HA JÓT AKARSZ - HAJÓT AKARSZ?

Ha valaki lelép egy kis időre az országból, akkor az mindig olyan hirtelennek tűnhet – mint ahogyan az én kis beharangozott utam is – de aki tapasztalta már az tudja, hogy sok-sok kanyargós út, anyázás, papírmunka van ebben a dologban. Egy jó kis sztorizgatás kerekedhet belőle, ugyanis ez a sztori már rég elkezdődött. A jéghegy csúcsáról ejtettem néhány szót az előző posztban, de az apróbb finomságokat ilyenkor nem említi az ember. Na de most elmesélem, mert ez amolyan ha nem én lennék el se hinném sztori. Mert amikor sztori van, akkor mindig halljuk az aláfestő zenét, amit a brazil szappanoperából kölcsönzött az élet kazettán.

Szóval már az év elején tudtam, hogy ezen a nyáron inkább a pénzgyűjtésre mennék rá jobban, mint a világlátásra (nem mintha abból már kitűnőre vizsgáztam volna), de egyikből következik a másik, szóval péééénz kell. És ezt (sajnos vagy nem) leginkább külföldön tehetjük meg, ugyanis trustme a diákmelóból még a Balcsira se mennék egy hétre. A húgom és egy barátnőm is volt már ilyesfajta „túrán”, amire én is jelentkeztem május utolsó napjaiban.

Ha-jót akarsz magadnak

A hajós melókról hírlik, hogy sok pénzt lehet vele keresni, mondjuk szarrá dolgozod magad, de legalább a hazai viszonyokhoz képest eszméletlen mennyiségű pénzt lehet felhalmozni, hiszen még időd sincs elkölteni azt a pénzt, ráadásul szállás és a kaja is megoldódik rögtön. Jelentkeztem A. cégnél, meg volt az interjú és vártam. És vártam. Szemöldököt fontam, doboltam az ujjaimmal, Nicki Minajt hallgattam, de ezek sem hozták meg a várva várt hatást: nem hívtak egy hamar.

Pedig én úgy elterveztem, hogy lelépek júniusban, halálra keresem magamat és szépen elköltöm a felét spanyol rebajas-okon, a másikból meg a popómat süttetem két koktéllal a kezemben valami kék lagúnában.

Unalmamban (KHM) elkezdtem dolgozni, hogy azért legyen miből félretenni a következő útra. Közben persze epekedve vártam, hogy mikor hívnak. Felhívtam őket néhányszor, de sosem volt semmi.

Aztán kábé három héttel ezelőtt épp dolgoztam emiatt nem hallottam a telefont. Húsz perc múlva vettem észre a hívást, közben három infarktust kihordtam lábon, mert úristen ez egy 20-as szám, biztosan 20asról hívnak. Kirohantam a klotyóba (a legcsendesebb hely budilehúzással és kézszárítóval of kórsz), és nagyon is jól hittem, hogy ők azok. Lett volna egy munka, de abban a 20 percben már át is passzolták másnak. #storyofmylife

Kiakadtam. Mondjuk ez egy kevesebb, mint 3 hetes turnus lett volna, de azért akkor is! Aztán imádkoztam mindenhova, hogy ennek így kell lennie, és biztos majd vár rám valami jobb és hosszabb terjedelmű, szóval addig is maradjak a seggemen.

Következő héten már húgom is aggódott, hogy nem megy ki, így ő felfedezte B. céget. Találtam is egy szimpatikus állást, rögtön telefonáltam is, majd elküldtem a CV-met, és jött a válasz, hogy akkor várnak szeretettel egy tájékoztatóra (és interjúra of kórsz). E közben húgom szerencséjének (és már meglévő gyakorlatának köszönhetően) le is lépett két nap múlva A. cég melójára, így egyedül kellett megküzdenem a következő dolgokkal.

Eltelt egy hét és elérkezett a tájékoztató napja. Sokan szerintem tudjátok, hogy nem vagyok pesti, nem is laktam még ott, ha volt is dolgom, akkor sokszor kísért valaki Pesten belül, mert sok az ismerős, valaki mindig ráért. Előbb eltévedek Pesten, mint bárhol máshol (mit nekem Barcelona, Pétervár, vagy New York – haha, okés az utolsóban eltévedtem, de ott címem se volt :)). De azért egy jó ideje már egyedül is bolyongtam, ha arról volt szó. 

Legjobb barátom persze a Google Maps, akivel gyorsan le is dumáltam az odatalálósdit és le is fényképeztem, mert biztos, ami biztos nem emlékezhetek mindenre. Hajnalban felvonatoztam Pestre és csekkoltam is a kis képemet. Hja, mert hogy az internetes kapcsolatot lekorlátoztam némi szaftos instagramozás és facebookozás miatt, így maximum gyök kettővel töltödőtt bármi is aznap.

#Storyofmylife – happy end

Felszálltam egy villamosra, ami egy idő után olyan tájképeket vett fel, ami még Mucsajröcsögéhez képest is tanyasi. Mindezt a fővárosban. Volt némi rosszérzetem, de hát a GOOGLE MAPS nem csaphat be.  Közben próbáltam egy újratervezést és azt írta, hogy 50 percre vagyok. What the fuck?

