Home
Spanyolország
,
utazás
csütörtök, július 03, 2014 / No comments
RANDOM
Na csákómákó!
Gondoltam írok néhány sort, hátha valaki nagyon unatkozik az
otthoni nemmelegbe(?), én meg mindig jól elalszom és nem jutok le a partra
napozni. Holnap lesz két hete, hogy megérkeztem, csak úgy repül az idő, jövő
hónapban már megyek is haza O.o Amúgy megnyugtatásképpen itt sincs egész nap
fullosan meleg, most kicsit be van borulva, brühühüüü, és valamiért még mindig
úgy érzem, hogy aludnék egész nap. Kedden volt day-offom és EGÉSZ NAP aludtam.
Mintha agyon vertek volna. Pedig jó lett volna elmászni
valahova, megnézni a várost, állatkertet bármit. Azt hiszem picit nehezebb
felvenni a déliek életritmusát. Folyamatosan megyünk, csináljuk a dolgainkat,
beosztva minden időnk, hajtunk, de nagyon. Itt meg el kell fogadni, hogy a
délután kettő az inkább fél három, vagy három; sok minden „ejjráérünk még
holnap is”-címkéjű (mañana – ezt a szót mindig kihallom, és ilyenkor csak
mosolygok, hogy tényleg Spanyolországban vagyok hiába a sok angol :)).
Talán az angolok is ezt pótolják be abban a pár napban/1-2
hétben, amit itt töltenek. Lejönnek a napfénybe, megbolondulnak, isznak mint az
állatok, olyan szintű állatkert van nap, mint nap, hogy hihetetlen. Összegyúrva
napi több tucat legénybúcsú, lánybúcsúztató, szülinap, „lejöttünk inni a
haverokkal”, farsang, bolondballagás stb stb. Mondjuk kicsit aggódom, ugyanis
kezd megcsappanni a tömeg, ami egyrészt jó, mert kevésbé telítődik a környék
idiótákkal, másrészt viszont az alkoholista angolokból élek, ha ők nem jönnek,
akkor én is éhen halok :) Remélem, hogy valami módon mégis jönni fognak, mert
bár hallottam néhány embertől, hogy itt fordítva működnek a dolgok, tehát a
nyári szezon az langyi, de azért bizakodom. A remény hal meg utoljára! :D
Nem is tudom mit akartam még írni. Talán annyit, hogy
örülök, hogy átköltöztem :) Mindig van itt valaki, és bár az egyik srác
abszolúte nem beszél angolul, mégis úgy érzem, hogy jobban megértem őt, mint
néhány angolt :D Olyanok vagyunk mint egy kiccsalád, Polish Mum sokat van itt,
tegnap hozott egy bödön fagyit, amit elnyammogtunk. Ma vele terveztem a
strandolást, de hát kudarcba fulladt háháhá a poénos mindenemet. Dani meg sokat
főz, mint például ezt a tengeri herkentyűs tésztát:
Jelenlegi terveim között szerepel, hogy végre elmegyek
kondiba, amire ha minden jól megy hétfőn lesz alkalmam. Hiányzik már egy kis
napirend, nehéz átállnom a délutáni melóra, mert bár alapjáraton nem vagyok
lenn 8-9 óránál többet, de ezt két részletben egy kábé 2 órás szünettel, és
azért készülni is kell rá, mert ugye magunkat adjuk el. Szóval néha úgy érzem,
hogy az egész napom a meló körül forog, a RELAX, BABY RELAX-féle mozgalmat
pedig nem mindig tudom átérezni. Leginkább szabadnapon, amikor fetrengek, mint
egy óriásbébi. De lemegyek a partra valamikor, alakul a most már kevésbé hypo-reklám
bőröm, juppi!
Amúgy kulináris köcsögösködni szerettem volna, de az én
stílusomban, tehát káááááávéééék! Ami itthon van kávé eléggé gyenge. Persze
mindig iszom egy bögrével reggelenként, de inkább csak álmosabb leszek. Így
mikor járom a helyeket és próbálok lecsapni a következő áldozataimra, akkor
azért csak becsúszik 1-1 kávé. Végigkóstoltam majdnem mindenhol, szóval tudok
egy kisebb sorrendet felállítani :)
![]() |
Tegnap kóstoltam meg először a CAYMAN nevezetű helyen. Aki olvasta a régi CoffeeTime-os posztjaimat, talán rémlik a veszprémi Íródeákos tejszínhab ajnározása. Nos, ez már egészen hasonló! |
![]() |
TROPICAL - bár a helyre elsősorban netezés miatt mentem, a cappuccinojuk valami eszméletlen volt! Ráadásul egyre szebben díszitették, valószínűleg már megismertek :D |
![]() |
PEPPERS - ezt is tegnap kóstoltam először, és finom is volt! A szépséghibáját a tejszínhabra szórt barnacukor okozza, édesre még édeset?! |
![]() |
LAZY COW - Ettől a cappuccinotól mindig fejre állok, sokat ittam itt, de a többi jobban tetszik. |
Lájkolni, kommentelni, megosztani ér! Sőt, bármiféle kívánságotok, óhaj-sóhaj jöhet, elvileg lassan megérkezik a kamerám, megpróbálok szép felvételeket csinálni :)
Related Posts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése