LEHETEK-E FITNESZMODELL? - #MYFITNESSJOURNEY

Valószínűleg nem, de ha már itt vagy elmesélem, hogy miért is tettem fel ezt a kérdést magamnak. Egy ideje görgetek magam előtt egy kisebb hógolyót, ami lassan már felér egy hóember-aljnak és kezdi felvenni az én méreteimet, szóval gurulhatnánk együtt. Most már mondhatom, hogy sajnos vagy nem sajnos, de évek óta gurítom ezt magam előtt és képtelen vagyok változtatni. Először azt gondoltam, hogy ez szimplán arról szól, hogy magamra szedtem egy harmadikos gyerek teljes testsúlyát, de aztán elkezdtem komplexebben figyelni.

Persze, ki ne akarna egy fitt és egészséges testben élni, nem kifulladni egy liftmentes ház megmászása után, vagy mondjuk kevésbé nagyokat tapsolni a combjával? Te, meg te… hja, én is. Ennek a nagy szarkupacnak a gályázásához aztán sokkal több kell, mint egy szimpla természetes plasztika. Kivetítve az egészet, igazából elég sok mindenben kéne gyökeresen változ(tat)ni és hiába van már saját példa előttem, a saját életemből, úgy érzem kevés. A kilók szinte elkezdtek bezárni, kialakult egy zsírbörtön, amiből már csak egy halovány segélykiáltás hallatszódik valahonnan mélyről. Rá kellett jönnöm, hogy hiába csináltam meg egyszer, kétszer, vagy többször is ezeket az utakat, azok sokkal mélyebbről kezdődtek. Ugyanabból a börtönből, amiben most úgy érzem, hogy vagyok.

2014 áprilisa, 30 kg-mal könnyebben

És nem, nem a fittebb test hiányzik feltétlenül, persze az önbecsülésemnek is jót tenne, ha a random elkapott fotókból nem egy bálna vigyorogna, hanem az a valaki, akit én belülről látok. Mert most kívülről még mindig nem úgy látom, hogy kurva nagy baj, pedig kurva nagy a baj. Sokszor az ember nem érzékeli azt, amit a tükörben lát, néha még a képeknek sem hisz, mert rossz a megvilágítás, meg a szög, csak éppen a hátamon el tudnám egyensúlyozni Noé bárkáját, de ez tényleg csak a fotós hibája, aki persze 1 képet bír normálisan megcsinálni 1000 kattintásból. A lelki vetülete viszont kezd tényleg testet ölteni, mert egyszerűen már nem érzem magamat annak, akinek 3 éve. Eszembe nem jutna ugyanazt visszahozni, mert teltek az évek, és itt is rá kell jönnöm, hogy akkor sem éreztem magamat olyan jónak, mint mondjuk most látom az akkori magamat. És a nagy igazság az, hogy nem is feltétlenül az hiányzik, hogy úgy nézzek ki (persze, ne hazudjá’), hanem a tudatosság, ami akkoriban volt bennem.

Az életmódváltás, mint szó mostanában nagyon hájpolt, mindenki életmódot vált, de szinte kivétel nélkül csak a fizikai aspektusára helyezve a hangsúlyt. Életmód és váltás. Ízlelgessük egy kicsit és lessünk is be a kulisszák mögé. Életmód és annak váltása? Szóval van egy életmód, amiben benne vagy, de úgy érzed, hogy kábé sehova nem visz, nem vagy benne boldog, keresed az utad és úgy érzed soha nem találod meg. Minden kesze-kusza, egy alapszinten élsz, nem találod önmagadat, de még annak sem a halovány fényét, hogy egyáltalán te tényleg élsz ott, abban a testben. Lehet, hogy még a látszata is meg van annak, hogy király életmódot folytatsz, mert eljársz edzést imitálni – jó kis instagram-alapanyagnak persze – munkád is van, amiben elcsorogsz hétfőtől péntekig, van csajod/pasid, kutyád-macskád, de valami hiányzik. Oh igen, TE!  Pontosan te, aki ezen az egészen változtatni tudnál, érted, megváltoztatni a jelenleg unalmasan hömpölygő életmódodat, amiben annyira vagy király, mint bármelyik másik hibrid alapanyag. Szóval nekiállsz nagy motiváló videókat keresni a neten, mindenféle Pinterest-táblát csinálsz, hogy kurvára motivált maradt a nagy életmódváltásodban, de igazából elfelejted, hogy a nagy akarásnak csak nyögés a vége. Szóval minden egyes próbálkozásnál végülis csak magadat nyomod vissza a mélybe, és a sokadszori #szarbólvárat kihívásodba buksz el, úgy kábé évente hatszor. Mire megnyugszik a lelked, mert hirtelenjében hedonista módba váltasz, mindent megteszel, ami ellen keményen küzdöttél 86 óráig, aztán jön a „semmire nem vagyok jó”-állapot, miután végül sikerül magadat seggbe rúgnod és felébredned, hogy hoppá, ez nem mehet (megint) így tovább, szóval kitalálod, hogy életmódot váltasz (megint), de ha ugyanúgy csinálsz mindent, ahogy eddig, akkor találkozunk valamelyik Pinterest-táblánál, mert hogy van néhány alap dolog, amivel tisztában kéne lenni, mint mondjuk a tudatosság.

