kedd, május 29, 2018 / 2 Comments

27 LESZEK ÉS 27 KILÓVAL KÖNNYEBB?



Hello ismét!

Ha még nem ismernénk egymást, akkor elárulhatom, hogy hasonló „kezdeményezésbe” már vagy húszszor fogtam bele a blogon, de sosem elég. Szerencsére nem adom fel a dolgokat, és bár ez nem az a fajta sztori, ahol a kolduslányból Hamupipőke lesz egy időintervallum alatt. Nope. Itt szépen százszor is elbukunk, de százegyedszer is felkelünk, helyreigazítjuk a koronánkat és megyünk tovább. Legalábbis így szólna egy Cosmós címlap a kétszázötvennyolcezredik életmódváltás belekezdésénél.

Amikor Superwomannek érzem magamat #yaaasbish



Van egy fajta enyhe perverzióm, miszerint szeretem magamat lejáratni, vagy beégetni, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy kidobni magamat egy hatalmas csarnok elé pucéran, és ezt most ne értsd szó szerint. Nem fogok semmiféle pornográf anyagot előállítani, inkább csak a hozzám fűzhető lelkibazdmegokkal teli posztok számát szeretném előtérbe helyezni. Miért olyan jó full őszintén a saját bénaságunkról, gyengeségünkről, elbukott csatáinkról írni? Jó kérdés, de megint itt vagyok, hogy ezzel kezdjem.
Fél éve már, hogy véget ért az egyik – vagy talán egyetlen- befejezett kihívásom: a hathetes kihívás, ahol 10 kilótól mondtam búcsút rengeteg edzé, csirkecici és avokádós toast mellett. Emlékszem, hogy szinte remegtem, amikor az első írást posztoltam „- 9 kg hat hét alatt lehetséges?” címmel és az Instagram szavazásban jóval többen szavaztatok bizalmat nekem, mint gondoltam volna.

Jól tartottam magamat egy darabig a kihívás után, aztán hazaköltöztem és az előző hónapok posztjainak lelkibazdmegolása során sikerült visszahíznom mindent. Igen. Mind a 10 kg-t. Nem fasza, és nem is egyszerű felvállalni a stadionnyi ember előtt ezt a fajta pucérságot, pláne, hogy rengetegen érdeklődnek a diéta és edzésterv iránt a youtube-s videó után.


El lehet járni jókat enni <3 @Tizen1


De vannak olyan időszakok, amikor az élet más területeire vagy kénytelen fókuszálni. Csoportosíthatod a a teendőket ahogy szeretnéd, és még ha van is csipetnyi energiád kaját dobozolni (mert sikerült), vagy sportolni menni néhanapján (azt is műveltem), ha mégsem vagy ott abban a teljes jelenlétben, ami az adott célkitűzéshez kell, akkor olyan, mintha félmunkát csinálnál. Megcsinálod, csak a végeredmény olyan elbaszott. Meg van a matekházi, valahogy összedobtad, de nem tetted bele a munkát, fogalmad sincs mit csináltál, de „készen” vagy.

Persze figyeltem, ahogy kúsznak fel a dekák, de mindig úgy van az ember, hogy ezt még pont el fogom tudni csípni és „akkor majd hétfőn elmegyek futni”. Aztán eltelik a hétfő, meg a hónap is és már másodika van,de másodikán nem lehet kezdeni. Végtére is kellett találnom némi menedéket magam számára, amikor összegereblyézem az életem kis színes, néhol széjjelcsapzott leveleit egy gömböcbe és elkezdhetek új rendszert belerakni.

Ahogy az elmúlt években is meg voltak az adott rendszerek – leginkább az előző két sikeres 25 kg ledobásánál - ,úgy most is tudtam, hogy valamit megint alkotnom kell. A legutóbbi ilyen siker 4 éve volt és akkor voltam valaki, aki azóta már nem vagyok, mert szerencsére sok dolgot tanultam az életben, az egyetemen és mindenhol máshol, ami közelebb vihet ahhoz az életvitelhez, ami az én tökéletes rendszerem lesz. 5 éve még nem mertem volna súlyzózni, vagy 2000 kcalt enni, hanem maradtam volna az örökös kardiónál és az 1200 kcal-os étrendeknél. Szóval előrébb vagyok már néhány ajtóval, de még nem eléggé.

