HELYZETJELENTÉS - MER' MÉG ÉLEK

Szoktuk néha mondani, hogy „sok víz folyik le addig még a Dunán”… Nos ez a szállóige a múlt évben nyerte el jelentőségét, amikor pont, hogy az ellenkezője történt: nem folyt elég víz a Dunán, így nem volt elég magas a vízszint, hogy A-ból B-be jussunk. Valahol a világvége előtt 2 utcával álltunk meg és szállítattuk a vendégeket Budapestre. Nos ennek lehet ellenkezője is: a kis francia gyerekek olyan sokat énekelték az „ess eső, ess” című népdalt, hogy a víz szinte túl magassá vált, így a legtöbb hajó - mint ahogyan a miénk is – nem tudott volna olyan kecsesen alábukni a hídaknak, mint ahogyan a hattyúk tennék, ezért volt 5 szép napunk Lyonban.

Imádom Lyont, de leginkább a lehetőségeit, amiket pünkösdkor is ki lehetett használni. A várost sajnos megint csak shoppingolásra használtam, de a legutolsó alkalommal belecsempésztem egy kis relax me time-ot. Egy szendvicsmenüt próbáltam összeválogatni szerény francia tudásommal, amikor is hirtelen szembe jött velem egy kis doboz sushi. Aki régóta olvas, tudja, hogy tökéletes párt alkotunk én és sushi és csak úgy felcsillant a szemem, képzeletbeli tűzijáték és szendvics-tánc volt a bárban. Yummy. Értitek, egy előre dobozolt sushi-gyűjteménynek örültem majdnem úgy, mintha a lottón nyertem volna. Tökéletes kilátás a főutcára, egy kávé is volt nálam, hát mi kell még?

Elég korán volt még az idő, így nem hogy még egy délutáni szunyóka és erőgyűjtés, de egy új telefonkártya vásárlásra is belefért… Az előző kártyám nem tetszett, automatikusan szedte le a lóvét, ráadásul nem volt dombornyomott kártyám, így nem is az én kártyámról lopta a pénzt. De tök mindegy hol vagy, mit csinálsz, az a pénz minden hónapban könnyes búcsút vesz egy volt munkatársam számlájáról. Én pedig szeretem kézben tartani a dolgokat és akkor költeni a telefonomról a pénzt amikor és ahogyan ÉN akarom – mert egy szelFISH vagyok :D Aztán meg ugye szeretem a kihívásokat, így megint jöttem a szerény francia tudásommal, hogy valamit összedobjak kártya-ügyben. Pünkösd lévén azért jóval kevesebb bolt volt nyitva, de a dohányboltokban (trafik) legtöbbször van lehetőség nem csak feltöltésre, de kártyavásárlásra is. Alig voltak a boltban, gondoltam ez itt az én időm. Papika megértette mit akarok, na de a különböző feltételeket elmagyarázni már ő sem tudta – és nem a nyelvtudás hiánya miatt. Egy angolul makogó középkorú pasi próbált segíteni kevés sikerrel. 20 perc szenvedés után inkább elhagytam a színteret, mígnem az utánam levők kígyózó sora ki nem nyírt a szemeivel. Tudtam, hogy lesz egy negyed, ahol egyébként 5 tevéért eladnának és ennek okán nem szívesen járkálok gyalog arra, de a telefonos boltokat tonna számra lehet találni, persze arabokkal a négyzeten. A második szimpatikusabb boltban végre valamit éreztem, ugyanis a bácsika kézségesen állt a dologhoz, hiába az angol tudása egy 2 éves szintjén volt, de elém varázsolt több féle szolgáltató prospektusát – persze mind franciául volt, de ezen már rég túllendültem, mert milyen más nyelven lenne rajta -  én pedig próbáltam a legjobb döntést meghozni. Mivel  a hajón van éjszakánként egy kis wifink, ami bár szar, de a miénk, így túl sok netet nem akartam, csak egy minimálisat, mert sok weboldal le van tiltva – hja és nem a pornóra gondolok, de a híroldalak, néhány repjegy-portál is leves, sőőőőt az index, ezáltal a blog.hu-s blogokat nem tudom látogatni – és lehetőleg sok-sok olcsó percet Magyarországra, na meg ha lehet, akkor Oroszországba is :) Végül aztán nagy nehezen sikerült megszülni az eredményt: egy Lyca mobile kártyát sikerült megvenni, de még messze voltam a használatától. Ezt ilyenkor regisztrálni kell, és francia cím nélkül elég nehéz, de a bácsi kitalált valamit, mert a Rhóne út nem létezett… Hiába, nagyon menő mozgó házban lakni. E-mail címet is kreált nekem, a végén már csak kellett egy kis kreditet venni rá. Aztán nem volt még vége a sztorinak, ami egyébként már egy órája tartott, mert a drága telefon valamiért nem ismeri fel az új kártyát és néhány kódot kellett még belevarázsolni, amit a kolléga meg is oldott: hja, mert hogy ő meg valamennyit karattyolt angolul. A netet nem tudom hogy számolják, de 1 centért telefonálok Magyarországra (és az EU-ba), ami elég jó.

