szombat, szeptember 27, 2014 / 4 Comments
Napjainkban talán az egyik legnépszerűbb alkalmazás az
Instagram. Ingyenes, könnyen kezelhető, ezért milliók használják világszerte
fényképalbumként, amit én is imádok. Most már egészen függő lettem, ezért gondoltam
megosztom a véleményemet és néhány tippet (ami persze nem feltétlenül
követendő) egy poszt formájában.
Amikor az én ismerősi körömben felütötte fejét az új őrület
(2 éve körülbelül), akkor személy szerint én utáltam. Nem tudtam mi értelme van
agyonszerkesztett képeket megosztani, egyáltalán nem láttam bele az Instagram
közösségébe. Nem is voltam jelen jó ideig, számomra a magamutogatás egy igen
széles palettáját láttam csak.
Aztán rájöttem, hogy bizony néhány filter elég esztétikusan
tudja javítani az apróbb hibákat, vagy adni egy alaphangulatot a képeknek,
ezért először kizárólag képszerkesztés céljából használtam. Telt az idő, és
egyszer csak megszületett a blog és jó lett volna egy felület, amit bárki
elérhet és egyszerűen képet alkothat rólam, vagy éppen arról amit csinálok.
Ezek után már egészen másképp tekintettem az alkalmazásra:
A világ bármely pontjáról élő emberek életébe láthatunk bele: legyen az egy híres sztár, egy fitness coach, fotóművész, kávébuzi, életvidám ember vagy éppen blogger.
Kitérnék egy fontos dologra, ez pedig az alkalmazás „futtatása”.
Én órákat el tudok böngészni, lájkolgatni, rátalálni új emberekre, amik
segítségével ránk is könnyebben ránk találnak. A regisztrálásnál figyeltem
arra, hogy ne kövessen senkit sem automatikusan Facebookról. Szeretek olyan
embereket követni, akik tényleg érdekelnek, valószínűleg mások is ezért követik
az én profilomat, mert mondjuk tetszik nekik. Ezért sokszor nem értem az
oda-vissza „followolást”, vagy a megsértődős leiratkozást pár órán/napon belül.
Ne azért kövessünk valakit, hogy visszakövessen. Ha tetszik neki a profilunk,
úgyis megteszi. A ráerőszakolás sosem jó.
Van is egy applikáció Followers+ néven, ahol láthatjuk, hogy
ki iratkozott le/fel. Én nem nagyon szeretem a Ghost Followerseket, akkor jó,
ha valaki tényleg azért követ, mert érdekli amit csinálunk, és nem azért, hogy visszakövessük.
Az egyik legjobb dolog az alkalmazásban a hashtag-ek
használata, bár sokan ezt sem kezelik normálisan. Értem én, hogy nagy
like-vadászat folyik, és kell legalább 10 hashtag (igen, néha én is szoktam 10-et odapakolni :D), de csak addig jó, amíg témába vág! A legkeresettebb hashtagek nem a
#tudommittettéltavalynyáron vagy #bestfriendsforever lesznek. A legszimplábbak
SZIMPLÁN egy szóból állnak és kész. Ki keres rá 3-4 szóból álló hashtagre? Na
ugye …
Amit most már elmondhatok az Instagramról az az, hogy az
egyik leggyorsabban frissülő motivációs és inspirációs képgyűjtemény. Valós
személyek utazgatnak, kondiznak, főznek, fotóznak, élnek, szelfiznek, boldogok,
divatosan öltöznek, kávéznak, stb. Az én kedvenc hashtagjeim ezért pont a
következők:
#fitness: jó látni, hogy mások is csirkével-tojásrántottával
kelnek, izzadnak és szenvednek az edzéseken, örülnek minden egyes km-nek, szép
tájon futnak, jó seggük van stb.
#stpetersburg #benidorm aka országok/városok hashtagjei: mielőtt elindultam
Spanyolországba, vagy éppen ide Szentpétervárra heti szinten nézegettem a
képeket. A neten is vannak persze hasonló képek de ezek sokkal életszerűbbek,
hús-vér emberek egy nyüzüge telefonnal pózolnak és adják át az életérzését az
adott helynek. Őszintébb és valódibb, mint egy városkép a google-n.
#blog/#blogger: rengeteg blogot találtam Instagramon
keresztül. Valahogy hiányolok egy keresőt a blogspotnál (ha van ilyen,
csápoljatok! :D), így aztán az Instagram segítségével keresgélek néha, ha már
frissíteném az olvasott blogjaimat :)
#coffee: ki gondolta volna, de engem már egy kávés kép is
feldob :D
#running: Ha nehezen veszem rá magamat, tökéletes!
A sort persze mindenki folytathatja körmökkel, divattal,
kocsival, jóseggel, családdal, baráttal, szerelemmel , kit mi érdekel.
Ha esetleg érdekel az én fényképes albumom, akkor @natussshka néven találhattok meg.
Ti mit gondoltok a nagy Instagram-mániáról? :)
Related Posts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Én imádom az Instagrammot. Az elején csakúgy mint te, én sem tartottam értelmes dolognak, de rájöttem, hogy ezzel még inkább kinyílik a világ. Viszont shame on me, én kikövetem azokat, akik nyomnak rám is egy unfollow gombot. Ha őt nem érdeklem én, akkor engem sem érdekel ő. :) Nyilván ha valakit bekövetek, és érdekel, mert mondjuk híres blogger, akkor nem fogom csak azért kikövetni, mert nem követett vissza, de ha egy személyes ismerősömet nem érdeklik a képeim, és ezért nem követ, akkor én sem fogom figyelemmel kísérni.
VálaszTörlésÁllandóan taggelgetünk amúgy, de van, amikor ilyen #paprikáskrumpli szinten mozog a dolog. :D Néha elfelejtem, és akkor egyet sem írok, máskor meg agyhugykövet kapnak az emberek, ha meglátják. :D Jó poszt volt, tetszett. :)
A "kikövetést" néha én pont akkor látom, amikor tudom, hogy én nem követtem vissza és tudom, hogy pont ezért már őt sem érdeklem. Ez van :D jóóó néha kellenek agymenések #paprikáskrumplival, bár én inkább hajlok az eredeti tervre, hogy ami a képhez kapcsolódik, az legyen ott :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett! :)
Ugyanígy voltam én is vele korábban, mondom minek van minden második embernek? Tiszta hülyeség, biztos feltűnési viszketegségük van stb. Aztán engem is beszippantott természetesen :D
VálaszTörlésHa blogkeresőre gondoltál, akkor pl a magyarblogok.hu oldal az, ahol sok blog megtalálható, mást nem tudok én sem.
magyarblogok.hu-n én is jelen vagyok, én konkrétan blogspotos keresőre gondoltam, de akkor úgy néz ki, hogy nincs :D Még a bloglovint használom, ott külföldi blogokat is lehet követni szerencsére :)
Törlés