MÁSFÉL HÓNAP ITTHONLÉT UTÁN IRÁNY...

Azt hiszem nem vagyok jó a posztsorozatokban. Ez egy amolyan havi boldogságpillanatos, A cup of Happiness lenne, ami pár hónappal később már csak a hónap nevét viselte (A cup of July), végül 2 hónapot vettem egybe. És azóta semmi. Egészen mostanáig, mert most nekem is szükségem van visszatekintésre, hogy mi történt mióta hazajöttem a hajóról, merre jártam, miben változtam, miben változtattam, miben kell lelkibazdmegolnom rendesen. Aztán ide írhatom fel azt is, hogy mi indított el az életmódváltás útján és a többi…

A szokásos renoválás minden hajózás után megjelenik: az ember lánya inkább hasonlít egy rongyos kalózra, mint egy nőnemű egyedre. Így az első héten „szépészeti beavatkozásokkal” teli hetem volt a kozmetikustól kezdve a manikűrön át a masszázsig. Eddig semmi extra, viszont már fél éve fontolgattam azt, hogy egy jó nagy adagot lenyisszantok a hajamból. Kellett a változás, inkább belülről jött, mint a hajam miatt. Mínusz 20 centi könnyebbség, amivel jött életem első hajvasalójának is megvásárlása (yup, az első. yup, 24 évesen. „nem is tudom hogy bírtam ki” – hahaha).

Egy hét után leléptem Madridba, amit tudatosan választottam ki ilyen koránra: nekem el kell mennem, hogy hazaérjek – agyilag. Bíztam benne, hogy hasonlóan fel leszek dobva utána, mint ahogyan februárban történt az olasz tréning során és igazam volt: rengeteg különböző ember, akikkel feltöltődhet az ember, miközben egy mindnyájuk számára fontos célon dolgoznak. Másfél nap „pihenő” után repültem vissza Spanyolországba, Barcelonába, ami végre nem szólt másról, csak az élet élvezéséről a húgommal. Felfedeztük Barcelona nagyját, sétáltam a tengerben, ittam mennyei kávékat, megkóstoltam vegán kajákat, gyönyörködtünk a városban a Güell Parkból, kipiacoztuk magunkat és szerelembe estem legalább 1000 pálmafával. Barcelona szintén az egyik kedvenc városom lett, biztosan visszatérek még.

Barcelona után végre meglátogattuk Anyut. Akkor voltam otthon 3 hete már, és akkor jutottam el először oda, hogy tudjak gondolkodni a dolgaimon, magamon, meg hogy mit akarok később… Azért ez így elég durván hangzik, hogy az embernek nincs ideje leülni fél órára dumálnia magával, de amikor zúg az agyad és mindig benned van, hogy még sok dolgot el kell intézned, hogy te Zenben ülj fél óráig, akkor bizony nem vagy ott. Ez az „ottlevés” végül a hazafele tartó 2 órás buszúton történt meg, amikor elkezdtem felvázolni a terveimet. Például, hogy kéne majd egy munka 4 hónap után (vagyis márciusban), ugyanis addig sok dolgom van :) Mondjuk ehhez kellett a hajón töltött idő, vagy leginkább a pénz, hogy ezt most nyugodt szívvel le tudjam írni: nem fogok dolgozni 4 hónapig és ez okés. Viszont elkezdtem ráparázni a továbbiakra, amik még mindig negyedévnyi távolságra vannak, ami alatt egy világ megfordulhat és tényleg le kellett magamat állítanom.

Nem volt könnyű, mert folyton azon stresszeltem, hogy mi lesz, ha nem lesz munkám, ha elfogy a pénzem pont március 1-re, ha senki nem vesz fel blabla. Sikerült egy-két embernek ezt megerősítenie, szóval kezdtem nagyban tolni a lelkibazdmegolást. Ekkor kezembe került egy könyv, méghozzá a húgomtól loptam el: A Csimpánzparadoxon. Elsődleges cél: lekötni az agyamat, másodrészt pedig elég jó kis anyag ahhoz, hogy hogyan moderáld magad, meg a csimpánzod, vagyis az érzelmi megnyilvánulásaidat. Volt benne 1-2 tényleg jó technika, meg alapból a könyv olvastatta magát, így elkezdtem kapizsgálni a régi önmagamat, akit szeretnék előhúzni az odújából. (Azóta beszereztem még négy pszichómókusos könyvet, igazából én ezeket élvezem a legjobban. Vagy a pszichopatás könyveket, haha).

Első körben megpróbáltam erőt meríteni a barátaimból, és megpróbáltam körbevenni magamat minél több olyan emberrel, akik valamilyen szinten nagyok a szememben, szenvedélyből csinálnak sok mindent az életükben. Nagyon sokkal tartozom a barátaimnak, akiknek kiönthettem a lelkemet akár naponta is, és próbáltak belém pumpálni némi leszarom-tablettát, ami végülis hatni kezdett.