Mivel minden életterületünk hatással van egymásra, ezért előbb mindig úgy kell agyban rendet raknom, hogy megtalálok egy köztes helyet, ahol minden fontos dolog helyet kap, de mindig másra áll a fókusz. Fontos, hogy ne csak egy dologra koncentráljunk folyamatosan, mert beledilizhetünk – mondjuk egy jó kis kalóriaszámlálás, amikor már kis buborékokban jelennek meg a kaják felett a kalóriaértékek kis hangeffekttel- na akkor baj van.

A következő lépcső pedig a kis alapkövek letétele. Nem az a fő célom, hogy lefogyjak x kilót és baiiii. Persze fontos cél, hogy egészségesebb testbe transzformáljam át a lelkecskémet, de mivel minden kapcsolódik mindenhez, ezért más helyeken is ki kellett találnom olyan dolgokat, amik segíthetik az egész életmódváltást. Ezért ki is bővíteném az életmódváltást, mert sokszor csak a fogyásra/izmosodásra asszociálunk, de ez lehet bármiféle más változás is, mint például, hogy mindennap 6-kor kelünk, hogy produktívabbak legyünk.



Felcsaptam tehát a legelső posztomat évről, ami minden alkalommal a következő évi céljaimat írja le és így közel a fél év végéhez kell rájönnöm, hogy bizony van még jó néhány pont, amit szeretnék kipipálni azon a listán.

A 27. szülinapom pedig bő fél évre van és mint „kézzel fogható cél” ez kezdett el lebegni a szemeim előtt. 27 kilogramm a 27. szülinapomig. Kihívás elfogadva, hiszen célnak optimális: elérhető, kevesebb, mint heti 1 kg-ot kell fogynom a cél elérésének érdekében.

Emellett olyan dolgokat is be kellett vezetnem, amiket régebben bár csináltam és mindig is közelebb vittek a sikeres életmódváltáshoz, miután utazni kezdtem és nem volt megszokott napi rutinom, ezért elvesztették a jelentőségüket. Ilyen például, hogy vezetem a kajálásaimat papírra – nem tudok elszakadni a jó öreg papír-toll kombótól.
Az étkezésem szimplán csak letisztul, a binge eatingen kívül jól tartom a dolgokat, tehát ha nem jön rám egy-egy zabálási roham, akkor szívesen elvegetálok rizsen, zöldségen és társain. További cél: még jobban beleásni magamat ebbe a témába és megpróbálni megkeresni az OFF gombot – ami talán nem is létezik.



Olyan kisebb szabályok, vagy inkább irányadók jöttek a múlt hétfőtől kezdve, mint például: napi minimum 3 liter folyadék, ami nyáron lehet 4 is, mert alapból foszlok :)
Búcsút mondtam a fehérlisztes-cukros dolgoknak, csökkentettem a tejtermékeket (bár azt nem mondom, hogy örökre száműzni fogom, mert nem érzem, hogy kellene), és tőlem szokatlan módon – bár már többször is követtem ezt – a reggeli kávé helyett zöldteázom. Hja és este is bedöntök egy nagy bögrével.

Ha már edzés, akkor újra elővettem a futócipőmet és nekilódultam; jelenleg a heti három futás a cél. Az előző életmódváltós emlékekből idézve: az első hónapban 4 centit fogytak a combjaim egyenként, szóval marad a nyár esti futika. Emellé még néhány súlyzós/köredzést szeretnék betervezni.



Az utóbbi hetek pedig automatikusan vonták maguk után, hogy nekileselkedjek a jógának. Bár nem is azt szerettem volna először,hanem szimplán nyújtani, de belenyúltam egy nagyszerű youtube-videóba és eldöntöttem, hogy ez is felkerül a listámra. És ha már jóga, akkor az agyam edzésére is gondoltam: meditáció. Ez kicsit nehezebb dolog, talán egy teljes posztot is megér a közeljövőben.

