HELLO, PÉTERVÁR!

Szeretek rögtön írni valamiről, amikor még fel sem fogtam, hogy villog a tábla: „back to reality”. Olyan hirtelen suhantunk végig az év első negyedén, hogy fel kell lapoznom a telefonom képtárát, ha emlékezni szeretnék, hogy mi történt. Szinte csak átsuhantam, koncentrálva a következő útra, aminek hozományaként ezt a posztot most a moszkvai SVO reptéren írhatom.

Jó volt úgy elhagyni Pétervárat januárban, hogy biztos voltam benne, hogy hamarosan jön a retúr. Na persze nem volt leterítve a vörösszőnyeg, ahol végigsuhanhattam volna mind a 180 centimmel, de méterről méterre haladtam. Sok meló volt benne, de visszatekintve az elmúlt két hétre megérte.

Hosszabb útjaim során ez az első helyszín, ahova visszatérek. Külföldre emlékeim szerint még sosem mentem vissza ugyanoda. Kíváncsi voltam milyen érzés lesz, de már napokkal az utazás előtt sem voltam 3 méterrel a föld felett, bezzeg körülöttem mindenki. Jobban izgultak és valami nagynak tartották az utazást, én pedig éreztem, hogy végülis van egy életem itt is.

Ha az ember életvitelszerűen él egy helyen hónapokon keresztül, akkor beleszokik. Egy nyaralás során minden energiánkat és pénzünket beleöljük az élményekbe, mindenből minél többet-jobbat, most és azonnal! Ha tanulni és/vagy dolgozni megyünk, akkor lelassul minden. Puzzle-darabként olvadunk be a közösségbe, tudjuk, hogy melyik metróval jutunk el a város közepén elterülő parkba, hol finom a kávé és gyönyörű a kilátás egyszerre, vagy éppen kihez forduljunk papírügyekben. Túl estünk már az első nagy sokkon, még emlékszünk, hogy hogyan kell kanyarogni a reptéren a várakozókhoz, milyen illata (?) van a metrónak, vagy hogyan lehet átvágni a házak között. Mintha két élete lenne az embernek, vagy éppen még több, ha több helyen „létezik”.

Kaptam egy kérdést ask.fm-en, hogy félek-e a repüléstől „mostanság”. Nos, bennem volt a félsz. Bécsből indultam, nem emberi időben kellett kelni, vonatozni, transzferezni és végül bízni a pilótában. A repülőn előttem ülő hölgy fel és leszállás közben is tapsikolt örömében, szerintem mindenki boldogan nyugtázta, hogy igen, ez most kellett. Az utam előtt egyébként megváltoztatták a hazafele utamat, ezért ülök 4 órát Moszkvában. Eredetileg egyenesen repültem vissza Bécsbe, de mindegy is.

A két hét alatt végre sikerült eljutni Peterhofra, kétpofára zabálhattam a sushit, az alkoholtilalmamnak véget vetettem jó néhány pohár bor miatt, újra télikabátot húztam, felfedeztem új kávéházat, találkoztam egy olvasómmal, meglátogattam az egyetemet, ahol tanultam, vizipipáztam, jártam kosármeccsen és még sok minden!

Részletesebb KÉPES poszt várható hamarosan.

Már nagyon kellett a lelkemnek ez a kikapcsolódás, távol a laptoptól (amit kemény háromszor kapcsoltam be – éééééén, aki laptoppal kel és fekszik! :D),kiszakadva a mókuskerékből. Az utazás előtti egy hétben kezdtem végre felszabadulni, és most végre vissza is térhetek az online kis világomhoz :)

Bár a következő néhány hetem ismét nagyon pörgős lesz, végre érzem a powert, hogy belevessem magamat az írásba: sok minden felhalmozódott az ötlettáramban és kis millió projekt van folyamatban, remélem minden halad szépen és akkor beszámolhatok ezekről!

BLOGGER COFFEETIME - KATT! :)

FACEBOOK | INSTAGRAM | TWITTER | G+ | ASK.FM