TÁVKAPCSOLAT BELÜLRŐL

szerda, június 24, 2015 / 16 Comments

Na és hogy bírod? Mióta nem láttátok egymást? Milyen időközönként találkoztok? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kap az ember, ha távkapcsolatra adja fejét. Sokan bólogatnak, sokan a fejüket rázzák, hogy a kedves ismerős/barát(nő) most cölibátust fogad és perverz hajlamait mindenféle technikai kütyün fogja élni a következő időkben a kapcsolata fenntartása érdekében.  Sokak számára felfoghatatlan, mert nem bírnak létezni szerelmük nélkül (vagy társfüggők és nem mennének bele ilyenbe, valamint a bizalom kérdéskörét is felhozhatnám, de nem tervezek pszichológiai mélyásást végezni a kapcsolatok rendszerében.



MEGISMERKEDÉS


Az biztos, hogy lesz egy szép sztori. No meg sok-sok agyalás is, ha véletlenül minden klappol, akkor legyen már egy kis nehézség, így bedobunk egy távolság tényezőt a szorzóba, ami végül a kitevőbe mászik fel (csak hogy sikeres matekvizsgámnak emléket állítsak). A távolság lehet 100 km, de akár több ezer is. Földrajzilag Magyarországon 100 km sem ad lehetőséget mindennapi randevúzásra, 200 km-nél meg aztán felkapjuk a fejünket, hiszen az ország másik végéről is beszélhetünk akár.
De már 100 km-es távolság is távkapcsolat, hiszen valószínűleg hétvégékre szorítkozik némi kettesben töltött idő, hol az egyik, hol a másik gerle lakhelyén. Ha átlépjük az országhatárt, akkor már majdnem hogy nincsenek is határok. Persze a szomszédos országba mégiscsak könnyebb eljutni, de ahova már repülővel kell menni, ott már mindegy, hogy épp merre kell szállni: a szélrózsa mindegyik irányába szállhatunk, bár a találkák száma még inkább osztódik.

ÉRZELMEK


Aki távkapcsolatra adja a fejét, az érzelmileg is stabilabb, vagy akár felnőttesebbnek is mondanám, és a stabilitást is meg lehetne kérdőjelezni, de aki belevág egy ilyenbe, az talán tisztábban látja a dolgokat. Persze nem gyémántokkal kirakott macskaköveken kell végiggaloppozni szőke hercegünkkel, de a realitás talaján állva felbírjuk fogni (sokfelkiáltójel444!!!4), hogy ez egy ilyen helyzet, ahol mi (vagyis én, meg a galambom, akinek a fészke jó messze van) ritkábban találkozunk, de áldozatot hozunk azért, mert érezzük, hogy összetartozunk.
Természetesen ez sem egy gyök kettővel haladó mókavonat lesz, hanem egy jó kis érzelmi hullámvasút, mert:
  • lesz, amikor rossz passzban leszel, de ő nem lesz ott veled
  • lesz, amikor ő lesz rossz passzban, és nem lehetsz ott vele
  • lesz, amikor megosztanátok örömteli pillanatokat, de csak a21. század vívmányaira támaszkodhattok.


Minden kapcsolat alapja a bizalom, itt talán még hatványozottan is és ha jól működik, akkor egészséges kereteket fel lehet állítani. Van, aki messziről is tudja rángatni a pórázt (és van, aki ezt hagyja), viszont madárlelkűek kiélhetik magukat (na nem a szó rossz értelmében). Elszeparálódnak a dolgok: lesz életterület, amikor jöhet minden: munkahely, suli, edzés, háztartás stb és lesz egy időszak, amikor csak ketten vagytok.



TALÁLKOZÓ


Lényegében minden egyes találkozás egy randevú, pláne ha hosszú időt kell kibírni a következő találkozóig. Mindennek tökéletesnek kell lennie, legszebb ruha, új körmök, új haj, minden, amit elbír a pénztárcánk, hogy elvarázsoljuk a herceget :) Tartalmasabbak is ezek a napok, több program jön képbe, és minőségi együtt töltött idő lesz belőle, sok-sok kellemes élménnyel. Az együtt töltött napokból pedig fel lehet töltekezni a következő találkozóig, utána más színben is látszódik a világ, úszunk az emlékekben, nosztalgiázunk minden szabad percünkben.