A tudatosság, ami nekem leginkább hiányzik a kábé 30 kg-mal könnyebb életmódomból. Amikor életmódot váltasz, akkor tényleg az életedet meg kell változtatnod és ez nem a kaja&edzés kombóban végződik. Értem én, hogy fizikailag rohadtul fontos a változás, de ha mentális nem megy, akkor folytatódik a mókuskerék. A tudatosság és fegyelem nem csak a jó fogyás alapja, hanem az életvitelé is. A tudatosság azt jelenti, hogy végre felépítesz egy rendszert, amit folyamatosan karban tartasz és ügyelsz minden életterületeden a rendre. Ha szimplán csak a kajálás és az edzés terén raksz rendet, akkor egy idő után a többi életterület elveszi az energiádat és megint egy rakás szarnak fogod érezni magad.

Ha egy kevésbé tudatos világban élsz, akkor sosem tartasz igazán semmi felé. Nem azt mondom, hogy rossz a „go with the flow” felfogás, sőt! De amíg te nem rakod le a saját szabályaidat és nem állítasz korlátokat, addig ez nem fog menni. Lebeghetsz az éterben, de hosszútávon nem haladsz sokat. A tudatosság köveivel ki lehet építeni egy célok felé vezető utat. Nem kell mindig látni, hogy hol vége a hídnak, de könnyebb végigmenni egy előre kikövezett úton, mint sem csak szálldogálni az éppen aktuális moodban.

Személy szerint rengeteget építettem arra, hogy a my fitness journey-met koordináljam, ami hullámzóan alakult. Voltak olyan időszakok, amikor kurva jól ment minden, megültem a lovat, és ez persze látszódott is nem csak rajtam, de a blogon is. Valami működött, aztán változtak a dolgok körülöttem, és szimplán nem tudtam felállni és csak süllyedtem abban a bizonyos gödörben. Egy barátnőm emlékeztetett rá, hogy periodikusan körülbelül két-három havonta felálltam, leporoltam magamat és felépítettem egy rendszert, aztán valami mindig keresztül húzta a számításaimat. Persze nem fogom másra, de tény, hogy a my fitness journey számomra inkább egy mentális út, ami iszonyat kemény. Amikor minden egyenesbe jött a nyáron és elkezdtem eredményeket produkálni, akkor jött egy nagy váltás és kezdhettem mindent elölről. A fogyás maga inkább lelkileg nehéz, és arra is rá kellett jönnöm, hogy hiába voltam sokszor motivált, a motiváció nem tart örökké. És nem azért, mert nem akarnám, hanem ez szimplán vagy jön, vagy nem. És nincs az a mennyiségű fitness hashtaggel ellátott kép, ami egy-egy hullám alján visszahozná. Szóval itt rájöttem, hogy igazából egy baromi nagy elhatározás kell, ami akkor is kitart, amikor a motiváció elfogy. Ahogy egy könyvben olvastam nemrég: a sebész sem mondhatja azt a műtét közepén, hogy neki nincs motivációja elvégezni az adott műtétet. Az elhatározás viszi majd véghez azt, amit elkezdett.

Valahogy így próbálok állni az életmódváltáshoz is. A barátaim meginterjúvolása után összegyűjtöttem az általuk látott Natussshkát és próbáltam kitalálni, hogy végülis mi is most a baj? Mert ha akarok, akkor nagyon is elszánt  tudok lenni, kár, hogy ezt eddig alig kamatoztattam az életmódváltások során. Azt is stresszforrásnak látom, hogy a jövőben kutakodom és stresszelek, hogy mi lesz x hónap múlva, amikor végre el kéne kezdeni dolgozni, de abban sem vagyok biztos, hogy én ugyanazt akarom csinálni, mint  eddig. Egy barátnőm szerint az önbecsülésem a béka segge alatt van, amit sajnos vagy sem, de el kell, hogy fogadjak. Lehet, hogy az elmúlt félév dobott egy-két dolgon, de sokszor lehúzott és a kérdés csak az, hogy biztos így akarom-e folytatni? A kérdésre nincs viszont választ, mert ha ezen aggódnék folyamatosan, akkor csak még mélyebbre húznám magamat, de jelenleg az építésen szeretnék dolgozni.

