hétfő, június 22, 2015 / 13 Comments
SUMMER GIFT SWAP
Tipikus hétfő reggellel indítottam ma, ami inkább délután
volt, de mindent félrerakva végre pötyöghetek, méghozzá a Summer Gift Swapről,
amit Raminak köszönhetünk! Kicsit karácsonyi hangulatom lett tőle, mikor is
kihúzzuk az osztálytársak nevét – mindezt blogger (és most már olvasói) körökben
is. Karácsony előtt láttam először egy Gift Swap felhívást, és bár nagyon
akartam jelentkezni, külföldről nem ment volna oly’ egyszerűen (vagyis sehogy).
A legjobb talán ebben a játékban, hogy kapunk egy tükröt,
hogy kívülről hogy látnak minket, mi jön át a blogból. Nóri rögtön írt nekem,
hogy nagyon örül, én úgy szintén, hiszen olvassuk egymás blogját. Kedden kaptam
meg a csomagot, 5 millió százalékban biztos voltam, hogy kávésbögrét kapok, DE
NEM! Hanem ezt: vijjongás, visítás közepette egy teljesen személyre szabott pólót a következő feliratokkal:
redhead
coffee
blog
travelling
mugs
training
Nagyon szépen köszönöm Nórinak az ajándékokat, nagyon örültem neki! Itt megleshetitek, hogy a többiek mit kaptak:
Related Posts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Úh, ez nagggyon menőő, Nóri igazán kreatív volt :)
VálaszTörlésIgen-igen :) Ennél személyre szabottabb nem is lehetne! :D
TörlésLehidalok :D el tudom kepzelni mennyire orulhettel a csomagnak :D
VálaszTörlésKábé így, ahogy mondod :D Mondjuk az is lehetne a póló neve, hogy "leggyakrabban használt hashtageim" :DDDDD
TörlésMennyire jó!! :D
VálaszTörlés:))))
TörlésSzerintem ez a legjobb ajándék, igazán személyes és fantasztikus! Nóri igazán kitett magáért! :D
VálaszTörlésHát ez mekkora már, irtó jó csomagot kaptál :D Teljesen személyre szabott, nagyon tetszik :)
VálaszTörlésEz aztán a frappáns és személyre szóló csomag! Köszönöm ismét az enyémet! :))
VálaszTörlésBaromi jó! Csinos ^_^ annyira te vagy :)
VálaszTörlésUh de szuper!!!!!!! :) Nagyon jól áll a póló, dög vagy benne! ;)
VálaszTörlésKöszönöm csajszik! :) Jelentem edzés-kompatibilis! :DDDD
VálaszTörlésmég mindig nagyon király ez a póló, és a karkötők is!! :)
VálaszTörlés