Egyhónapos social media detox

 

*Amennyiben hallgatni jobban szereted a mondanivalómat, akkor a poszthoz tartozó videót ezen a linken megtalálod :)

 

 

Elég messziről kell kezdenem a sztorit, hogy egy kerek egész legyen, szóval az a bizonyos bögre kávé most jól fog jönni.

2009-ben regisztráltam Facebookon, de ahogy ezt pötyögöm eszembe jut, hogy 2007 fele már biztos a myVIP és később az iwiw bugyraiban töltöttem valamennyi időt. Engem még a Honfoglaló is beszívott – annyira, hogy több élő találkozóra is elmentem, haha – végül egy olaszországi ifjúsági találkozó után léptem be a Facebook világába. Sokáig az volt nálam a vezető közösségi platform, az USA-ban töltött nyaram után jöttem rá, hogy van ez az új app, az Instagram – ami 2013-ban már bőven nem volt új, de nekem még is.

Gáznak tartottam, mindenki agyonfilterezett full gázos képeket rakott fel, inkább a mai IG-Story alapján használtuk akkoriban. Én is inkább a képszerkesztés miatt ragadtam ott később, de nem értettem az egész „csak kép,kevés szöveg”-koncepciót, de egy idő után ott ragadtam. Egészen 2021 július 1-ig szinte mindennap ott voltam, az utóbbi években már több órát naponta – ami sehogy sem egészséges, de hát ezt csinálja minden közösségi platform nem?

Egészen 2009-től kezdve egyetlen alkalommal egy hétre tudtam a Facebook-ról lejönni, méghozzá azért, mert az apró piciny olasz farmon nem volt internet. Nyugi, utána bepótoltam mindent.

2020-ban aztán jött, ami jött, mi meg elkezdtünk bezárkózni és kicsit jobban online kitárulkozni. A 3D-s találkozásokat átmenekítettük online változatba és szerintem nem csak a magam nevében beszélve mondhatom, de a társas érintkezések hiánya miatt az online térbe kezdtem el lógni sokat. A karantén elején munka nélkül a youtube és netflix az új klub, de persze szinten tartottam az Instagram mániámat is.

Mi is történt, ami miatt mégis a detox mellett döntöttem?

Képzelj el egy hatalmas tömeget, ahol mindenki próbálja túlkiabálni a másikat, és te is nyomatod már évek óta, aztán már annyian szólnak hozzád meg mindenkihez, hogy egyre kevésbé hallod a saját hangod és néha már nem is az az origója az életednek, amit te meghatároznál, hanem mindenhonnan öszeollozótt vélemények, élmények, történetek.

Csak egy hang vagy, de sokszor már az sem. Persze ehhez még bőven sok egyéb finomság is hozzájárult a való életből, amit nem kell feltárnom, csak elég annyit mondani, hogy minden is összejött. Jó is, rossz is, rázva, nem keverve, sokan elmentek, még kevesebben jöttek… Én pedig próbáltam meghozni hatalmas döntéseket az életemben, aminek egész biztosan nem 2-3 napos kihatása lesz az életemre, hanem jó nagy elágazások az életben, ahol muszáj hallani a hangomat.

Június 30-án este letöröltem az Instagramot, Tik Tokot (elkezdtem arra is ráfüggni, hiszen milyen jó, hogy ennyi mindenről hallhat az ember 1 percekben, ami vicces, szórakoztató, tanulságos, stb).

A Facebook fennmaradt munka és lakáskeresés miatt, de az utolsó júliusi hétre attól is megszabadultam.

Az első hét nehezen telt. Aki követ vagy látta már az insta-profilomat, az tudja, hogy szeretek sztorizni, megosztani dolgokat az életemből, reagálni dolgokra, vagy csak inspirálni másokat. Az első héten folyamatosan bennem volt, hogy ezt meg azt meg tudnám osztani; csinálok egy képet mert tök király helyen vagyok; és csak szimplán megosztanám, hogy milyen a detox. Az instán. Megosztani, hogy milyen az insta-detox instán :D

Hihetetlen információs zajban élünk, csak ömlik ránk mindenhonnan és elég nehéz kimazsolázni, amire tényleg szükségünk van, vagy érdemes lenne tudni róla. Az első hét után éreztem, hogy végre van terem magamnak is gondolkodni. Megfigyelni körülöttem a dolgokat és koncentrálni az igazán fontos dolgokra. Nem online lenni azt jelentette, hogy muszáj offline lennem, ahol nem csak tartalmat kell fogyasztani, hanem tenni a dolgokat. Sokszor könnyű elbújni a képernyő mögé, elhitetni, hogy egy közösség tagjai vagyunk, magunkkal elhitetni, hogy nem vagyunk egyedül és hogy amúgyis a nagy pozitivitás kisugárzik ránk is és megoldódik minden az életben. Ez valahogy nem így van, vagyis csak akkor nem, amikor nem tudatosan használjuk ezeket a platformokat. És szerintem ebbe nagyon sokan belecsúsztunk az elmúlt másfél évben.

