Home
olaszország
,
tippek
,
utazás
RÓMA - ÚTIKALAUZ
hétfő, március 14, 2016 / 2 Comments
Csak úgy röpködnek a római vakációs ajánlatok mostanság a
Facebook hírfolyamomban, talán ezért is sikerült bevonzani egy Rómához közeli
tréninget, mely után egy csajos nyaralásba csöppentem két barátnőmmel. A
Termini központi vasútállomásra érkeztem az olasz kis farmról, majd egy kávé és
croissant között fixáltuk le a lányokkal a találkozópontot. A haditerv
megbeszélése után célba vettük a szállásunkat, amit booking.com-on lőttünk.
Budget tipp: couchsurfing egyedül okésabb, hármunknak nehéz volt jó helyen és viszonylag kellemes körülményekkel kifogni egy szobát, nem mellesleg a szállásunk fejenként kevesebb, mint 40 euróból kijött (3 éjszaka, 20 perc sétára a Colosseumtól).
Ebédidő. Mit eszel, ha Olaszországban vagy? Pizzáááááát!
Melegen ajánlom az idős nénikés éttermeket, baráti árak mellett finom pizzák
várnak és persze meleg fogadtatás is – így ismerkedtünk meg egy Budapestet
megjárt bácsival, aki mellettünk levő asztalon élvezte a kora márciusi
napsütést – pólóban :)
Az első, nem teljes napunkra inkább sétát és felfedezést
tartogattunk magunknak, amibe belefért a Colosseum, Trevi-kút, Forum Romanum,
Circus Maximus … persze kívülről! :D
A nagy múzeumozást másnapra tartogattuk. Mivel a szállástól
nem volt messze a Colosseum és a többi látnivaló is lényegében egymás mellett
volt, ezért metrójegyet/bérletet nem érdemes venni – viszont egy térképet igen!
A Termini metróállomásán (míg mondjuk az első utunkat a szállásig azzal tesszük
meg) van tourinfó, ahol egy kis belvárosi térképet is szerezhetünk. Az utcai
árusoknál már 3 €-ért is vehetünk, sőt néhány mádzsár szót is kapunk
grátiszként.
Bár nem vagyok nagy múzeumba járó, a régi épületek magával
tudnak ragadni. Na de egy Colosseum?? 2 év latin tanulás megtette hatását:
félelmetes belegondolni, hogy sok-sok évszázaddal ezelőtt itt életekkel
játszottak, lényegében élő társas ment. A belépőjegyek kedvezőek,
Colosseum-Forum Romanum-Palatinus hármasához egy jegyet kell venni, 12€, 24 év
alatti diákoknak 7.5€. Érdemes nyitásra érkezni, fél órával később már
kígyózhatnak a sorok, mi szerencsére a nyitás után 10 perccel már jeggyel a
kezünkben bandukoltunk a Colosseum lépcsőin.
A Forum Romanum már kevésbé hatott meg, kezdett átcsapni
bennem a turista üzemmód diktálta tempó, amit mindig szeretek elkerülni:
„akkor még 652 helyre el kell ma menni, szelfizni, bejelentkezni fészbúkon, különben nem számít”
Nem csak én, de a fényképezőgépem is hamar feladta a harcot,
a Circus Maximus felé vettük az irányt, amitől nem messze már ebédajánlatokba
botlottunk: 10-12€ pasta/pizza itallal. A mi választásunk most egy kicsit
erősebbre esett- egy jó aperol spritz sosem rossz – és pastaaaa. A helyet csak
ajánlani tudom: fényes, kellemes hangulat, baráti árak és a megfáradt
turistáknak wifi a következő program kitalálásához (Rosso Eat Drink Stay).
Én kezdtem besokkolni a felesleges túráztatáson, az Igazság
szája sem hozott lázba az 50 méteres sorával, így egy mini Colosseum utánzatnál
kettéváltunk: a barátnőim folytatták útjukat turista üzemmódban, én pedig az
útitársammá szegődött görög sráccal bóklásztam, mígnem visszamentünk kávézni a
Campi di Fiori piac mellett található kávézóba, ahol a tréning során is
jártunk.
Az időjárással csupán aznap nem volt mázlink, szakadt az
eső, így végül a szállásunkhoz közeli kis helyen lyukadtunk ki este hétkor és
ott pizzáztunk.
Másnap a lányok hop on-hop pff buszokra szálltak (~20€),
hogy körbejárják Rómát és meglátogassák Vatikánt, Angyalvárat …
Budget tipp: a napi tömegközelekedési jegy ára 7,5€, a hop on-hop off buszoknál van lehetőség délutáni jegy váltására is ~13€
Aznap ütött ki teljesen az Olaszországban töltött intenzív
másfél hét és a sok séta, így én inkább egész délelőtt döglődtem – igen,
Rómában egy teljes délelőttöt a nagy semmivel töltöttem, de rég esett ilyen jól
a lustálkodás :) Míg a lányok az Angyalvárat fedezték fel, én egészen máshol
jártam…
Related Posts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
De jó, kedvet kaptam most Rómához! 😊 a szállás nagyon jól hangzik, le tudod írni, ki vikt az pontosan? Régóta szemezek ezzel a módszerrel, de még nem mertem kipróbálni, majd most 😊
VálaszTörlésSajnos a szállást nem én intéztem, de nem is ajánlom meleg szívvel, de hasonló árban lehet találni, sőt! Ha időben foglaltok - és szezonon kívül, akkor akár még olcsóbban :) A baj nálunk csaj annyi volt, hogy eléggé hangos volt, mivel utcára néző szobánk volt és majdnem kiraktak egy nappal később - mert a takarítónő nem beszélt angolul és számolni sem tudott :D
Törlés