Home
hajós munka
,
Random
péntek, július 31, 2015 / 4 Comments
HA JÓT AKARSZ - HAJÓT AKARSZ?
Ha valaki lelép egy kis időre az országból, akkor az mindig
olyan hirtelennek tűnhet – mint ahogyan az én kis beharangozott utam is – de aki
tapasztalta már az tudja, hogy sok-sok kanyargós út, anyázás, papírmunka van
ebben a dologban. Egy jó kis sztorizgatás kerekedhet belőle, ugyanis ez a
sztori már rég elkezdődött. A jéghegy csúcsáról ejtettem néhány szót az előző
posztban, de az apróbb finomságokat ilyenkor nem említi az ember. Na de most
elmesélem, mert ez amolyan ha nem én lennék el se hinném sztori. Mert amikor
sztori van, akkor mindig halljuk az aláfestő zenét, amit a brazil
szappanoperából kölcsönzött az élet kazettán.
Szóval már az év elején tudtam, hogy ezen a nyáron inkább a
pénzgyűjtésre mennék rá jobban, mint a világlátásra (nem mintha abból már
kitűnőre vizsgáztam volna), de egyikből következik a másik, szóval péééénz
kell. És ezt (sajnos vagy nem) leginkább külföldön tehetjük meg, ugyanis
trustme a diákmelóból még a Balcsira se mennék egy hétre. A húgom és egy
barátnőm is volt már ilyesfajta „túrán”, amire én is jelentkeztem május utolsó
napjaiban.
Ha-jót akarsz magadnak
A hajós melókról hírlik, hogy sok pénzt lehet vele keresni,
mondjuk szarrá dolgozod magad, de legalább a hazai viszonyokhoz képest
eszméletlen mennyiségű pénzt lehet felhalmozni, hiszen még időd sincs elkölteni
azt a pénzt, ráadásul szállás és a kaja is megoldódik rögtön. Jelentkeztem A.
cégnél, meg volt az interjú és vártam. És vártam. Szemöldököt fontam, doboltam
az ujjaimmal, Nicki Minajt hallgattam, de ezek sem hozták meg a várva várt
hatást: nem hívtak egy hamar.
Pedig én úgy elterveztem, hogy lelépek júniusban, halálra
keresem magamat és szépen elköltöm a felét spanyol rebajas-okon, a másikból meg
a popómat süttetem két koktéllal a kezemben valami kék lagúnában.
Unalmamban (KHM) elkezdtem dolgozni, hogy azért legyen miből
félretenni a következő útra. Közben persze epekedve vártam, hogy mikor hívnak.
Felhívtam őket néhányszor, de sosem volt semmi.
Aztán kábé három héttel ezelőtt épp dolgoztam emiatt nem
hallottam a telefont. Húsz perc múlva vettem észre a hívást, közben három
infarktust kihordtam lábon, mert úristen ez egy 20-as szám, biztosan 20asról
hívnak. Kirohantam a klotyóba (a legcsendesebb hely budilehúzással és
kézszárítóval of kórsz), és nagyon is jól hittem, hogy ők azok. Lett volna egy
munka, de abban a 20 percben már át is passzolták másnak. #storyofmylife
Kiakadtam. Mondjuk ez egy kevesebb, mint 3 hetes turnus lett
volna, de azért akkor is! Aztán imádkoztam mindenhova, hogy ennek így kell
lennie, és biztos majd vár rám valami jobb és hosszabb terjedelmű, szóval addig
is maradjak a seggemen.
Következő héten már húgom is aggódott, hogy nem megy ki, így
ő felfedezte B. céget. Találtam is egy szimpatikus állást, rögtön telefonáltam
is, majd elküldtem a CV-met, és jött a válasz, hogy akkor várnak szeretettel
egy tájékoztatóra (és interjúra of kórsz). E közben húgom szerencséjének (és
már meglévő gyakorlatának köszönhetően) le is lépett két nap múlva A. cég
melójára, így egyedül kellett megküzdenem a következő dolgokkal.