Tudtam, hogy mi fog kizökkenteni, vagyis inkább vissza abba a jó kis rutinomba, amit mindig hiányoltam: a sport. Szóval fogtam magam 3 hét utazgatás után és elmentem hot ironra. Két edzésre tudtam csak lemenni az első héten, de elég jól megdobta az önbizalmamat, így egy nagy adag önuralommal és lelkesedéssel léptem le Berlinbe. A tudatosságot és életmódváltást megalapozva próbáltam csak normális kaját a számba pakolni, az edzést sajnos nem sikerült abszolválni, de pihenni azt tudtam eleget :D Miután hazajöttem elkezdtem beindítani a jóféle mókuskereket, amit ugye beindítani nehéz, de ha egyszer az ember pörög, akkor nincs megállás. Tudatosan, szenvedélyesen élni, élvezni az életet – kábé ez volt a cél :) Szerencsére sokakkal akkor tudtam összefutni egy jó beszélgetésre, mint ahogy az edzőmmel Ricsivel is. Akkor pont úgy voltam, hogy nekem bizony kelleni fog egyfajta támogatás, vagy inkább nevezzük kihívásnak, mert nálam most eléggé szarhelyzetben van az életmódváltás, neki pedig az én agymenéseim kellenek (vannak néha egész jók :D), így aztán belekezdtünk a kis projektbe, miszerint segít visszavarázsolni engem a „saját” méretembe :) Ennek hozományaként ma megkaptam az edzéstervemet, fotóztunk mini edzéstervet otthonra, na meg mondjuk ilyeneket is:

Ezektől a beszélgetésektől amúgy elkezdtem bepörögni. Tényleg csak nyüstölni kell az embert az elején, és egy idő után már szokássá válik. Ezért hirtelenjében a már régóta vágyott ajakpiercingemet is visszaszúrattam. A pszichológus tanárom mondta mindig, hogy a piercingek és tetkók azok személyiségprotkók és ezek mennyire károsak. Hát nem, szerintem mindenki viseljen annyit, amennyit elbír, pláne ha ezzel érzi boldognak magát. Nekem ez a kis ékszer fontos volt jó pár évig, tényleg csak egy légies mini ékszer, de hiányzott. Némi szenvedés és alkohol után (mármint amivel tisztítani kellett) most már normális állapotban van a szám, szóval a személyiségprotkóm a helyére került.

Manapság már elég divatos a lifelong learning és bizony igazat kell adjak, hogy életünk végéig okosodnunk és fejlesztenünk kell magunkat. És bár nem vágyom vissza az iskolapadba, valamennyire hiányzik a tudástár-frissülés és talán ezt váltja most ki a hirtelen jött, de visszatérő orosz-tanulás, amit Skype-on művelek egy tündéri tanárnővel. Majd megosztom a tapasztalataimat a Skype-on való tanulásról, ugyanis sokkal jobb, mint hittem :)

A változtatás a blogon is meglátszódik, ugyanis elkezdtem rendszeresebben írni. Mostanában volt egy kis nyomás, ami persze csak a saját hülyeségem volt és emiatt nem írtam. Most sem olyan egyszerű, de miután megerőszakolom magam és leülök a gép elé, néhány sor után már csak úgy pörögnek a mondatok és iszonyat hamar kiadom magamból amit akarok. Sőt! A youtube-ozást is szeretném visszahozni, mivel a következő három hónapban még mindig nincs „annyi dolgom”, bár azt nem mondanám, hogy unatkozom, mert egyáltalán nem, sőt! Többet ügyködöm, mintha dolgoznék :) 
è  Csekkold a youtube-csatornámat és iratkozz fel! :)

Na nem kell félni, nem véletlenül szabtam meg ezt a nagy szabadságot: februárban diplomázom, véééégre. Jól elnyújtottam, de nem bánom se az orosz félévemet, se mondjuk a hajós munkát, ami miatt nem utaztam haza záróvizsgázni. Ennek így kellett lennie. Persze a legnagyobb dolog jelenleg nem a záróvizsgám, hanem az előtte levő másfél hónap: irány Szentpétervár!

Nagyon régóta vártam már, hogy mehessek, viszont most egy hosszabb procedúrájú vízumot váltottam ki, ezért a nagy várakozási idő, ami alatt persze rengeteget kellett ügyintézni, de a jövő héten végre indulok a tundrákra, keresem a jegesmedvéket és a vodkásüvegeket. Ezért kell a távedzésterv, az orosztanulás, és minden. A legjobb talán, hogy most összeköltözünk a barátommal, még ha csak másfél hónapra is, de azért így is izgalmas lesz. A youtube-csatornát tehát ennek függvényében szeretném frissíteni, hiszen bár sok újdonság számomra nincsen Péterváron, de többek megerősítettek, hogy őket érdekelnének ilyen videók, na meg amúgy is: valamiben ki kell élnem a kreativitásomat. Stay tuned, hamarosan Pétervárról jelentkezem! :)