Hey, September!

Beleborzongok mindig az őszbe, eddig általában november felé haladva egyre depressziósabb hangulatba estem, de most már jó ideje inkább változás évszakaként jellemezném. Rengetegen mennek suliba, folytatják az egyetemet, alapjáraton mini-évkezdés/újrakezdés. És ami engem illet, VÉGRE megint mehetek utazni, világot látni, ismerkedni, kapcsolatokat építeni, bulizni, tanulni, nyelvet gyakorolni…

Elég rapszodikus volt az elmúlt két hét: hazaérni, kicsomagolni, agyban is megérkezni, közben meg már ismét írni a listákat, hogy mit, hova, hogyan, mennyit, mikor. Eközben pedig teljesen extázisban voltam már, egészen megfogalmazhatatlanul kavarogtak bennem az érzelmek. Persze ilyenkor mindig ráakadok valakire (most egészen pontosan az egyik legjobb barátnőmre), aki tökéletesen átérezve az utazások előtti furcsa izgalmi állapotot, szépen körbeírta nekem ezt a jelenséget:

Egyáltalán nem izgulok (jobban szeretem az izgatott szót :D), sőt, annyira nyugodt vagyok, hogy szinte már hihetetlen az életemben. Semmi plusz stressz, látom magam előtt a feladatokat, találkozok mindenkivel, pakolok, intézem a papírokat, de agyilag ez majd napok múlva fog kirobbanni belőlem. Nem fogom fel, hogy most elbúcsúzok jó sok embertől és „majd jövőre találkozunk”. Már nem forgolódom az ágyban, mint kiskoromban utazás előtt, szimplán csinálom a dolgokat, úgy ahogy kell.

Így fordulhatott elő, hogy végre normálisan be tudtam pakolni. Van már kellő rutinom, de igen is kell 8 kurva cipő, usanka, fél liter házi pálesz, laptoptartó, zacskós leves, 2 téli kabát… És a csoda tényleg az, hogy minden kis dolgot tökéletesen el tudtam csomagolni. (Arra persze már rég rájöttem, hogy az állított bőröndök tetején MINDIG – de tényleg mindig – van hely. Szinte bármit be lehet még tuszkolni, hála a gravitációnak :D).

Az egész nap tehát utazással fog telni, reggel indulok otthonról, mint ahogy már említettem Helsinkin keresztül visz az utam. És itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy néha elszórjak 1-1 utazái tippet. Ha repülővel megyünk, netalántán átszállunk, vagy hazafelé csövelni kell a reptéren, akkor mindig jól jön 1-2 infó mondjuk a wifiről, éttermekről vagy bármi másról. Ajánlom az utazók figyelmébe EZT a weboldalt, ami az első időkben reptéren való alvásról szólt, jelenleg már vasútállomásokat is pontoznak, illetve derítenek fel. Néha elszórnak wifi-jelszavakat is, megtudhatjuk, hogy miféle szolgáltatásokkal várnak minket a reptéren stb. Így aztán felkutattam Helsinki repterét is, ahol ingyenes wifi is lesz, korlátlanul, tehát ha bedöglött a nyomtatód, de van lehetőséged telefonos boarding pass-szal menni, akkor kurva jól jársz.

A következő pár napra nem ígérhetek semmit posztírással kapcsolatban, viszont próbálok aktív lenni a blog facebook oldalán és instagramon is. 

Most pedig szeretnék elnyomni egy Oscar-díjátadó gála feelingű köszönőbeszédet. Semmi nyáladzás, és romantika, egyszerűen csak köszönet azoknak, akik hittek bennem (vagy nem), akik bármivel is hozzájárultak a kiutazásomhoz (vagy nem), akik eltolták a seggüket, hogy utoljára jól megnézzék a képemet az évben (vagy nem), akik vasárnap este fél 11-kor szintén ezért megkerestek a privát címemen (vagy nem), akik intézték a papírügyeimet, amíg kinn lógattam a lábam Spanyolországban (vagy nem), na meg minden olyannak aki vagy nem.