Ismerőskeresésre fel! - zárógondolatok

Bár már pár napja letelt a kis „ismerős-újrafelkereső”-akcióm, most ért meg bennem, hogy írjak is róla :)

Először is felírtam 31 nevet a kis füzetecskémbe,  és random kezdtem el embereknek írni. Volt, hogy nekem sem volt kedvem senkivel se kommunikálni, pláne olyanokkal, akikkel alapjáraton már régen beszéltem. 

Igen, nálam is győzött a nagy egoista énem, hogy „bezzeg ő is megkereshetne, mééééér nekem kell?”. Nos ezt szerencsére jó néhányszor el tudtam engedni a fülem mellett. Így aztán voltam olyan szerencsés (és idővel rendelkező), hogy személyesen is el tudtam nézni mondjuk a régi tánccsapatomhoz és mondjuk versenyen is találkoztam velük :)

kép: weheartit

Persze volt negatív kimenetelű kapcsolatfelvétel, ami személy szerint nagyon fáj, sőt b@ssza a csőrömet, de ilyenkor kell elengedni a dolgokat. Attól, hogy puffogok rajta, nem változik semmi. Szóval nem puffogok tovább.

Ami viszont pozitív, hogy volt olyan is, akivel ahol abbamaradt pár éve, ott felvettük a fonalat és folytatódott a beszélgetés. Találkozókat is elkezdtem ledumálni, szóval egész kellemesen csalódtam :) De örülök, hogy néhány emberrel ismét szorosabbra fűztük a dolgokat :)

kép: pinterest

Most, hogy 9 hónapra lelépek nagyon sokan jöttek, hogy még egyszer UTOLJÁRA lássanak. Ezen elgondolkodtam már néha, hogy alakul úgy az ember élete, hogy sokáig nem találkozunk valakivel, mégsem sírjuk könnyesre a párnánkat, mert nem látjuk 1-2 évig, vagy még tovább.

Ennyire megnehezítené a távolság a dolgokat? Pedig nem feltétlenül találkozunk azzal többet, aki a szomszéd városban lakik. Eljön a nyári „szünidő” és a vizsgaidőszak után sem szoktam összefutni szaktársakkal, hiába lennénk 80-100 km-re. Vagy aki mondjuk alapjáraton 20 km-re lakik tőlem, és már évek óta nem láttam, pedig az csak HÚSZ km. Nem hétezer :)

kép: pinterest