disCONNECTED IN ITALY

Először kicsit húúú, de aztán inkább #woopwoop állapotban írok, még semmi sem tudott leülepedni, mert a rengeteg minden történt az elmúlt két hétben. A boldogságpillanatokat megtartom a keddi A cup of Happiness posztra (legalábbis próbálom nem 100%-ban elárulni :D). Ismét otthon vagyok, ismét géphez ülhetek. A tréning során 8 nap alatt kereken háromszor csatlakoztam a nethez. Hihetetlen! A legdurvább az volt, hogy három napon keresztül egyáltalán még telefon sem volt nálam, ugyanis wifi nélkül teljesen használhatatlan :D Nem is telefon, inkább internetfüggőnek mondanám magamat, és 7 év napi internetkapcsolat után el sem tudtam képzelni, hogy hogyan tudnék kiszakadni egy kicsit.

Jelentem sikerült, de még mennyire! A tréning során alkalmaztunk egy egyszerű módszert, a.k.a szendvics, vagyis hogy hogyan foglaljuk össze a dolgokat. A szendvicset az érzelmeinkre alapoztuk, majd a javítanivalók, ajánlatok jöttek, végül pedig mint a meggy a sütin, úgy a szendvics teteje a legjobb pillanatokkal készült el. A mai posztban csupán érinteni szeretném azt a mindenséget és kifejezetten caps lock BOLDOGSÁGOT, ami átjár.

Kétségkívül a legjobb dolog volt így évkezdéskor ez a 10 napos tréning (amit kifejtek egy másik posztban, ígérem :)).

Érzések.

Először izgatott voltam, majd ahogy közeledett az indulás napja, kicsit kaotikus, elvárások szintjén sem tudtam elképzelni semmit. Ráadásul eléggé beteg lettem, viszont a kis farm helyrerakott. Rómától 60 km-re egy régi farmból kialakított helyen laktunk, ettünk, dolgoztunk magunkon és a tudásunkon harmincan, teljes szimbiózisban együtt élve. 8 ország nyitott emberei, akik nem csak barátokká váltak egy-kettőre, hanem egy bizalmas családdá is.

Későn értünk oda, de rögtön otthonosan éreztem magam, mert bár elég hamar eljön ez a feeling, ott egészen másmilyen volt: kényelmes. Nem voltak korlátok, féltett mozdulatokat, szavak, érzelmek. A gyakorlatok után mindig volt időnk megbeszélni a látottakat, átélteket, és ez mutatott rá az internetnélküli napjainkban, hogy milyen jól ki lehet ragadni az érzelmeinket egy-egy helyzetből. Mindenki szóhoz jutott, az érzelmek egészen más aspektusait ismerhettük meg egymáson keresztül.

Egy szóval talán nem tudnám jellemezni a helyet és a helyzetet, valahol a nyugodtság, civilizáción kívüli érzés és otthon szavak ugranak be. A farmon volt egy magas hinta, ami az egyik kedvenc helyemmé vált. Visszarepített a gyerekkorba, szimbolizálta az életet, ahol örökké hajtanunk kell, ha el akarunk érni valamit, és teljesen elfeledtette azt, ahonnan jöttem. Akkor, régóta nem érzett érzések vették át az irányítást: ott voltam. Testileg-lelkileg, minden porcikámban a napon hintáztam és méláztam a dombok zölden világító füvéről, a nyomott rózsaszín házról, ahol laktunk.

A tréning témaköre bár messze nem személyiségfejlesztésre épült, mégis egyre tudatosabban keresgéltem, mert az egész légkör lehetővé tette ezt. Nem mondom, hogy új ember lettem, de a bő egy hétben regenerálódtam  az internetnélküli környezetben. Bár a civilizációtól lekapcsolódtam, egy másik szinten még jobban kapcsolódtam. Magamhoz?! A természethez? Beszéljenek a képek :)

FACEBOOK | INSTAGRAM | TWITTER | G+ | ASK.FM

• Next A CUP OF HAPPINESS #6
• Previous STARDUST COFFEE - BUDAPEST