Céltalanul?!

Ingyen jegyeket kaptunk a MAZAPARKBA, amit sikeresen eltotlunk 15 perccel (éjfél után), így már nem is volt annyira ingyenes. Az eredeti csapatom „felmondott”, így mérhetetlen mázlival összefutottam egy másik ismerőssel a metrón (ugyanazon a metron más irányból, wow), így új csapattal futottam be egyik kedvenc helyemre Szentpéterváron. Most  végre bowlinggal kezdtünk, amit imádok, így életemben másodjára is.

Már egy jó pontot szereztek ezek a fiatal oroszok, amikor is rögtön váltottak angolra. Nem kellett könyörögnöm, persze azt sem mondtam el, hogy értem mit beszélnek. De próbálkoztak úgy-ahogy és egy véletlen kis hibából el is indulhat a mostani gondolatfoszlányom. Az egyik lány kérdezte, hogy mi a tervem a jövőre? Sejtettem, hogy nem a tényleges jövőmre kíváncsi, hanem a bowling utáni dolgokra, mindenesetre elgondolkoztatott.

A vízum-mizériában úgy tűnik csillapodnak a kedélyek, meg lettem kérve, hogy vásároljak repjegyet haza, hogy ezután biztosra meg tudják hosszabbítani a vízumot.

Megvenni egy repjegyet. Most már nem nagy ügy. Megvenni egy repjegyet és lezárni valamit? Wow. Tudtam, hogy valamikor majd időpontot kell választanom, valamikor véget kell, hogy érjen ennek az útnak is, de néha sokkal jobb hagyni, hogy lassan lefolyjon az egész, ne hirtelenjében megerőszakolva kelljen dönteni. Mi van, ha 24.-én oltári bulit csapok és a fél bőröndömet nem tudom összepakolni a 25.-ei indulásra. Mi van, ha inkább 27-én kellett volna jönnöm. Baszki, mit csinálok, ha hazajöttem?

Örökös tervezőnek mondom magamat, mindig van tervem az „A” után, mindig van még egy lépés. És most nincs. Kissé levegőben lógónak érzem a hazatérésem utáni állapotot. Van még egyetem, de a kevés óra miatt szinte már nem is érezhető, mehetnékem lesz (tudom!), de hova? Mégis mit fogok kezdeni. Visszamegyek Győrbe? Esetleg Pest, vagy egy harmadik város?

Persze a sors majd vezet, meg mutatja az utat, de mégiscsak fura, hogy valami véget ér és MÉG nincs hova tovább. Nem tudom miért kell dolgozzam, vagy hova dolgozzam be magam.

No nem lehet ilyen sanyarú ez az egész, csak úgy van, lóg valami a levegőben. Olyan sosincs, hogy az embernek ne lenne terve. Nincs konkrét, viszont van annál több levegőben lógós, „mi lenne ha”-s. A legjobb talán leülni magunkkal és megdumálni. Full realista módon, számokkal, táblázatokkal, ötletekkel, mert az éterben való lebegés nem a legjobb hobbi. Annak sosincs előre meghatározható vége, az mindig pofán csap és bizony kurvára fáj. Ha tudjuk, hol van a vége, akkor bizony már készülünk valamire, még ha konkrétan nem is érezzük.

Ha látod a következő célt, akkor mindig ott van a fejedben, hogy van miért csinálni. Már se erő, se lélek, se pillanatnyi motiváció, de akkor is van, ami hajt előre … már ha igazán akarjuk.