Home
Fitness
,
my fitness journey
hétfő, december 22, 2014 / 7 Comments
MFJ - UTAZÓS HÉTVÉGE
![]() |
Imádom ezt a képet! |
Üdvözletem minden kedves idetévedőnek, aki még a
bejgli-roham előtt elmerülne egy kis fittnessben. 3 napot kell összefoglalnom,
ugyanis legutoljára pénteken írtam My Fitness Journey (MFJ) posztot, amiben
amúgy taglaltam eltűnésem okát: tallinni városnézés… Ha érdekel az a
sztori is, akkor IDE kattintva elolvashatod. Amennyiben inkább némi életmódváltásról,
vagy nyomokban földimogyorót mozgásról szeretnél olvasni, akkor maradj
velem!
Mint ahogy iskolában, úgy készültem én is az útra: vettem a
szokásos ciabattát és megraktam sonkával, sajttal és paradicsommal. Négy kis
szenyó jött ki, amit szépen be is osztottam reggel 5-től délután 4-ig, amikor
már Tallinnban ebédelhettünk. A többiek pizzáztak, én viszont gondoltam a
vonalaimra – amikor jobban hasonlítanak egy karácsonyfagömbhöz, mint pálcikához
– így csirkés salátát rendeltem (ami nem cézár volt, viszont ISTENI!).
Rúgjunk ki a hámból-napot tartottunk, így a délutáni
habzsi-dőzsihez jött egy sós-karamellás kávé és sajttorta is. Mondhatnám azt,
hogy sokat sétáltunk, de nem, sajnos ez nem az a város – pláne nem esőben.
Az útitervünket megváltoztatva száguldottunk haza még aznap,
előtte viszont vettem észt csokit. Hogy minek és kinek az jó kérdés, egy táblát
tudtam elajándékozni, azon kívül volt 4 db „normál” méretű csoki (mondjuk egy
marsszelet nagyságú). Ha nem kéne lepötyögnöm kajak letagadnám, mert annyira
kómás és fáradt voltam már hajnali 4-kor a határnál való cuccolásnál, hogy
észrevétlenül faltam be őket (hiába volt nálam győri édes utánzat). Szomorú, de
ez így volt.
Ennek következtében (inkább a 16 órás buszútnak, amit hiába
aludtam majdnem végig, semmit nem ért), aludtam egészen négyig, ami azt
jelenti, hogy normális étkezésre akkor már esély sem volt. Egy kisebb reggeli
után (reggeli fél 5-kor, gratulálok Natália), a sushi bárban kötöttem ki, ahol
a szokásos kétszemélyes menüt hoztam el – nyugi, nem egyedül ettem meg :D
Tehát mondhatni a hétvége két napja összesen kijött egy két
napos kajamennyiséggel – csak kicsit szarul elosztva. No de ma már új hetünk
volt, és ilyenkor kéne jönnie annak a baromi nagy energiának, de hulla vagyok
még mindig. A kajálásom ez picit meglátszott, mert bár jól indítottam, és
mennyiségben sem volt sok, mégsem érzem olyan faszának. Ráadásul edzeni és
kurva nehezen sikerült lemenni és bár lenn voltam 1 órát, azért az nem a
legintenzívebb edzéseim közé tartozik :) Mondjuk így is fájok, tehát valamire
jó volt :D
Ez a menzán kapható saláta olyan leheletvékony hússal, hogy
3D-s szemüvegnek is használhatnám. De finom volt, yessss!
És ma is használtam azt a bizonyos kettlebellt! :)
DAY 8
KAJA
9.00: kv, cornflakes tejjel ~ 350 kcal
11.45: müzliszelet ~ 130 kcal
14.00: 2 szendvics, saláta ~ 550 kcal
17.14: kv, müzli ~ 200 kcal
19.00: banán, jó reggelt keksz ~ 325 kcal
22.20: pomelo ~ 250kcal
Összesen: 1805 kcal
PIA
5 dl kv, 8 dl tea, 2 dl tej, 1 liter víz = 2.5 liter
MOZGÁS
erősítés – Fitness Room
Related Posts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nyugalom Nati, Andreina is szétesett a kétnapos buli után :D Talán holnapra újra összeállok mint ember :D
VálaszTörlésNem érzem elvérezve magamat szerencsére, bár nem mondom, hogy ezt a napomat kiraknám a dicsőségfalra :D
TörlésÉn is így vagyok vele. Csak én több napot sem raknék ki :D
TörlésNa akkor alkossunk!! :) hajra mi!!! ;) :)
TörlésFura, hogy a kettlebell elnevezés lett a divatos, holott az orosz gyökerek miatt a girya lenne a logikus, Mindenesetre nekem is jó barátaim a harangsúlyok, és az orosz edzésmódszerem részeként én is alkalmazom őket :-)
VálaszTörlésAmikor először találkoztam vele, akkor így hallottam, utána már hiába olvastam az orosz eredetről :( :D Lényeg a lényeg, hogy jó szolgálatot tesz :)
TörlésIgen, bár mivel a legtöbben rosszul ejtik ki, számukra még hasznos is lenne az egyszerűbben kiejthető változat :-D
Törlés