UTAZZ VELEM: KRABI - THAIFÖLD

Üdvözlet a földi paradicsomban: ahol az óceán vizén átlát az ember, kellemesen sós szellő frissít fel a 35 fokban, pálmafák keresztezik az utunkat a dzsungelben; ahol a mosoly nem erőltetett mumus, hanem kedves velejáró – még ha sokszor a nem értés miatt kapjuk is.

Thaiföldi első úticélunk Krabi volt. 

Még szeptemberben, és már jóval előtte is próbáltam a legjobb ajánlatok után nézelődni, tudtam, hogy az Utazómajom fog segítségemre lenni, és így is lett. Néhány feltételem volt csupán: legyen jó messzi úti cél (Bali, Indonézia játszott még), víz mellett is legyünk, ugyanakkor a kulturális szomjunkat is csillapíthassuk; valamint legfőbb kitétel az volt, hogy a diplomaosztóm után szinte egyből indulni tudjunk. Voltak jó ajánlatok, én pedig bíztam abban, hogy szépen számoltam ki az előre megálmodott diplomaosztómat – persze addig még el kellett jutnom – viszont ahogy ez a poszt felugrott én is ugrottam rá. Krabin 6 napot töltöttünk el, amit másfél nap utazás előzött meg Pekingben, majd Bangkokon keresztül. Csak imádkozni tudtunk, hogy a reggeli 10 órai check in lehetséges legyen, és szerencsénkre nagy mosollyal adták át nekünk a szoba kulcsait. Az Utazómajom által megadott szállást elvetettem, helyette az óceánparton foglaltam egy nyugis kis helyet. Of kórsz, az nem volt belekomponálva, hogy a félsziget egyes csücskein belül majd hajóval kell közlekedni :D Ezt a sokkot meg is örökítettük:

A resortnál volt medence is, amit sokszor kihasználtunk, ha egy kis pancsolásra és random napsüttetésre vágytunk, az utolsó két napon viszont felfedeztünk egy titkos öblöt, ahova egy 20 perces séta vezetett egy majmokkal teli úton. A majmokat mindenhol próbáltuk elkerülni, nem úgy mint egyesek, akik etették is őket – én mondjuk örültem, hogy nem kapták ki a kezünkből a telefont stb.

2 nap pihi után 2 nap programot szerveztünk, amit nagyon helyesen tettünk,ugyanis ki gondolta volna, hogy a thai konyha/ és vagy bármi más kikezd velünk.

#hanemvelünktörténiknemhiszemel

Harmadik nap hajnali és a wc-n kezdem a napot. Semmi gáz, fogom a hajam, a húgom úgy sem tud mit kezdeni a helyzettel, én meg próbálom tuningolni magamat a következő napi elephant trekkingre, hiszen életünk egyik legnagyobb élményére vártunk… Reggel kicsivel volt csak jobb színem, mint hypó koromban (addigra már megpirított a nap egy picit), börtönreggelivel kezdtem – száraz kenyér vízzel – ezek után próbáltam imádkozni, hogy minden bennem maradjon, mert hát életünk legnagyobb élménye. A húgom próbált lebeszélni, de nehogymá’ kidobjunk az ablakon jó sok pénzt, ráadásul csak kicsit hajózunk, aztán meg visznek taxival.

Elindultunk. Kellemes rumba mozdulatokkal követtem a húgomat, próbáltam szépre gondolni meg az elefántokra, aztán egy indiai párral áthajóztunk az Ao Nang kikötőhöz. Ültünk fél órát, közben gondoltam meglocsolom a kis pálmafákat, nehogy kiszáradjanak, így helyettük én száradtam ki, de hééé – életünk legnagyobb élménye jön! Hát még milyen!

20 perc ritmikus zötyögés után megérkeztünk a Tiger Templehöz. A napszemüveg ragadt a fejemhez, a legjobb álca nyáron, de tényleg, kendő bekészítve, ha minden meditáló és ríszpektelő helyhez és útnak indultunk. A thai kisgyerekek úgy néztek ránk, mintha a tévéből jöttünk volna, mi meg fotóztunk, mint az őrültek, hiszen hihetetlen helyre jutottunk el. Persze akkor még mit sem sejtettünk…

Mondták ám, hogy van az a bizonyos nagy Buddha-szobor, Dél-Thaiföld egyik legnagyobb és leghíresebb Buddhája, ami buddhai relaxációt végez 1200 lépcsőfokkal feljebb. Na de mégis ki számolgat 1200 lépcsőfokot? Persze, sok-sok, de akkor még nem tudtuk, hogy ez bizony csak remegve fog menni.

Az első 100 lépcsőfokon majmok csüngtek körülöttünk, a táskám gyufadoboznyi méretűre összegyűrve, magamhoz szorítva, hogy egy kurva majom se érjen hozzá. Közben erős hullámzó mozgások az éjszakai mutánstáncomat kiegészítve, csak hogy realisztikusak legyünk. Egy lépcsőfok nem ám a kis panelházak 10 centis emelkedője. A – A. 180 centivel a föld felett rúgózva kapálok, a korláton csüngök az életemért, persze szép a kilátás meg minden, csak nehogy behá… Akarom mondani van még egy kis vizem, bár nem voltunk elég felkészültek, és kevesebb,mint fél literrel indultunk el ketten, de hát így a buli?!

