COFFEETIME-CHALLENGE 2015 - 16/50

A „miért jó blogolni?” kérdés messzemenően legjobb válasza az lenne – tőlem -, hogy a blog által nagyon sok embert meg tud ismerni az ember. Aztán ha mázlija van, akkor esetleg egy 3D-s találkozó is létrejöhet. Hogy még egy kicsit csavarjunk a dolgon, adnék hozzá egy nagy várost, egy Instagramon felfedezett kávézót és tádám, így született meg a mi kis kávézásunk Biankával Péterváron :)

Helyszín: Coffee3, Szentpétervár

Időpont: 2015. április 24. péntek délután fél 5

Kivel: Bianka

Mit: levendulás cappuccino

COFFEE

A végletek embere vagyok. Vagy nagyon nem akarok kipróbálni új ízt, vagy mindenképpen. Először hajlottam a szokásos cappuccinora/latte-ra, de végül meggyőztek, hogy egy levendulás kávé lesz az igazi. Pedig utálom a levendula illatát, legalábbis túl erős nekem, így levendulás zacsit dobok be a szekrénybe illatfrissítés gyanánt. Mindenesetre elég kellemesen csalódtam, a levendula bár érezhető, mégsem nyomja el a kávét, kellemesen édesíti (tehát egyéb édesítést nem igényelt). Külön öröm volt a szép bögre (most mondd, hogy nem szép), ráadásul csodálatos kilátásunk is volt.

10/10

SZTORI

Biankát egy barátnőmön keresztül ismertem meg, vagyis inkább fordítva: Bianka hallotta blogról és rólam, amíg Péterváron dőzsöltem az őszi hónapok alatt. Orosz felmenőkkel ő is büszkélkedhet, majdnem hasonló a helyzetünk: neki a nagymamája költözött Magyarországra, míg nekem anyukám. Közben barátnőm is mesélte, hogy Bianka végül jelentkezett ösztöndíjra, amit el is nyert és január végén kaptam is egy üzenetet, melyben egy kávézási lehetőséget ajánlott fel, ha esetleg visszatérnék.

Ezt most meg is ejtettük áprilisban egy verőfényes péntek délutánon. Fél órás késés után (hála a forgalomnak) beestem, majd a már Instagramon kinézett kávézóba mentünk. A GPS-nek köszönhetően keveredtünk oda, 3 megállóra a város központjától. Egy laza séta után konstatáltam, hogy amúgy ott már jártam a környéken, és nem épp az omladozó és elég erősen felújítás alatt álló épületben találjuk meg a mi kis kávézónkat. Szerintem minden félemeleten feltettük a kérdést, hogy biztosan ide kell jönnünk, végül a negyedik emeleten néhány diszperzites vödör és koncertbe hajló buli után megérkeztünk.

Nem egy nagy kávézó, viszont modern, fekete-piros színekben bővelkedő hangulatos beülős helyről beszélhetünk. Az árak teljesen barátiak, a mi elfoglalt kis helyünk pedig egy padlótól plafonig érő ablak előtt volt.

A kávézás után megtaláltuk az elveszett macskát, amit a Einstein bácsival együtt szerettem volna megtalálni, most viszont Bianka segített, így dobálhattam fel néhány pénzérmét (egy fenn maradt), szóval boldogság-egészség a következő 50 évre! :D