Eltelt egy hét és elérkezett a tájékoztató napja. Sokan
szerintem tudjátok, hogy nem vagyok pesti, nem is laktam még ott, ha volt is
dolgom, akkor sokszor kísért valaki Pesten belül, mert sok az ismerős, valaki
mindig ráért. Előbb eltévedek Pesten, mint bárhol máshol (mit nekem Barcelona,
Pétervár, vagy New York – haha, okés az utolsóban eltévedtem, de ott címem se
volt :)). De azért egy jó ideje már egyedül is bolyongtam, ha arról volt szó.
Legjobb barátom persze a Google Maps, akivel gyorsan le is dumáltam az
odatalálósdit és le is fényképeztem, mert biztos, ami biztos nem emlékezhetek
mindenre. Hajnalban felvonatoztam Pestre és csekkoltam is a kis képemet. Hja,
mert hogy az internetes kapcsolatot lekorlátoztam némi szaftos instagramozás és
facebookozás miatt, így maximum gyök kettővel töltödőtt bármi is aznap.
#Storyofmylife – happy end
Felszálltam egy villamosra, ami egy idő után olyan
tájképeket vett fel, ami még Mucsajröcsögéhez képest is tanyasi. Mindezt a fővárosban.
Volt némi rosszérzetem, de hát a GOOGLE MAPS nem csaphat be. Közben próbáltam egy újratervezést és azt
írta, hogy 50 percre vagyok. What the fuck?
Dehátdehátdehát tegnap még nem ezt mondta?! A kurva térképe
azt gondolta, hogy a 16. kerületi Bajcsyra kell mennem a belvárosi (6.)
helyett. Are you fuckin’ kidding me?! Pedig még meg is jegyeztem magamban, hogy
túl hamar ott leszek, mert másfél órával előbb beért a vonat, hát mit fogok én
csinálni a nagy Budapesten. Hát rohanni az életemért. Kábé 16 megálló volt a
villamoson, egy harmatgyenge sorozat pont elfért volna, de persze idegbeteg
voltam, így próbáltam nem kiakadni, rinyálni, bőgni. Nyugi, ezek közül semmi
nem jött össze, láthatóan csak egy csapzott „vidéki” lány voltam 40 fokban.
Telefonos segítség után felhívtam a B. céget, hogy késni fogok – excuse moi –
de kurvára elnéztem a címet. Erre azt a választ kaptam, hogy ha 10 perc, akkor
okés, ha már 20, akkor a következő héten várnak szeretettel. WTF-face number 2.
Szabadnapot veszel ki, elköltesz egy csomó pénzt jegyre, 24
órás BKK-jegyre és azt akarják, hogy következő héten ezt megismételd? Hell
noooooo. Szerintem még a Mentalista is megirigyelte azt az akciótervet, amit én
ott kiterveltem, hogy hogyan fogok rohanni csiniruciban a metróba, hogyan túrom
elő a táskám legaljáról az 5*10 centis papírfecnit, rohanok a metróra és x
megálló után a jó oldalon a jó utcára befutva a jó irányba elindulva
megérkezzek a házhoz. Mint egy idegőrlő verseny, látod magad előtt a kis
homokszemeket ahogy folyik az idő. De odaértem. Egy szép körgangos házikó (vagy
hogy is hívják), ahova beeresztettek. Már így is az egész világot lefutottam,
de még most jött a harc: a negyedik emelet egyébként nem riaszt meg, viszont az
itteni lépcsők háromszor olyan hosszúak, mint alapjáraton és egy lépcsősor
akkora, mint egy normál lépcsőház 1 teljes emelete. Most már teljesen
megbizonyosodtam, hogy versenyszerűen kéne futnom :D Nem mondom, hogy a
legszexibben érkeztem meg, a melegtől még a sminkem is elpárolgott, így
boldogan huppantam bele a székbe videót nézni (és ahol ráeszméltem, hogy a 8 év
alatt tanult némettudásomat elrabolták, vagy éppen alapból szart se ér). A
rövid tájékoztató után egyesével interjúztattak. Szerencsére itt fostam a szót,
van kivel gyakorolni nap, mint nap az angolt.
Annyi visszajelzést kaptam, hogy akkor majd hívnak másnap az
anyacégtől még egy interjúra (Svájcból, és angolul, mert hogy a németet nem
tudtuk még erőltetni sem :D).
