült 13 perccel korábban ébredni #MertSzeretünkVeszélyesenÉlni. Sem kipihentek, sem szexik nem voltunk, mikor a fővárosba értünk, ráadásul olyan meleg volt – és büdös - , hogy ránk olvadt minden. Voltam olyan ügyes, hogy ezt a szállást a gettó közepére, és kábé egy órányira foglaltam a belvárostól #welldone

Ennek ügyén aznap – bár még csak délután 5 körül volt – már nem akartam kimozdulni a légkondis szobából. Azt a nagy bulizást is elnapoltuk, bár a másnapi városnéző túránk után se kedvem se erőm volt nem volt elindulni, de kezdjük az elején!

Honnan ismerhetjük fel, hogy Natussshka szervezte a napi programot? Úgy, hogy a legeldugottabb specialty cafet keresi egy délelőttön keresztül, hogy egy jót ihasson. Mindig azt mondom egyébként, hogy addig nem voltunk „ott” egy városban, míg nem mentünk tömegközlekedéssel, hiszen akkor látod, hogy mekkora egy város, látod az embereket, akik a mindennapjaik során mennek a munkába, suliba, gyerekért. Szóval a kinézett kávézóba elindultunk egy kisebb gyalogtúrára, amit buszút követett. Azért valljuk be, hogy Thaiföldön a buszozás sem olyan, mint máshol. Sőt, egész Ázsia nekem egy nagy kérdőjel, és talán az egyetlen kontinens, ahol kábé sehol nem tudnám elképzelni magamat életvitelszerűen élni. Persze két hét Thaiföld után nem is állíthatom, hogy ismerem Ázsiát.

A Google Maps segített még a szálláson, néhány screenshot volt az összes használható infónk – persze thaiul. A jegyszedő kislány nem is mert pénzt kérni tőlünk, pedig csak 80 Ft volt a buszjegy, de segített, hogy hol kell leszállni – bár ebben nem voltam biztos, mert senki nem beszélt angolul, szóval fél óra után egy kis activityzgetés során leszálltunk valahol Bangkokban. Még fél óra bóklászás a 35 fokban, miközben különböző bűzorkánok vették felénk az irányt mindenhonnan és a gettóban megtalálható kis „oázisban”, egy kis burzsujnegyedben megtaláltuk az One Ounce for Onion kávézót. És ettünk. És ittunk. És két hét után végre élveztük mindazt, amit a szánkba tettünk. Nem véletlenül volt egy nyugatias specialty cafe. Így már mondhatjuk is, hogy jól kezdődött a nap, ezután már csak 1 óra taxizás kellett és kezdhettük a rövid városnézésünket.

Mondhatjuk azt is, hogy szinte semmit nem láttunk Bangkokban. Ahogy elértünk a Wat Arun Temple-höz, belevetettük magunkat a testrész elfedésbe – hello I love Bangkok-póló – és bejártuk az egyetlen egy olyan templomot, ami nem hasonlított a többi buddhista templomhoz, sőt kicsit maja kőtemplomhoz hasonlított. A templomon kívül volt egy becsületkasszás csengőfa, ahol 20 bahtért (160 Ft) lehetett csengőt venni, rá kellett biggyeszteni becses nevünket és fellógatni a többi csengő közé, ahol minden bizonnyal a szél elfújja a szerencsénket akár haza is :) Egyébként ez egy nagyon aranyos dolog volt,valamiért azóta is kellemes emlékként él bennem, semmi fancy dolog, mégis örökké ott lesz a csengőnk valahol Bangkokban.

Bangkokban használatos tömegközelekédési eszköz még a hajó is, valamint a komp, ami csupán 32 Ft-ért visz át egyik oldalról a másikra. Feladtuk a nagy városnézést, ezért kerestünk egy tuk-tukost – vagy ő talált meg minket és megadtuk a koordinátákat a hotelhez. Aztán másként alakultak a dolgok…

Pont előtte olvastam egy cikket arról, hogy sok drágább bolt benzint fizet a tuk-tuk vezetőknek, amennyiben odaviszik a szerencsétlen turistát. Ekkor a boltban hárman is csüngenek szegényeken, tukmálják a dolgokat, aztán az ember vagy szabadul vagy nem. Elég infóm volt ahhoz, hogy csak annyit mondjak a vezetőnknek, hogy „ figyelj, tudom, hogy benzin kell, bemegyünk eljátsszuk Rosalindát, tényleg odatesszük magunkat, de aztán max negyedóra és spurizzunk”. Vette az adást, mi meg bementünk a boltba. Ott is termett két eladó, próbáltuk felfedezni a boltot, természetesen  a hátsónkba bóklásztak a drágák. Szóval kezdődött életünk nagy alakítása, kár, hogy minden megvehetetlen áron volt. Egy I love Bangkok-os póló, amit a templom mellett vett a húgom 800 Ft-ért, azt több,mint 3000-ért adták volna ebben a boltban. Hát mentünk az ékszerekhez, húgom bedobta magát és illegett, próbálgatott néhány dolgot. Egy ezüst lánc volt a nyakában, előadtuk, hogy majd hazaugrunk a bankkártyájáért, mert nincs nála pénz, meg amúgyis aranyat szeretne. Hát persze itt már kézségesen előálltak azzal, hogy itt is meg lehet nézni az egyenleget, sőt a hotelbe viszik utána a láncot, ha arról van szó. Itt egy újonnan megjelenő család mentett meg minket, szépen kislisszoltunk és folytattuk az utunkat.

Végül egy kávézóban kötöttünk ki, amit még előző nap fedeztünk fel és nagyon finom smoothiejaik voltak, és ebéd gyanánt ilyen finomságot ettünk. Hát igen, ez egy #fuckdiet nyaralás volt…

Aztán közeledett az este… Akkor már vártam a következő estét, hogy induljunk haza, minden olyan messzinek tűnt és bár egész napos alvást terveztünk másnapra, mégsem volt kedvem kimozdulni. Célirányosan a Khao San Road-ra mentünk, ahol sok külföldi megfordul és egymást érik a bárok. Nem hittem volna, hogy ez az este lehet életem legjobb bulijának estéje, pedig végül azzá vált. Rengeteg külföldit megismerkedtünk, dancebattlet nyomtam egy thai sráccal – aki jobban rázta, mint Beyoncé – az egész utca leállt, és talán ezek is azok az esték, amelyek emlékezetesek maradnak. Amikor mindenki önfeledt, senki sem foglalkozik azzal, hogy hogy néz ki, hogy fullasztó meleg van az éjszaka közepén még mindig, mennyi smink maradt az ember fején, vagy mennyi párolgott el, amikor az ember izzadtan, de önfeledve táncol. Hajnali 4 órás hazaérkezésünk talán mindent elmond.

El lehet fáradni a nyaralásban is, nekünk sikerült. Másnap már csak egy délutáni reggelire és egy laza masszázsra volt erőm, este pedig indultunk a reptérre. 5.5 óra Pekingbe, 12.5 óra egy minszki megállóval Budapestig. 20 órás otthon töltött idő után buszra szálltam, hogy Prágába költözzek, de ez már egy másik sztori :)