Furcsa korszakot élünk, minden kicsit abnormális – sőt talán sosem lesz olyan, mint „régen”. Mintha kicsit kezdene megnyílni az élet, de közben ott motoszkál bennünk, hogy bármikor vége lehet, szóval élvezzük ki ezt a kis jóidőszakot. Folyamatos készenlétben vagyunk, mert láttuk, hogy bármi megtörténhet, és az sosem gondolt/látott módon forgathatja fel az életünket és teremthet új normalitást.

Most még nehezebb tudatosnak lenni, mert mindenki meg lett fosztva egy kicsit a szabadságától. Jönni-menni, országhatárokon innen és túl, éjszakai életbe kifele, kávézásokba befele, rokonlátogatóba teszt nélkül, együtt lenni offline mindenféle szabályok nélkül…

Két hét után kezdtem el élvezni a teljes tudatlanságot és ráérezni arra a szabadságra, amit a FOMO (Fear Of Missing Out) elvesz: tök jó, hogy nem tudom, hogy kivel mi történik. Mert ha majd tudni akarom, márpedig sok ember érdekel, attól meg tudom kérdezni. De attól, mert nem voltam jelen és lájkoltam szét a képeit, attól még tudok örülni később neki. Ez volt az egyik legnagyobb megengedés magammal szemben, és ez az egyik mozgatórugója annak, hogy mégis többet és többet akarjunk ezekből a szörnyekből. Mert a közösségi média erre épül: tölts minél több időt a képernyő előtt. Ha valami ingyen van, akkor te vagy az áru – talán a Social Dilemma dokufilmben hangzott ez el, vagy valamilyen hasonló social media filmben és hát ebben is van igazság.

De mégis elkezdett hiányozni?!

Eljött a harmadik hét vége és készen álltam letörölni a Facebookot. Sok-sok sikertelen lakáskeresés és ami ilyenkor biztos: ha az ember rá volt függve valamire, akkor hajlamos más formában átvezetni az életébe. Nálam eltűnt az instagram, de helyette volt még Facebook, és a felépítéséből adódóan szinte lehetetlen volt kikerülni mások posztjait, csoportokat, oldalakat. Bármennyire is a Facebook elvesztette a szimpátiámat évek óta, sikerült áthelyeznem a fókuszt rá, és amíg rá nem eszméltem, hogy csak görgetek, addig bizony csillapította az insta iránti sóvárgásomat. Sajnos mire erre tudatosan ráébredtem, az nem 2 perc volt, helyette egy jó lecke, így még jobb érzés volt megválni tőle az utolsó júliusi hétre.

És ha már Facebook nem volt, akkor helyette rákaptam az orvosi sorozatokra, amit viszont kifejezetten élveztem. A hónap felétől már telefon nélkül „mertem” filmet nézni, hiszen ahogy sokaknál nálam is reflexszerű volt a rápillantás, hátha történt valami izgalmas az előtte levő 3 percben, amíg nem néztem rá a képernyőre. Javuló tendencia, mintha kezdene leakadni az agy a függőség tárgyáról.

Mi kezdett el hiányozni? Mert hogy van, ami bizony elkezdett hiányozni. Te, Ti, a közösség, az emberek, akikkel egy cipőben járunk és valamilyen úton-módon segítjük egymást. Számomra a táncos videók, mert azok nélkül szinte eszembe sem jutott a tánc, nem volt új kihívás, amit láttam volna, és amibe belekezdtem volna. Az életem több aspektusa is jelen van valamilyen formában online és emiatt is ismertem meg olyan sok embert: máshogy valószínűleg nem ment volna.

Másrészt az életem jelenlegi szakaszában offline nagyon kevés ismerősöm van és amíg ez nem változik pozitív irányba, addig szuper érzés az extrovertált énemnek megadni a teret – és persze ha a pozitív változás megtörténik, akkor sem marad abba.