TECHNIKA – A MEGMENTŐ


Nagyanyáink korában nem volt ilyen egyszerű: háborúk vihették el férjeiket, szerelmeiket, hetekig kellett várni egy-egy levélre. Mi már szerencsésebbek vagyunk, nem csak a telefonon lehet lógni (és sok tízezres számlát gyártani), hanem az internet tucatnyi csatornáján tarthatjuk a kapcsolatot. A telefonod lesz a legjobb barátod, hazaérve jöhet a laptop, Facebook, Viber, Whatsapp üzik villognak és ütemesen csörögnek. Legélethűbb barát a Skype, az már annyira valóságos, hogy csak a tapintat és a szaglás érzékünk nem élvezheti a beszélgetést.
Fotózunk éjjel-nappal, jó reggelt-üzik, kacsacsőr-hármak világában utazunk, meg akarunk osztani mindent, hogy kicsit úgy érezzük, hogy a másik felünk velünk van.



ISMERŐSÖK


Nos, mindenkinek van véleménye (nem venném alpárira a formát, de a lényeg, hogy mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra, haha). Ahogy már az elején említettem nem sokaknak való ez. Nem azért mert a többiek kiválasztottak lennének, de egyszerűen nem megy nekik. Viszont sokan bele mernek ugrani, lehet nevezni fiatalkori bolondságnak, vagy vakító szerelemnek, de működhet. Nem feltétlenül szeretném hatalmas pozitívumnak felfogni a távkapcsolatot, de így a hétköznapokon az ember lánya ugyanúgy részt vesz a közösségi eseményeken, ahol szingliként tette. Eljár bulizni, a csajos esték sem tűnnek el, nincs kifogás mert a pasi miatt nem érünk rá valamire. Sokan nem fognak hinni a kapcsolatban, de tényleg ez egy olyan dolog, ami senki másra nem tartozik, csak arra a két emberre, akiket kilométerek választanak el.

KONKLUZIÓ


Nem mehet a végtelenségig egy ilyen kapcsolat sem, előbb vagy utóbb a távolságnak csökkennie kell, bár ismerek olyanokat, akik két különböző országban élnek: így hozta az élet, de ők mégis kitartanak egymás mellett. Tisztelem és becsülöm az összes távkapcsolatot, jelenleg én is az ő táborukat erősítem több,mint fél éve :) Örülnék, ha csak 100 km lenne köztünk (az számomra már semmiség is lenne), de most több, mint 2000 km választ el bennünket. Azóta Viber-függő vagyok, azzal kelek és fekszem, nem csak az üzenetküldési funkciót, hanem a telefonálást is űzöm – persze mesterfokon. Alapjáraton szeretek fotózgatni, de mostanában még több – számomra jelentéktelenebb –pillanatokat is megörökítek, hiszen S. még sosem járt Magyarországon, no meg amúgy sem tud sok dolgot az itteni mindennapjaimról. Nem úgy, ahogy én az övéiről, sok-sok helyszínt én is bejártam, így az ő fotóival mindig nosztalgiázok. A pasikat elég nehéz rávenni, hogy szelfiző Instasztárokká avanzsálják magukat, de azt hiszem nálam működik :D
Nem kell megijedni egy ilyesfajta akadálytól, egy érett kapcsolat szembe tud nézni a távolsággal :)


Volt már távkapcsolatotok? Hogy éltétek meg? :)


Related Posts

16 megjegyzés:

  1. nagyon tetszett ez a bejegyzés :)) és hajráhajrá, kitartás!!
    mi 2,5 évig éltünk 100 km-es távkapcsolatban (bp-balaton), hétvégente többnyire tudtunk találkozni, de volt, hogy 2-3, sőt egyszer-kétszer 4 hét is eltelt, mire sikerült összehozni a "randit" :D ekkor még zsengél és fiatalok voltunk (xDDD) így párom mindig szombat reggel jött és este már mennie is kellett haza :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett! :) Akkor ti is jól bírtátok! Szerintem ha beáll egy "sűrűség", akkor utána elég szar a hosszabb idő (nálatok a 4 hét). Meg azért 1-1 nap (sőt inkább fél) nem olyan hosszú. De akkor megérte! :))))

      Törlés
    2. teljesen! :) és szerintem igaz az, hogy ha szeretitek egymást, az legyőzi a távolságot!
      ha szeretek valakit nem hagyom ott másért, csak mert közelebb van :DDDD ez milyen ord lenne már :D de tényleg sokan nem hiszik el ezt a dolgot... mikor kivették a mandulámat az egyik ápoló végig győzködött, hogy nincs olyan, hogy távkapcsolat mert a hét 6 napján biztos más lányokkal van xD de nem érdekelt mit hadovál :D.. szerintem akik így gondolkodnak nagyon bizalmatlanok vagy én nem tudom...