Dehátdehátdehát tegnap még nem ezt mondta?! A kurva térképe azt gondolta, hogy a 16. kerületi Bajcsyra kell mennem a belvárosi (6.) helyett. Are you fuckin’ kidding me?! Pedig még meg is jegyeztem magamban, hogy túl hamar ott leszek, mert másfél órával előbb beért a vonat, hát mit fogok én csinálni a nagy Budapesten. Hát rohanni az életemért. Kábé 16 megálló volt a villamoson, egy harmatgyenge sorozat pont elfért volna, de persze idegbeteg voltam, így próbáltam nem kiakadni, rinyálni, bőgni. Nyugi, ezek közül semmi nem jött össze, láthatóan csak egy csapzott „vidéki” lány voltam 40 fokban. Telefonos segítség után felhívtam a B. céget, hogy késni fogok – excuse moi – de kurvára elnéztem a címet. Erre azt a választ kaptam, hogy ha 10 perc, akkor okés, ha már 20, akkor a következő héten várnak szeretettel. WTF-face number 2.

Szabadnapot veszel ki, elköltesz egy csomó pénzt jegyre, 24 órás BKK-jegyre és azt akarják, hogy következő héten ezt megismételd? Hell noooooo. Szerintem még a Mentalista is megirigyelte azt az akciótervet, amit én ott kiterveltem, hogy hogyan fogok rohanni csiniruciban a metróba, hogyan túrom elő a táskám legaljáról az 5*10 centis papírfecnit, rohanok a metróra és x megálló után a jó oldalon a jó utcára befutva a jó irányba elindulva megérkezzek a házhoz. Mint egy idegőrlő verseny, látod magad előtt a kis homokszemeket ahogy folyik az idő. De odaértem. Egy szép körgangos házikó (vagy hogy is hívják), ahova beeresztettek. Már így is az egész világot lefutottam, de még most jött a harc: a negyedik emelet egyébként nem riaszt meg, viszont az itteni lépcsők háromszor olyan hosszúak, mint alapjáraton és egy lépcsősor akkora, mint egy normál lépcsőház 1 teljes emelete. Most már teljesen megbizonyosodtam, hogy versenyszerűen kéne futnom :D Nem mondom, hogy a legszexibben érkeztem meg, a melegtől még a sminkem is elpárolgott, így boldogan huppantam bele a székbe videót nézni (és ahol ráeszméltem, hogy a 8 év alatt tanult némettudásomat elrabolták, vagy éppen alapból szart se ér). A rövid tájékoztató után egyesével interjúztattak. Szerencsére itt fostam a szót, van kivel gyakorolni nap, mint nap az angolt.

Annyi visszajelzést kaptam, hogy akkor majd hívnak másnap az anyacégtől még egy interjúra (Svájcból, és angolul, mert hogy a németet nem tudtuk még erőltetni sem :D).

Na izgalmas... Bírjátok még? Van még izgalom ááám.

Másnap a Balatonra készültünk, de csak néhány órára, mert másoknak dolgozni is kell (de én okos módon azt a napot is lemondtam, mert éreztem, hogy kelleni fog). A telefon hozzánőtt a kezemhez. A Balatonba kemény 3 percre mertem bemenni, mert biztos voltam benne, hogy ha elúsznék a bólyáig, akkor kurvaélet, hogy felhívnak és megint úszik a meló. Volt vagy 3 kamuhívásom, az egyikben megijedt a srác és lerakta (angolul szólaltam bele), aztán meg Moszkvából hívtak, de azt meg fel se vettem (gondolom valami reklám).

Egész nap semmi. Másnap pedig csak egy e-mail, hogy akkor az előre ledumált tanfolyamra megyek-e jövő pénteken. Megörültem, hogy ezek szerint akkor már sínen van minden, de azért biztosra még nem mertem mondani.

Hétfőn (ami most volt 27.-én) indítványoztam egy megbizonyosodó telefonálást, amiben megnyugtattak, hogy pont most érkezett az email: másnap felhívnak interjúra 2 után. Oh yeah, akkor minden folyamatban van. A melóhelyről szerencsére hamarabb elengedtek, így az otthoni kényelemben ért a hívás…

Ami persze jól sikerült, viszont megütötte a fülemet egy sms-hang. Hát ki a f@szom hívna mostanság? Hát az A. cég. Érted baszki? 2 hónap szarnak a fejemre, aztán 1 perc alatt kellek mindenkinek. Mert A. cég ajánlott egy egyhónapos melót, majd felhívott B. is, hogy az interjú alapján lenne már ajánlat. Ezt már nem bírtam értékelni, utálok dönteni ilyen helyzetben, voltak pozitívumok és negatívumok is, de nem akartam két szék közé esni. Így amikor a B. is fixnek látszódott, akkor beparáztam A. hívásától. De szerencsére ők csak megnyugtattak, hogy mégse kellek :D

Így B. cégtől kaptam a munkát szombattól szeptember 10.-ig. A Dunán fogok hajókázni, Pozsonyból indulok, aztán megyünk Passauba, majd Bécs, Budapest, még egy hasonló kör, aztán lefolydogálunk Szerbia, Románia fele is (sőt egy bolgár városkát is beveszünk). Valami ilyesmit kell elképzelni:

Persze a papírozásnak itt még nem volt vége. Anyakönyvi kivonatot kellett szereznem, amivel már nem untatnálak titeket, de azt is 3 nap alatt rendeztem el (imádom, hogy semmi sincs egy helyen, a postán kell minden kis szir-szart megvenni és rohangálni kell mindenhova). Rohangáltam, vásároltam néhány ruhát a szexuális uniformhoz és elvileg útra készen állok, hogy holnap részt vegyek egy tanfolyamon (ugyanis még nem szobalányoskodtam és ide eszméletlenül fontos, hogy 4-5*-os szállodai tudásunk legyen).

Au revoir – jelentkeztem amint tudok, Facebookon és Instagramon nagyobb aktivitás várható szeptemberig :)

FACEBOOK | INSTAGRAM | TWITTER | G+ | ASK.FM