hétfő, június 22, 2015 / 13 Comments

SUMMER GIFT SWAP

Tipikus hétfő reggellel indítottam ma, ami inkább délután volt, de mindent félrerakva végre pötyöghetek, méghozzá a Summer Gift Swapről, amit Raminak köszönhetünk! Kicsit karácsonyi hangulatom lett tőle, mikor is kihúzzuk az osztálytársak nevét – mindezt blogger (és most már olvasói) körökben is. Karácsony előtt láttam először egy Gift Swap felhívást, és bár nagyon akartam jelentkezni, külföldről nem ment volna oly’ egyszerűen (vagyis sehogy).


Végül ebbe a körbe már én is csatlakozhattam, a gép nekem Zitut dobta, remélem örült a kis csomagnak, én pedig Nóritól kaptam csodálatosan személyre szóló ajándékokat.
A legjobb talán ebben a játékban, hogy kapunk egy tükröt, hogy kívülről hogy látnak minket, mi jön át a blogból. Nóri rögtön írt nekem, hogy nagyon örül, én úgy szintén, hiszen olvassuk egymás blogját. Kedden kaptam meg a csomagot, 5 millió százalékban biztos voltam, hogy kávésbögrét kapok, DE NEM! Hanem ezt: vijjongás, visítás közepette egy teljesen személyre szabott pólót a következő feliratokkal:

redhead
coffee
blog
travelling
mugs
training


Next time már bemutatkoznom sem kell senkinek, csak ebben a pólóban lófrálni (ami egyébként tökéletes passzol :)





A levélben lapult még 2 karkötő: az egyik a nevemmel, a másik pedig hivatalosan is az első blognak szóló ajándék :)))






Nagyon szépen köszönöm Nórinak az ajándékokat, nagyon örültem neki! Itt megleshetitek, hogy a többiek mit kaptak:






Related Posts

13 megjegyzés:

  1. Úh, ez nagggyon menőő, Nóri igazán kreatív volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen :) Ennél személyre szabottabb nem is lehetne! :D

      Törlés
  2. Lehidalok :D el tudom kepzelni mennyire orulhettel a csomagnak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kábé így, ahogy mondod :D Mondjuk az is lehetne a póló neve, hogy "leggyakrabban használt hashtageim" :DDDDD

      Törlés
  3. Szerintem ez a legjobb ajándék, igazán személyes és fantasztikus! Nóri igazán kitett magáért! :D

    VálaszTörlés
  4. Hát ez mekkora már, irtó jó csomagot kaptál :D Teljesen személyre szabott, nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  5. Ez aztán a frappáns és személyre szóló csomag! Köszönöm ismét az enyémet! :))

    VálaszTörlés
  6. Baromi jó! Csinos ^_^ annyira te vagy :)

    VálaszTörlés
  7. Uh de szuper!!!!!!! :) Nagyon jól áll a póló, dög vagy benne! ;)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm csajszik! :) Jelentem edzés-kompatibilis! :DDDD

    VálaszTörlés
  9. még mindig nagyon király ez a póló, és a karkötők is!! :)

    VálaszTörlés

Kövess Instagramon! @nataliakubasi