Na izgalmas... Bírjátok még? Van még izgalom ááám.
Másnap a Balatonra készültünk, de csak néhány órára, mert
másoknak dolgozni is kell (de én okos módon azt a napot is lemondtam, mert
éreztem, hogy kelleni fog). A telefon hozzánőtt a kezemhez. A Balatonba kemény
3 percre mertem bemenni, mert biztos voltam benne, hogy ha elúsznék a bólyáig,
akkor kurvaélet, hogy felhívnak és megint úszik a meló. Volt vagy 3
kamuhívásom, az egyikben megijedt a srác és lerakta (angolul szólaltam bele),
aztán meg Moszkvából hívtak, de azt meg fel se vettem (gondolom valami reklám).
Egész nap semmi. Másnap pedig csak egy e-mail, hogy akkor az
előre ledumált tanfolyamra megyek-e jövő pénteken. Megörültem, hogy ezek
szerint akkor már sínen van minden, de azért biztosra még nem mertem mondani.
Hétfőn (ami most volt 27.-én) indítványoztam egy
megbizonyosodó telefonálást, amiben megnyugtattak, hogy pont most érkezett az
email: másnap felhívnak interjúra 2 után. Oh yeah, akkor minden folyamatban
van. A melóhelyről szerencsére hamarabb elengedtek, így az otthoni kényelemben
ért a hívás…
Ami persze jól sikerült, viszont megütötte a fülemet egy
sms-hang. Hát ki a f@szom hívna mostanság? Hát az A. cég. Érted baszki? 2 hónap
szarnak a fejemre, aztán 1 perc alatt kellek mindenkinek. Mert A. cég ajánlott
egy egyhónapos melót, majd felhívott B. is, hogy az interjú alapján lenne már
ajánlat. Ezt már nem bírtam értékelni, utálok dönteni ilyen helyzetben, voltak
pozitívumok és negatívumok is, de nem akartam két szék közé esni. Így amikor a
B. is fixnek látszódott, akkor beparáztam A. hívásától. De szerencsére ők csak
megnyugtattak, hogy mégse kellek :D
Így B. cégtől kaptam a munkát szombattól szeptember 10.-ig.
A Dunán fogok hajókázni, Pozsonyból indulok, aztán megyünk Passauba, majd Bécs,
Budapest, még egy hasonló kör, aztán lefolydogálunk Szerbia, Románia fele is
(sőt egy bolgár városkát is beveszünk). Valami ilyesmit kell elképzelni:
Persze a papírozásnak itt még nem volt vége. Anyakönyvi
kivonatot kellett szereznem, amivel már nem untatnálak titeket, de azt is 3 nap
alatt rendeztem el (imádom, hogy semmi sincs egy helyen, a postán kell minden
kis szir-szart megvenni és rohangálni kell mindenhova). Rohangáltam, vásároltam
néhány ruhát a szexuális uniformhoz és elvileg útra készen állok, hogy holnap
részt vegyek egy tanfolyamon (ugyanis még nem szobalányoskodtam és ide
eszméletlenül fontos, hogy 4-5*-os szállodai tudásunk legyen).
Au revoir – jelentkeztem amint tudok, Facebookon és
Instagramon nagyobb aktivitás várható szeptemberig :)
Related Posts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Jó hajókázást, és várom majd az élménybeszámolót. Ez tipikusan olyan munka, amit sose mertem volna bevállalni (vízbefúlás para, tuti, hogy pont akkor történne valami a hajóval, amikor én a fedélzeten tartózkodom - a keszthelyi kalózos gyerekprogramos hajókázást is végigrettegtem, miközben a 15 hónaposom vígan futkozott fel s alá...), de nagyon érdekel, hogy milyen. Vigyázz magadra :)
VálaszTörlésKoszonom, probalok jelentkezni, kivancsi vagyok en is :))
TörlésKoszonom, probalok jelentkezni, kivancsi vagyok en is :))
TörlésSzia :)
VálaszTörlésKihívtalak Helena Summer tag-jére! Ha van kedved készítsd el, a bejegyzésemben megtalálod a kérdéseket!
http://the-original-style-blog.blogspot.hu/2015/08/tag-helenas-summer-tag.html