RANDOM - SZENTPÉTERVÁR #10

Nem éppen RANDOM posztnak terveztem, de legyen az, mert azt úgyis szeretitek, én meg bármiről pofázhatok. Nájsz. Bő két hónap ittlét után elkezdtem bepánikolni, miszerint még SEMMIT nem láttam a városból… Ami persze messze nem igaz, de bátran állíthatom, hogy nem hogy 5 hónap, de 5 élet is kevés lenne megismerni az egész várost. Tervben van sok minden, hokimeccsre jegy pipa, balett is nemsokára, no meg a vodkagyár is... Végül valami langyira esett a választásunk: a sokszor szembejövő csokimúzeumot akartuk meglátogatni a múlt hétvégén…

CHOCOLATE MUSEUM

Egy óriás csokimikulás hívogat befele a Nevsky-n, egy kellemes ebéd után mit is akarnánk még az arcunkba tolni? Csokit persze. Le is mentünk a kis lépcsőn a föld alá: csoki mindenhol, úgy gondolod, hogy legalább a szuvenyír shop meg van, be lehet vásárolni. Két mini szoba, csoki mindenhol, étcsoki, fehércsoki, kerek csoki, szögletes csoki és minden, amit szem-száj, na meg Gombóc Artúrnak is kellemes lenne. Gyors kör, ide persze visszajövünk. Irány fel és próbálnánk keresni a bejáratot. Úgy másfél perc után végül csak eljut az agyunkig: a múzeumban voltunk… Nagyon menő a focilabda alakú csoki, meg a kisrepülő, de ahhhh. Így végül néhány bon-bonnal távoztunk, de az legalább finom volt!

CIRKUSZ

Hétfőn munkaszüneti nap volt, ahogy kedden is (november 4: nemzeti egység napja), tehát első próbálkozásunk hétfőn lett volna, de a játszópartnerek erős másnaposságra utaló jelzéseiket figyelembe véve elhalasztottuk keddre.  Nem mondom, hogy nem volt kellemes a semmittevés, de aztán végül kedden sem jutottunk el. Mert hogy a cirkusz helyére mentünk, de az meg éppen újjáépül. Ehelyett  kipróbáltunk egy új helyet kávé és fíling-szempontjából, ahol túró gombócra hajazó finomságot ettem.

Végül szerdán horrorisztikusan korán, 11-kor találkoztunk 2 órával a kezdés előtt. Már a sátor látványától is beremegtem, szerintem 10 éve nem voltam cirkuszban, ha meg mégis, akkor nem lehetett valami izgalmas, ha nem is emlékszem rá (anno a kínaiak jöttek Pestre, az király volt!). Csillogó szemekkel vettük át a jegyeket (legalábbis én eléggé önkívületi állapotban voltam, Felix cirkuszi múltja miatt csak röhögött rajtam :D).

Azt hiszem van valami varázsa a cirkuszi világnak. Bármennyire is reálisan látom a világot, és próbálom kitalálni, hogy miként működtek a dolgok a színpadon, azért jó volt csak ámulni, meg tátott szájjal nézni, ahogyan a 69. ruhát ölti magára fél pillanat alatt a 45 éves nő, vagy a lassan nyugdíjas korú bácsika egyensúlyozik a hengereken, vagy hogy végre volt vicces bohóc is, aki 5 kosárlabdával is elbír. Az állatokkal nem tudok mit kezdeni, nem a kedvenc számaim, tutira nem élvezik. Néhány kép mutatóba:

VÍZUM

Miután már túl vagyok több sokkon is, ami az itteni papírügyintézést illeti, igazából meg sem kéne lepődnöm… Első körben 29-éig van vízum, utána jönne a hosszabbítás, amit melegen ajánlok, hogy összedobjanak. Mert már 1 hónapja nincs nálam (még meg vannak a szerveim, és nem emlékszem semmi mámoros éjszakára 60 idegen pasival), és igencsak bennem van a mehetnék, de így még Moszkvába is csak félve indulok el, mert szinte nem létezem itt. Örülni fogok, ha a hazautazásomra meglesz a vízum.

Még mindig nincs hó, 10 fok körül járunk, de 5-kor már sötét van és igazából undorító ez a szürkeség. Legalább hó lenne…

___

Nem is csodálom, hogy az emberek visszavonulnak ilyenkor, amikor 3 kávé sem ráz fel eléggé reggel. A macikat is verem téli álomban, és egy lajhár gyorsaságával vetekszik a felkelési procedúrám. A lustaságnak azt a fajta szintjét lépem meg, amikor az e heti 1 órámra sem tolom be a képemet. Na ez már művészet – a lustaságé. Vagy hogy lusta vagyok főzni és orosz palacsintákkal tömöm magamat. Persze a kondi már rég távolinak tűnik, de legalább a szaunában izzadnom kéne. 1 hetes ágyban wellnesseléstől még beteg is lettem, pedig tényleg semmit nem csináltam. Hja, hogy ez a baj? Hát tényleg most már lepacsizok magammal. Az emberi lustaság ezen fokát utálom. Szóval most szépen jön az összekaparási időszak, mert máshogyan nem fog menni. Az őszi nyálkás szar idő konkrétan lenullázza az ember motivációját, de még az életkedvét is. Már az is boldogság, ha elhúzom a függönyt és valamiféle fény árad be. Mondjuk ha nem délután 4-kor próbálnám, akkor nem lennék fényhiányos. Így meg aztán fényenni sem tudok.

Neveztem a GOLDENBLOG versenyébe, amennyiben tetszik amit csinálok, ITT tudsz szavazni Pszichológia kategória/A cup of my life. Köszönöm! :)