Natalia Kubasi: THE LIFELONG CHALLENGE? #The4WeekChallenge

hétfő, november 02, 2015 / 2 Comments

Kicsit megkésve, de még lógtam egy összegző poszttal, már ami a #The4WeekChallenge-t illeti. Az utolsó hét már messze nem erről szólt, amit valahol sejtettem is, viszont nem bánom, hiszen jó programokkal és emberekkel voltam körülvéve.

Még az utolsó héthez annyit, hogy edzés terén nem jeleskedtem túl jól, ugyanis csak táncra mentem el, és hát étkezés-ügyileg sem voltam topon. Tabula rasa, most már megkönnyebbült a lelkem, hiszen ezt ígértem a legelső posztnál, hogy ha kevésbé megy a dolog, arról is írni fogok.

Szeretem a kihívásokat. Rendbe szedik az életemet, amolyan kapaszkodóként tudok haladni a ködös kis utamon. A négy hét alatt eléggé hullámzó volt a hangulatom a kihívással kapcsolatban, volt hogy nagyon ráálltam, volt, hogy elfelejtettem inkább. Abban megerősített, hogy egyre jobban ismerem magamat, és tudom, hogy sok problémámat a kaja útján szeretném megoldani. Mintha egy rohadt csokidarab megoldaná a problémáimat (persze csokit szinte nem is ettem, nálam inkább mennyiségi problémák vannak). Ezek tipikusan olyan alkalmak, amikor szimplán „beleszarok” a dolgokba és egy nagyobb adaggal próbálom „megnyugtatni” magamat. Persze,mint tudjuk ez ördögi kör. Utána jön az a bizonyos rossz érzés, hogy miért is volt ez, és megint ott vagyunk a kör elején.

Az edzésekről pedig szintén szót kéne ejteni :) A tánc, mint már jó párszor említettem, az a fajta mozgás, ahova bármilyen állapotban elráncigálom magamat. A többi edzést pedig sajnos még nem tettem kötelezővé irányomba. Van, hogy olyan nehéz rávennem magamat, hogy a végén idő hiányában nem indulok. Ha el is tudok indulni, az pont 5 perccel edzés előtt van, 10 másodperccel előbb esek be, átveszem a cipőmet és már be is álltam. A futás pedig eléggé időjárás-függő lett, ami persze nem baj, mert nem akarok takonyidőben futni, de a hidegnek nem kéne megállítania (csak az esőnek, mert én inkább hidegben szeretek futni).

Eredmények? Nos vannak. Fogytam körülbelül 2 kg-t. Örülök? Részben. Tudom, hogy lehetett volna akár 6 is, ha tényleg ott vagyok testben és lélekben. Ennek ellenére most örülök, mert a körülményekhez képest lépegettem. A térdemnél levő fájás elmúlt, erre fokozottan próbáltam figyelni, hogy ne hajtsam szét, hála égnek most minden rendben vele.

Egy furcsaságot találtam még: bár a kilók szerint híztam (sajnos nem is keveset) tavashoz képest, a nemrégiben megtalált „ellenőrző” lapom, amire a méréseket írtam azt mutatja, hogy szinte centiben nem is híztam. Szóval átalakultam?! Ez egy picit nyugtatja a lelkemet, de semmiképp sem belenyugvásképpen.

Ha már itt tartunk, az ehhez fűződő gondolataim, mely szerint a mai világ a „fogadd el önmagad” jegyében telik. Nos, el kell fogadni magunkat EGY ponton. Leülsz, megbeszéled magaddal, hogy igen, most itt vagyunk, helló, szia. „Ez van, ezt kő’ szeretni”. DE! Ez nem belenyugvás. Sokan talán itt rontják el, hogy mindent elfogadnak, és a gonosz világ meg rájuk akar erőltetni valamiféle változást. Nem. Vannak keretek, amelyekben mozoghatunk, de ha kilógunk, annak következményei vannak. És ez nem a gonosz világ hibája. A változásnak belülről kell jönnie, de elég erős motivációt kaphatunk, ha például egészségügyi nyomás van rajtunk. A fogadd el-kampány jó dolog és egészséges is, addig, amíg nem az egészségeddel játszol. A 4 hetes kihívás alatt volt szerencsém elvégezni egy terheléses tesztet is, ami rávilágított arra, hogy bár jó alapokkal rendelkezem (hiszen sportolok), de néhány dolog (khm, kiló) gátol abban, hogy elérhessek dolgokat egészségügyi vonatkozásban (és igen, itt most a számok mondják meg, hogy mi vagyok).

A #The4WeekChallenge egy jóféle kihívás volt, hogy ismét elkezdjek magammal foglalkozni, de igazság szerint ez lehetne egy #TheLifeLongChallenge is, hiszen életünk végéig foglalkoznunk kell magunkkal (mindenféle vonatkozásban). Ez a kihívás véget ér, vagy inkább folytatódik egy másik dimenzióban. Köszönöm, hogy velem tartottatok, néhány kedves bloggertársam is velem tartott, az ő összegzéseiket itt olvashatjátok: