BYE-BYE SPAIN!

Lassan már azt is lehet mondani, hogy agyilag is hazatértem, ami nagy szó, pláne két nap után. Az utolsó poszt utáni órák eléggé filmesre sikeredtek, egy lightos verzióval persze itt is szolgálhatok :)

Az utolsó melós órák nem éppen hoztak sokat a konyhára, a kemény 1 eurómmal Paris Hiltont megszégyenítő gazdagságra tehettem szert, így inkább alkoholba fojtottam bánatom, hahaha. Persze nem fojtottam bele, mentem végig a helyeken, búcsúzkodtam. Nem szeretnék semmiféle lelkibazdmegolásba belefolyni, azt meghagyom a következő posztnak, de mindenesetre elég vegyes érzéseim voltak.

Az éjszaka után viszonylag későn és kalandosan értem haza, aminek következtében kisebb vita alakult ki (húúúúú, de soft-version ez!), így 9 órakor elhagytam a két hónapig szállást jelentő kis lakást. Majdnem hogy szó nélkül, azt hiszem mindenkinek így lesz a legjobb, hiába verném a seggemet a földhöz hisztizve, hogy ez így nem felnőttes és miért nem lehet FELNŐTTként kezelni a dolgokat. Az egyik kollégát kértem meg, hogy vigyen majd ki a reptérre, de a fenti incidens miatt órákkal korábban megjelentem nála, így volt időnk tengerpartra-néző reggelizőben reggelizni, hogy aztán végre tudjak aludni másfél órát.

Délután 2-kor már indultunk is Alicantéba, na persze nem rögtön a reptérre, hanem az utolsó órákban még ki kellett próbálnom a paellát, mint spanyol kaját. Barangoltunk a belvárosban, nagyon cuki gombák és különböző játszó eszközök voltak, és igen simán bemásztam volna egy kis házba :D

A város totál ellentéte Benidormnak, annyira normális és csendes, hogy az már hihetetlen. Látszik is, hogy nem feltétlenül a turistákra vannak ráállva, ugyanis több helyen nem akartak már paellát készíteni fél 4-kor nekünk (az ugyebár már siesta). Végül egy helyen kaptunk, yummy!

Ezek után benéztünk Martin egyik ismerőséhez, aki zenész és vele mentünk el kávézni. A kávézó nevére már nem emlékszem, de mintha franchise-alapú lenne, nagyon hangulatos, és az első olyan édességet itt ettem, ami ízlett is.

Nincs más hátra, mint előre felkiáltással indultunk a reptérre, ami mint megtudtam Spanyolország 4. legnagyobb reptere. Olyan fura volt megint ott állni egy halom cuccal, aztán búcsúzkodni, ott hagyni két hónapot, visszatérni a jól megszokott, kissé unalmas mindennapokhoz…

Zene be, swag, yolo meg Starbucks persze. 

Az út nem volt ANNYIRA borzalmas, de még mindig unalmas és kényelmetlen :D Annyi mázlim még volt, hogy korábban szálltunk le, így lehetőségem volt 1 órát várni apámékra a reptéren, persze hősiesen kinn várakoztam, hátha felbukkannak és nem ismernek meg, olyan feka lettem (SE). Adjunk hálát az égnek, hogy megvettem a téli pulcsit Valenciában, mert augusztus közepén már használni tudtam.

Vegyes érzelmek, két napos áthangolódás, ami egy napos döglésben majd 1 napos intézkedésben telt, így már egészen itthon érzem magam. Folytatás következik lelkibazdmegolás címszóval a következő posztban!

Köszönöm, hogy olvastatok, remélem velem tartotok a nagy VODKALAND-expedíciómra ;)