      Törlés
    3. "ha szeretek valakit nem hagyom ott másért, csak mert közelebb van " :DDDDDDDDDDDDDDD Hát ez tényleg jól hangzik, hahahaha és mekkora hülyeség, de szerintem van, aki így működik :DDD Egyébként pont nálam is most talált be 1-2 ember, hogy biztosan mást is csinál meg ilyenek, hahaha :D Hülyeség és kész. Bizalom nem csak a másikban, de magunkban is kell :)

      Törlés
  2. na vegre valaki, aki egyutterez velem:D nalunk 1700 kilometer a tavolsag,es a budos eletben nem gondoltam volna magamrol, hogy lesz ennyi lelki stabilitasom, hogy egy ilyenbe beleugorjak, raadasul mi ket hettel azelott jottunk ossze, hogy kijottem volna dolgozni, egy franciaorszagi munkalehetoseget meg sajnos az ember nem mond le csak ugy :D szerintem meg lehet szokni, igy 10 honap utan szinte az a fura, mikor vegre ugy igazan "tapintjuk" egymast, hogy na ez tenyleg el es nem csak a laptopon meg a kepzeletemben letezik :D :D de skype/viber/facebook nelkul elkepzelni sem tudom, minden tiszteletem a kettovel-harommal ezelotti generacionak a kitartasukert....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 10 hónapig nem láttátok egymást?? :O Woooow Hát igen, nálunk is az első találkozónál kicsit érdekesen éreztem magam, nagyon romcsi reptéri találkozás volt :D Kitartás nektek is, egy hajóban evezünk (ahogy látom elég sokan :D)

      Törlés
  3. Mi 2 év, 9 hónapig éltünk távkapcsolatban, 200 km-re egymástól. Volt, hogy nagyon-nagyon nehéz volt, de a skype sok mindenen átsegített. :D
    Amint hazaértünk kapcsoltuk is be, és ment egészen elalvásig, közben persze mindenki csinálta a dolgát. Mi minden hétvégén tudtunk találkozni, bár anyagilag nyilván megterhelő volt. Egyik héten én utaztam, a másikon ő. Amikor ő jött, az általában hosszabb hétvége volt, míg én a munkaidőm miatt csak péntek este 10-re tudtam odaérni, és vasárnap délután már indulnom kellett vissza.
    De még így is szerencsésnek mondhatjuk magunkat a távkapcsosok között, mert végül is heti 2-3 napot együtt töltöttünk. 1-2x fordult elő, hogy nem tudtunk találkozni. Borzasztó volt.
    És tényleg az, hogy ha szükség volt a másikra, a legritkább esetben tudott ott lenni. Sebaj, végre túl vagyunk rajta, és talán még jobban értékeljük az együtt élést, mintha mindig is közel laktunk volna egymáshoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majdnem 3 év :O Az tényleg durva, ráadásul ritka, akik ilyen távolságból minden héten tudnak találkozni :) A skype tényleg a legjobb találmány, tegnap pont olvastam egy cikket, hogy valami sztár 9 hónapot várt a pasijára, aki börtönben ült. Na ez kábé ugyanolyan: látod, beszélhetsz hozzá, csak nem érintheted meg :DDD
      A lényeg, hogy megérte, és tényleg jobban értékeli az embert az összeköltözést :)

      Törlés
  4. Nekem is nagyon tetszett ez az írásod! :) Én is távkapcsolatban élek, bár csak 75 km választ el minket, de nem tudunk minden hétvégén találkozni, csak havonta megyek hozzá pár napra.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett! :) És kitartás nektek is, az a néhány nap pedig biztos felturbóz a hónap maradék napjaira :))

      Törlés
  5. Mi hat évig éltünk 370 km-re egymástól. Jó esetben minden hétvégén jött a kedves, de néha bizony kitolódott kettőre-háromra. Aztán a hatodik év után én jöttem, végleg....Pont ma ünnepeljük megismerkedésünk hetedik évfordulóját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ez szó szerint a az ország két vége-típus (kivéve ha szomszédos országról beszélünk :D). GRatulálok, szép teljesítmény, 6 évet nem tudom hogy bírnék ki, bár ha heti látogatásról lenne szó, akkor talán könnyebb. Boldog évfordulót! :))

      Törlés
  6. Nekem az első barátom Svédországba költözött ki...és akkoriban, nem volt még mindenhol net, és okostelefon. Igen, öreg vagyok :D legalábbis mikor 16 voltam akkor még ez volt. Heti egy rövid telefon és e-mail. Egyébként fiatalok is voltunk hozzá legalabbis az akkori fiú, 9 hónapig volt ez, aztán talált egy másik lányt itthon, miután hazajött. Vicces, hogy hűségesen és kitartóan vártam rá, abban az évben érettségiztem, nagyon összejöttek a dolgok mikor ő meg messze volt tőlem.
    Egyébként szerintem is kevés embernek való, és a bizalom nagyon fontos. Amúgy most nem mennénk bele semmi ilyesmibe, remélem mindig lesz lehetőségem a Párommal tartani. Bár nyilván más lenne, ha most kéne tavkapcsolatban elnünk. Ehhez fel kell nőni. Nektek nagyon drukkolok, én úgy gondolom hogy te bármire képes vagy. Másokkal meg ne foglalkozz. Soha :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez durva :( Bár talán jobb, hogy még az első kapcsolat, nem amikor már érett voltál. Köszönöm szépen, nagyon meghatott az utolsó néhány mondatod! :))) :*

      Törlés
  7. Akkor én is hadd csatlakozzak és írjak pár sort a témát illetően. :) Nos, én április második felében zártam le a 6 éves kapcsolatomat, amely szintén távkapcsolat volt, a 6 év minden egyes napján keresztül. 90 km-es távolságról beszélünk és bizony nem volt könnyű, mint kiderült nem is működött ennyi idő elteltével a 2-3-4 hétig is tartó várakozás az újabb találkozásra. Nem feltétlen a távolság vetett ennek véget, de közrejátszott benne. Tapasztalatnak mindenképpen jó volt, hiszen sok mindent lehet tanulni egy ilyen kapcsolati formából és azt gondolom, hogy aki megél egy távkapcsolatot, az a későbbiek során sokkal érettebb, higgadtabb, megfontoltabb lesz. Maximálisan érzem magamon ennek a rám gyakorolt hatását, tudom, hogy ezután mit kell majd másként csinálnom. A fent említett kapcsolattartási módok pedig szinte elengedhetetlenek egy távkapcsolatban, nehéz volt megélni, hogy kimaradunk egymás hétköznapjaiból, fotók tömkelege, részletes beszámoló mindenről, hogy képben legyünk egymás mindennapjaival. A bizalom ebben az esetben tényleg nagyon fontos meghatározója a kapcsolatnak, az pedig, hogy mások mit mondanak, az elhanyagolandó, ugyanis nem mások élnek az adott kapcsolatban és tulajdonképpen aki, azzal jön, hogy biztos ezt meg azt csinál a másik, az saját magában nem bízik és hát nem véletlenül mondják, hogy mindenki magából indul ki.. :) Nagyon igaz az is, hogy tényleg embere válogatja, hogy ez kinek megy és kinek nem, kell, hogy legyen az emberben egy alapvető hit és bizalom az egészben, mert ha nincs, akkor a fene eszi az egészet. 6 év távlatából abszolút átlátom és megértem a távkapcsolatban élők helyzetét és szurkolok mindenkinek, aki ebben él, hiszen attól, hogy nekem nem jött össze, még igenis hiszek ennek az erejében és élhetőségében, másnak még sikerülhet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy véget ért egy ilyen hosszú kapcsolat, de biztosan meg volt az oka rá és ahogy említetted nem teljesen a távolság (bár tény és való, hogy valamennyire szerepet játszhat). Az ember szerintem kitartóvá válik, talán már csak ezért is megéri :) Élvezd ki a szingli létet, annak is van előnye :)

      Törlés

Kövess Instagramon! @nataliakubasi