Sikerült beszerezni egy amolyan Meditáció egyszeregyet a minap és bár még nem értem a végére, de már most rengeteg plusz információval gazdagodtam, amit biztos vagyok, hogy be tudok majd építeni a meditációk során.
Ennek amolyan társszokása az olvasás, amit próbálok mindennap beiktatni, még ha csak 1 oldalról is legyen szó.



A másik tudatos döntés a kiadásaim vezetése és ez pedig teljesen összefügg a fogyással. Vagy szimplán a „túlevéssel”. Ha valaki nem tudatos a kajáival kapcsolatban, akkor a pillanat hevében dönt és költ el akár rettenetesen sok pénzt szar kajára: ami nem fogja se a testét, se az elméjét táplálni. És ezt magamon is észrevettem, így viszont nem lehet későbbi célok felé lépni, mint például esetemben egy-egy utazás. Ha tudunk tudatosan enni, vagyis ehhez ételeket venni, esetleg kitapasztalni, hogy mit, hol és mennyiért kéne megvenni, akkor értékes pénz maradhat a zsebünkben és a testünk is jobban jár. Meg aztán a wanderlustunk sem „hal éhen”.


 
Random kajahajó Thaiföldről 

ELSŐ HÉT

Most hogy végre végigértem a mondókám bevezetőjével, jöhet az első hét beszámolója. Ami tény, hogy nem volt 100%-osan tudatos, már ami a megörökítést illeti: nem készültem külön fotókkal ide, vagy Instagramra, de kifejezetten jobban érzem magam. A sokak által utált mérleg 2.3 kg-mal mutatott kevesebbet, így még 24.7 kg várja, hogy könnyes búcsút vegyen tőlem. A lustaságomat mutatja, hogy a centit sem bírtam elővenni egy hét alatt, de a lényeg, hogy a szokásos puffadás vagy „nemvagyoktopon” érzés elmúlt.

A kajákkal készültem folyamatosan, jártam piacon is, próbáltam okosan vásárolni, vagyis tudatosan figyeltem, hogy mit fogok majd a számba pakolni. Meg volt az első három futás is, ami mindig szenvedős, de meg volt! És a legkitartóbb pedig a jógában voltam, hiszen vasárnap kivételével mindennap jógáztam reggel. Korábban is kelek ezért fél órával, de azt hiszem a testem hálás ezért a reggeli bemozgatásért, mert a fő motivációm a derekam le nem rohadása volt, ami valószínűleg a hajós munka hozadéka és néhány óra után már inkább vágna derékba valaki. Így jött a „nyújtani kéne, de hogyan” és a youtube.com felkeresése, amely hozta az első jógás élményemet még hó elején. Azóta sikerült beszereznem egy kék jógamatracot, ami már visszahozta az árát – ki az, aki porfogónak vásárol sportkiegészítőket?! Oké, csak én… DE NEM MOST!.




A jóga automatikus lett és bár nem vagyok jógi még és nem pörgök fejen, de fogok. Vagy majd haladok efelé. A jógához hozzácsaptam a reggeli meditációt is 5 perc formájában, amit egy alkalmazás segítségével csinálok, ami CALM néven fut és kellemes kis tengermorajlással próbálja edzeni az agyizmom – lol . Sokkal nehezebb, mint a jóga, rendesen megizzaszt az 5 perc, annyira, hogy nem mertem többet bevállalni :D Így olvasom tovább a könyvet és okosodom az irányzatokról és keresem az utam.




ÉS ha már említettem telefonra letölthető alkalmazásokat, akkor muszáj megejtenem a Habitat nevűt is, amivel szimplán lehet vezetni az új szokásokat: kiválasztani, hogy milyen gyakorisággal szeretnénk végezni és ezt leokézni. Sajnos az ingyenes verzióban csak 2 szokást lehet felvinni, így a mostani sok újdonsághoz jött a premium verzió.




A konkluzió csupán annyi, hogy a csapásirány teljesen megfelelő és a hitelességemhez és extra platformként kellenek a blogom lapjai, így heti szinten fogok beszámolni az utamról, jógázásról, agyizom-erősítésről és avokádós toastokról. Tartsatok velem itt és Instagramon: @nataliakubasi

Peace and love.

Vibe with me 🤗🧘‍♀️




Related Posts

2 megjegyzés:

Kövess Instagramon! @nataliakubasi