Ami az elmúlt félévben nem volt, abból most szerencsére jó sok van, mégpedig az idő. Van időm kutakodni a szerencsés életvezetésemben, amikor mindent jónak éreztem, és próbálom összerakni azt, aki akarok lenni. Mert jelenleg egy óceánnyi a különbség aközött aki lenni szeretnék és aki most vagyok. Sajnos a saját magam elé állított tükörben nem úgy látom magamat, ahogy kéne és ezt két verzióba bontanám le: egyrészt nem azt látom, aki lehetnék, másrészt nem azt látom, amit látni kéne – egyszerűen nem érzem rettenetesnek azt, ahogy bánok magammal mind testileg, mind lelkileg.

Nálam a sport mindig az első lépése volt annak, hogy elkezdjem összeszedni magamat. A sport az, amelyik egy jelentős életmódváltozást eredményez, ami életminőség javulással jár és nekem most ez a célom. Az életmódváltás pedig nem csak edzést és a jó kajálást jelenti. Az a tudatosság, amit évekkel ezelőtt éreztem, az sokkal több dologból állt, mint ez a kettő. Mentálisan is elkezdtem fejlődni és építkezni. A gyakorlatban ez abból állt, hogy a sport által keletkezett energiákat még több tudatos cselekvésbe toltam, mint a kiadásaim kezelése, vagy a folyamatos listaírás, naplóírás.

A tudatosság számomra a korlátokról szól, amiket én támasztok magamnak. Persze a korlátok bekorlátoznak, de ha saját magunknak adunk mankókat és megadunk egy irányvonalat, akkor hamarabb elérhetjük azokat a dolgokat, amiket szeretnénk, mintha téblábolva keringenénk. Mindig is fontosak voltak a kitűzött célok, de eddig mindig voltak már adott korlátok, mint például az egyetem. Az eléggé lefoglalt, mégis jól tudtam zsonglőrködni a további feladataimmal, de ma már nincs egyetem, nincsenek korlátok, hanem van egy nagy lebegésre szánt területem, ahol eldönthetem, hogy lebegek, vagy elkezdek kiépíteni valamit magamnak. Hát el akarok kezdeni valamit, mert ami most van, az nem jó. Az egy helyben toporgás és a saját magam lehúzása szimplán visszavezethető arra, aki vagyok és nem akarok lenni.

Bár próbálok erőt meríteni az eddigi sikereimből, amit a látható életmódváltásomból meríthetnék (itt a 25 kg-os fogyásomra gondolok), mégis úgy érzem, hogy kevés vagyok ennek az egyedüli menedzserélésre.

Minden egy jó kávéval kezdődik

Másfél éve az akkori fellángolásom idején kezdtem el otthon is eljárni edzeni egy közeli terembe. Az ottani edzővel hamar megtaláltuk a közös hangot – mindkettővel egyébként :) – így egy majdani posztsorozat fényében beterveztünk egy kávézást. Hát az a bizonyos kávézás másfél év múlva jött csak el.

Voltak olyan napok mostanság, amikor egy marok szárított lepkét is sikeresebbnek éreztem magamnál és szinte vágytam arra, hogy jöjjön valami vagy valaki, aki inspirál. Mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy ebben a szar állapotban én is lehetek inspiráló valakinek, de jókor voltam jó helyen. Mindig is hittem abban, hogy ha valamire vágyik az ember, akkor kemény munkával és némi szerencsével elérheti azokat. Hát én most nem vágytam túl sok mindenre, csak valamire, ami kicsit kimozdít és elindít engem egy másik úton. Félretéve a hatalmas egómat és azt, hogy segítséget kérni gáz és gyenge jellemre utal, egy latte mellett segítséget kértem az edzőmtől, miniRicsitől. Még ha máshogy is, de hasonló csónakban evezünk, mint kiderült a kávézásunk során. Arra jutottam, hogy az életmódváltásom fizikai szintjéhez kell valaki, aki fenékbe billent és irányít ezen a hosszú úton, és szerencsémre ő meg szereti ezeket a kihívásokat :)

Úgy érzem, hogy most végre rálépek arra az útra, amelyen végighaladva olyanná válok, aminek mindig látom magam. A #myfitnessjourney-m új starthoz érkezett és bízom benne, hogy utoljára állok a starthoz! A továbbiakban még ha most nehéz is elhinnem, de szeretnék motiválni mindenkit abban, hogy rálépjen a saját útjára és olyan életmódváltásba kezdjem, ahol 100%-ban tudatosan halad és eléri a céljait! A címben feltett kérdésre pedig visszatérve: bármi lehetséges :)

Ha érdekel, hogy hogyan haladok a kihívás megvalósításában a mindennapokban, kövess Instagramon @fittlatte néven. 

képek forrása: Pinterest

• Next EZ LESZ A BIBLIÁD, AVAGY EDZÉSNAPLÓT MINDENKINEK – #MYFITNESSJOURNEY
• Previous 4 DOLOG, AMIT KI KELL PRÓBÁLNOD BARCELONÁBAN