SOMETIMES

Néha úgy érezzük, hogy egyszerűen csak menni kell. Minél messzebb, annál jobb, de már az is jó, ha a földrajzi koordinátákon legalább 1-1 tizeddel változtatunk. Csak menni és távolról figyelni, amit elhagytunk. Néha már felemészt a sok „ugyanaz”: utcák, emberek, tárgyak, érzések. Kell valami új, kell valami más, csak valami változás, mert a jelenlegi helyzet felőröl.

Sosem bírtam a seggemen ülni, már jó ideje nem bírok egy városban megmaradni hetekig-hónapokig. Most kicsit  besokalltam, mehetnékem van. Persze 5 nap az 5 nap, és elég szép számmal változtatok majd a földrajzi koordinátákon (leginkább persze a kelet-nyugatin), de azért igen jó érzetet kelt egy kisebb utazás.

Annyi is bőven elég volt, amit két város tettem meg az egyetem alatt. DE KELL! Egyszerűen kiszakadni a mókuskerékből, véget vetni egy picit a monotonitásnak, mielőtt elküldünk valakit a halál f@szááára. Nem megvárni, míg kiborul a bili, amíg nem lesz egy ember se aki megért körülötted.

Távolodni, fényeket pontokká alakítani, integetni vagy vissza sem nézni. Menni, órákon át feltöltődni, mást csinálni és teljes emberként visszatérni. Amikor betelik az a bizonyos pohár, akkor kell megnyomni a pause-gombot, előkapni a chillezős énünket, legyen az bor, sör, kávé. Emberekkel vagy nélkülük.

Levegőváltozás.