DAY 16 - FALÁSI ROHAM?! - #The4WeekChallenge

Baaaaaang! A felhívás során említettem, hogy nem csak a jó dolgokat, hanem éppenséggel a hullámvölgyeket is megosztom majd – és ez olyan jól sikerült, hogy a nagy hullámvölgyben megfeneklettem, ezért most hogy már felfelé kapaszkodom be tudok róla számolni.

Az ősz számomra mindig amolyan kétoldalú évszak volt, évekkel ezelőtt a novemberi időszak volt teljesen nyomasztó, aztán 1-2 éve már inkább pozitívan állok az őszhöz, de azért mindenki érzi a nappalok rövidülését, és hogy jön a hideeeeeg.

Ősember módjára több kaját kívánok, nem mintha nem raktároztam volna el hörcsög módjára az utóbbi években. Másrészt egy kisebb nyomást is érzek magamon – és most lelkibazdmeg módra – ami persze mindenre, tehát a kihívásra is hatással van. Totál motiváló olyanokat látni, akik lenyomnak bármilyen kihívást orra esés nélkül – nos én általában nem ilyen vagyok és általában adok a szarnak egy pofont: ha már pofára esek, akkor az „hadd szóljon”.

Utálom az erőltetett dolgokat és a nagyon kötelezőket is, így a mostani szakdolgozat-témával eléggé küszködöm. Hiába írok blogot, azt olyan formában tudom megtenni, ahogy jön. Nos a szakdolgozatomban nem biztos, hogy örülnének néhány lelkibazdmegoló résznek, ahol kurvára megmondom, hogy mit gondolok. Legalább ilyen erőltetett ez az egész, és persze tudom, hogy ez teszi fel az i-re a pontot, és #cantwait, hogy végezzek, de perpillanat semmi sem motivál.

Ilyenkor jön az összes elterelő hadművelet: kitakarítasz,leviszed a szemetet, olyan dolgokba is belevágsz, amit mondjuk már hónapok óta halogatsz (elkezdtem külön oroszra járni), minden mást csinálsz, közben pedig azon pattogsz, hogy miért nem a kötelező dolgodat csinálod. Hja, ilyen ez a felnőtt élet.

Természetesen nem a szakdolgozat írásába szeretnék belerokkanni, van még néhány stressztényező, mint mindannyiunk életében, de nálam ez most eléggé szenvedős. Stresszlevezetésnél viszont a régi módszeremhez nyúltam: zabálás. Nem az a fajta, amit a drága barátnőim zabálás címszóval végeznek: Hjaj, megettem 3-mal több sütit, ettem egy zacskó chipszet, megettem valami pékárut. Nálam ilyenkor az agyam kikapcsolt és csak lapátolom be a kajákat. Rengeteget. Persze a végén már megjelenik a bűntudat és tudat alatt ezzel is tisztában vagyok, de ez egy ilyen dolog. Valaki hánytatja magát, vagy kórosan keveset eszik, és van aki a zabálásban találja meg a nyugalmat – egy időre legalább is.

Mintha bármi is változna utána: a zaba után ugyanúgy ott lesz minden, mint előtte. És még a kis lelkecskénk sem nyugodhat meg, hiába a pillanatnyi öröm. Ha nyugalmat nem is, de egy jó kis rosszullétet kaptam a sok kajától. Lényegében mindegy is miket ettem, pont azokat, amiket kerülnöm kéne. Lefeküdni kábé olyan szar volt, hogy legszívesebben kivettem volna az egész emésztőrendszeremet és bedobtam volna az egyik sarokba. Egészen közeli kapcsolatba került az illemhelyiséggel, reggel 5-kor arra keltem, hogy víz kell, mert meghalok. Körülbelül egy karácsonyi zabáláshoz hasonlított az egész után, ahol csak háton tudsz feküdni, mert a gyomrod majdnem körbeér.

Persze ma már visszaálltam. Bár szomorúan konstatáltam, hogy a mérleg nem örült ennek az akciónak, mintha az előző két hét meg sem történt volna. No de innen szép nyerni!

Kábé csak zöldségen, halon, tojáson éltem ma. Semmi extra, de most még jobban kell az odafigyelés. Szerencsére másfél óra tánc meg volt edzésnek. 

FACEBOOK | INSTAGRAM | TWITTER | G+ | ASK.FM

• Next DAY 18 - A TESZT #The4WeekChallenge
• Previous DAY 10-14: TÁRSASÁGKOMPATIBILIS-E VAGY? - #The4WeekChallenge