Az üzletben egyébként rengeteg embert megfordult közben, míg én próbáltam kitalálni a legújabb kártyám paramétereit, két férfi is épp szenvedett valami telefonnal. Az egyik még meg is mosolyogta a szenvedésemet, legalább a mosoly nemzetközi, bár az enyém nem volt valami őszinte. Fél óra múlva már boldogan ballagtam a hajóm felé, amikor is az utcán szembe jött velem ez a pasas. Persze ő is tevéért árulna if you know what I mean, és a nyelvi akadályok ellenére kiderült, hogy minden okés a kártyával… Na meg ha már van kártyám, megadhatnám a számomat is. Biztosan szexin toporzékolhattam a telefonboltban, de végülis nem is értem a számkérés miértjét. Füstjelekkel csevegnénk, vagy morzéval? :D Komolyan, ki az a pasi, aki elkér egy olyan telefonszámot, ahol tudja, hogy a vonal végén komoly nyelvi akadályokba ütközhet, mert nálam bonjour, cava, bien-nél szinte meg is szűnik a franciám. Sikerült lerázni, de aztán lényegében rohantam is tovább, bár ő megállt és végignézte merre megyek. Még mindig jó mozgó helyen élni :D

Ezek után kezdtem eltűnni. A sushi felforgatta nem csak a gyomromat, hanem az életemet is. Megkíméllek titeket a részletektől, de walking dead módot megszégyenítően tudtam magzatpózban közlekedni. Elkezdtem azokra a hajón dolgozókra hasonlítani, akikre sosem akartam: minden szabadidőmben az ágyamban döglődtem, szenvedtem, 2 nap után már gyógyszereztem is magamat, hol jobb volt, hol kevésbé, aztán elkezdtek elmúlni a panaszok, jöttek mások. Most egy hét után vagyok már 90%-on, várom már azt a 100-ast, mert én ennyire szarul rég voltam. És egyébként is, lassan már három hete így vagyok, ilyen mázlista is csak én lehetek, hogy egy hét után alkotok magamnak valami rosszat. Ha már úgyis mázlistának érzem magam, hogy hol s mint vagyok, valami rossznak is kell történnie nem? :D Semmi negativizmus, de az élet ilyen. Jó kártyák közé jöhet némi rosszabb is, de azokat is bele kell építeni valahogy a játékba. Szerencsére a váltásnapra összeszedtem magamat, az eléggé húzós, hiszen általában reggel 6-tól talpon vagyunk másfél órás szünettel. A vendégek fele már hajnalban lelép, ennek örülünk, hiszen akkor el lehet kezdeni a szobákat és nem kell várni. Egy ágynemű cseréhez két ember kell, ezek a francia ágyakra való paplanok kábé 2.5*2.5 méteresek, szóval ha nincs legalább 3 méteres fesztávod, akkor egyedül nem fog menni a huzat-felhúzás. Piszkos dolgok ki, minden cserére kerül, takarítás, az étteremből és a bárból is besegítenek, sok terhet levesznek a vállunkról… És persze minden váltásnap egy mini payday-nek is megfelel. Én még mindig kevesebb szobát kaptam, mint a többiek, nem sokkal, de a borravaló így is nagyon szép volt, let’s say egy fél minimálbér otthon. Így viszont már elég jó zsebpénz, hiszen a legtöbben nem is nyúlnak a számlára érkező pénzhez, hanem a borravalóból élnek. Hát én is ezt fogom tenni, remélhetőleg nem gyógyszerekre fog elmenni … Hanem mondjuk repjegyekre :) Ugyanis már fix az első szabadságom, kicsivel több, mint egy hónap múlva indulok haza – a sors keze, vagy mi, hogy ugyanakkor megyek, mint ahogy az előző hajómon kaptam volna. Túl sok egybeesés? :)