Énkép, kapcsolat magammal

Ez még egy érdekes és fontos része a detoxnak. Legtöbbször ez áll az első helyen a negatív listán: milyen hatással van ránk, a testképünkre, önképünkre a social media. És ha nem tudatosan használjuk a platformokat, akkor bizony elindulhat egy negatív spirál kezdve az önbizalom csökkenésével, szorongással, torzult énképpel, és a lista még hosszasan folytatódik.

Ha nincs az a sok ezer ember akivel összehasonlítom magamat tudat alatt, akkor nincs kik miatt szarul éreznem magam – szintén tudat alatt. Mert amit én sokszor szeretnék elérni 1-1 fiók, személy követésével az az, hogy inspirálódom, motiválódom, információt szerzek és ezáltal javítok az életminőségemen. És mindez kurva jól is hangzik, sőt elhiszem, hogy mindenki emiatt követ embereket és nem azért, mert egyfajta önkínzásnak veti alá magát és szeret irigykedni és sóvárogni más emberek insta-kompatibilis, az adott platformra beállított életéért. És mégis: ha a legjobb szándék vezérel, akkor miért érzi magát szarul az ember lánya? Vagy csak ilyen az emberi természet? Tudat alatt is csinálja azt, amit tudatosan tud az ember és küzdene ellene?

Évek óta pörgök ezen a témán, önbizalom, összehasonlítás másokkal, esetemben étkezési zavar és minden más, ami még erről szól, sokszor online is kivetítve a gondolataimat. Ez az egy hónap nem volt sorsfordító, ami után soha többé nem akarnék online lenni, viszont voltak pozitív hozadékai ezen a területen.

Nem volt kivel összehasonlítani magam, ezért tudat alatt sem voltam nemkedves magammal.

Nem akartam tudat alatt megfelelni másoknak, ezért tudat alatt nem akartam olyasvalaki/valami lenni, aki/ami nem vagyok.

A fókuszt sikerült áthelyezni magamra belsőleg (gondolok itt arra, hogy én mit is szeretnék, mik a céljaim/vágyaim), és kicsit jobban lenni a testemmel.

Mit tanultam ebből a hónapból?

Sokszor azt érzem, hogy van egy viszonylag nagy tudásom valamiről, ebben az esetben a közösségi média és annak kevésbé jó hatásairól, ennek ellenére kevésbé tudom kontrollálni a negatív oldalt. Nehezemre esik átváltani valami másra, ami nem feltétlenül hasznosabb, de pihentetőbb és az agyam nem érzi úgy, hogy túlcsordult információval. Most már jó ideje, hogy minden értesítést kikapcsoltam, ami az elején sokat segített, hogy ne vegyem magamhoz a telefont. Később átalakítottam a kezdőképernyőt és eltűntettem róla minden közösségi média appot, de az ember agya egy idő után rááll a pontos ritmusra, esetemben: két slide, egy kis lefele görgetés és meg van a vágyott szivárványszínű gomb.

Ennek ellenére tudom, hogy a detox kell. Nem feltétlenül ilyen drasztikusan, de ezt inkább ráfogom arra, hogy 8 éve nem jöttem le a „szerről”, eddig. Erre viszont tudatosan kell majd stratégiát kitalálni, mert ez a fajta tiszta tudatállapot sok mindenben segít a valós életben. És végre hallom a hangom.

A szokásos nagytakarítást tartani kell, havonta csekkolni, hogy kit érdemes követni, némítani, kivel rezonálok még mindig és ha nem, akkor pedig elengedni.

Megtartani és betartani az appokhoz tartozó időmérőt (mert sokszor szeretem skippelni) és más elfoglaltságot keresni, ami kellemesebb és hasznosabb, mint 2 óra extra görgetés.

A tudatos app használat során megkérdezni magamtól, hogy mire emlékszem az előző 5 percből és felidézni néhány képet, videót, szöveget – így tudom, hogy tényleg ott vagyok, vagy csak kikapcsolt aggyal görgetek. Tudatosan vagyok ott, ha reagálok, lájkolok, kommentelek.

Így tudom elképzelni a tudatos használatot a fenti mini rendszerezéssel. Még mindig nem gondolom, hogy a közösségi platformok rosszak vagy ördögiek lennének, de kell a tudatosság. És talán kevesebb radikális megmozdulás részemről is, bár sosem lehet tudni, hogy mikor akad ki az instamérőm legközelebb :)