Húgom kábé féltávnál lehagyott. Oké, ő az XS-s képmásom, és nem ritmikus öklendezett egész éjszaka, de azt nem gondoltam volna, hogy 40 perc kell, mire feltolom töpszli testemet kicsivel töpszlibb Buddhához. Hát Buddha, elárulhatnád, hogy hogyan raktak oda fel. De tényleg, ezen gondolkodtam végig, hogy mégis hogy a fenébe lehet egy 10 méter magas, aranyba borult Buddhát felrakni, ahonnan a kilátás gyönyörű, ahol az életed lejátszódik magadba, hiszen minden méterért, minden lépcsőért majdnem a véredet adtad. Felérve kapsz az alkalmon, hogy igyál egy kicsit, leveszed a szandálodat és mezítláb pörögsz Buddha mellett. Leülsz a mindenség szélére és bámulsz ki a fejedből: ez lenne az élet? 1200 szenvedésnyi lépcső után láthatod a fél világot, magadba szállhatsz, és kicsit úgy is érezheted, hogy megtaláltad az élet értelmét. A Nagy Buddhához nem jár lift. Nincsenek shortcutok, nincsen rövidített útvonal, könnyítés. Van, aki gyerekkel jön, van, aki 60 felett. Ha nem megy egyszerre, akkor megy szakaszonként. Megállni nem gáz, cinkostársakká válnak az emberek, miközben már 2-300 lépcsőnél gyönyörű a kilátás.

Lefelé remegő lábakkal jöttünk. Egy atom láb/fenék edzés után is így jönnék el a teremből, most meg csak baktattunk a taxihoz, ami vitt tovább az elefánthoz. Fun fact: eddig minden 
rendben volt.

Sokat poénkodtunk húgommal, hogy anno a kolijában volt egy híres szállóige, a „pill, hányok”. Nos fél óra ütemes autózgatás, másfél liter víz után,és az elefántra ülés előtt én is elsütöttem ezt a „pojjént”, bár akkor még nem röhögtem annyira, mint most. Még jó, hogy a napszemüveg mindent takar. 2 perc után már én is az elefánton voltam, bekészítve a sportkamerámat, hogy felvehessek mindenféle élettani funkciót, amit az elefánt tud művelni. Mert hogy egy ilyen kis elefántozás fél-1 óra, közben átgázolunk némi vízen – ami kábé annyira tiszta, mint patkánypartit tartanánk egy csatornában -, poénként a mi elefántunkon ülő idomár, ismétlem pojjénból eldobta mindkét papucsomat, hogy aztán vigadhassunk, amint egy másik elefánt felporszívózza az ormányával egészen a kezemig. A kis karikánk után mentem elefántot etetni egy kis bébibanánnal, aztán beültem bébielefántot nézni, ahogyan hullahop karikázik az ormányával (videó hamarosan). Itt a húgom „rejtélyes” okok miatt eltűnt, így gondolom sejthetitek, hogy a nap többi részét inkább ágyban töltöttük a légkondis szobában és imádkoztunk, hogy másnapra full powerrel indulhassunk a Phi Phi szigetekre.

Hát ha van földi paradicsom, akkor a következő nap az volt a köbön. Phi Phi szigetek (helyesen kiejtve Pi Pi szigetek, csak gondolom az angol kiejtés nem lett volna menő, vagy inkább túl vicces), Krabitól 2 órányi hajózásra van, of kórsz egész évben nem hajóztam (khm), szóval már nagyon hiányzott. A kis ladikkal behajóztunk a mélyebb vizekig, majd átszálltunk a kompunkra, ami elvitt egészen Ko Phi Phire… a hashtag paradicsomba. Mennyország. Kék Lagúna. Álomvilág. Ahol a víz kékebb, mint Word doksi háttere, és ahol annyi stockfotót lőhetsz, amennyit nem szégyellsz. Nem szégyelltem.

Röpke négy óránk volt a szigeten, a legfontosabb dolgunk az volt, hogy együnk végre egy jót – itt még mindig vigyáznunk kellett volna a gyomrunkra, de ölni tudtam volna egy szimpla tojásos reggeliért – így az első utunk a Mango Gardenbe vezetett. Ha van jó kaja, ami 100% nem ázsiai, akkor az itt volt! És minden smoothie frissen elkészítve, persze a mangó vitte a pálmát. A hely nagyon európai volt, vagy amerikai, szóval mondhatni nyugati, nyugati ízekkel, finom tükörtojásos kajával, húgom pedig waffelt evett. 

A smoothiek elkísértek minket egy rövid sétára, ahol életem legszebb fotóit lőhettem, majd pedig jó turistaként levetődtünk a partra, hogy élvezzük a phi phi-i napsugarakat. Igazából örülök, hogy nem ott voltunk végig abban az egy hétben, nagyon sok turista volt, az árak is magasabbak voltak, míg a mi kis resortunk egy eldugottabb helyen volt Krabin, mégis sok mindent elérhettünk. Néhány fotó még maradt az ott töltött napokból, a következő posztban a hegyvidékre látogatunk Chiang Maiba, utána pedig Bangkok utcái következnek :) Stay tuned!

További random fotók Krabiról: