RANDOM - SZENTPÉTERVÁR #7

Manapság elég sokat lehet arról hallani, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból. És tényleg, kívül tágasabb, szebb, és viccesebb is. No de mit értünk a komfortzónánkból való kilépés alatt? Leginkább tanulóleckét, azt hogy ilyenkor néha szívnunk is kell, és bizony érezni kell azt, hogy ez valami új. Ki kell próbálni magunkat és erre nincs is jobb terep, mint egy külföldi ország…

Nem nagyon beszéltem eddig az orosz tudásom fejlődéséről, mert nem igazán volt mit. Lényegében nem találkozom extrém sokaságú orosszal, akivel mondjuk tudnék gyakorolni. Az oroszok eléggé hűvösek, vannak olyan akik semmit nem tudnak angolul. Persze eszem ágában sincs azt mondani, hogy nekik kéne szenvedniük, mert ugye ezért vagyok itt, hogy kilépjek a komfortzónámból beégessem magamat és megtanuljak beszélni.

Van ugyebár orosz nyelvóránk, de lényegében fordítani járok be a franciáknak. A tanár semmit nem beszél angolul, nekem meg azért jól jön, ha legalább hallok valami duruzsolást oroszul. Persze próbálom magam feltalálni és valamilyen úton módon az oroszokhoz férkőzni. Mi erre a legjobb terep? Hát a mindennapok.. Tömegközlekedés, bolt stb.

A helyek, ahol végre próbálkozhatok beszélni, mert KELL. Különben nem fogják megérteni, amit akarok. Itt már megy a pötyörgés, full alap szókinccsel próbálkozom, általában összejön… NA DE A MAI NAP!

Szóval az utca emberei engem mindig betalálnak. Én nem tudom, hogy mi van rám írva, ilyen kedves mosolyom lenne (muhahahaha nem hiszem), vagy a lángoló hajam, ami bátorságot ad mindenkinek. Például a fél fejét eltakaró srácnak, aki még hetekkel ezelőtt állított meg és bár addig nem jutottunk el, hogy mit akar, de elkezdett követni a boltba (na jó, ez kicsit rémisztő volt). Vagy amikor szimplán megkérdezik, hogy mi merre van (bár ez tényleg jól esik a lelkemnek, hogy helyinek néznek :D).

Vagy amikor nem néznek külföldinek, mert kábé 3 szót helyesen és akcentus nélkül betolok (hol lesz a strip dance óra? :D).

Na de vissza az eredeti szálhoz, tehát ma. 2 kávé után sem éreztem ihletet az órákon való üléshez, így egy orosz és egy számomra nem kötelező fél óra után feladtam és elindultam haza. Szokásosan agyig bedugva a feka zene, boldogság, hogy a fél napom elment a semmire, de legalább már úton vagyok. Jön is a troli, felszállok, „becsekkolok” és végre ülőhely is van, tehát kész boldogság.

Egyszer csak megáll mellettem egy faszi, úgy 30-35 közötti, ugyanannál a buszmegállónál szálltunk fel. Jobb kezében még lötyög valamennyi sör, ami így, hétfő délután 3 fele vagy a józanodást, vagy az erőteljes alapozást szimbolizálja a következő hétvégi partyra. Már cikáznak a fejemben a következő mondatok, mint nem beszélek oroszul, nem – nincs pénzem és a többi.

Aztán egyszer csak vesz egy mély levegőt, mire kiveszem a fülhallgatót és erre a  kis tüneményes hangján köszön, és csak tudatni szeretné, hogy mennyire szép vagyok.

Hát mindenre vártam, csak erre nem. Még Spanyolországban ez el is ment volna néhány guapa kíséretében, de hogy Oroszországban valaki leszólítson. WOW

Aztán mikor már harmadszorra kellett meghallgatnom szépségem messzimenő és páratlan fokát (remélem érzitek a költői túlzást), akkor egy találkozóért kezdett esdekelni. Második WTF-fej.

Próbáltam neki elemezni, hogy én amúgy nem vagyok orosz, nem is beszélek szinte semmit, kösz meg minden, de nemááááá.

• Ááááh, hát honnan vagyok én?
• Hát Magyarországról…
• Óóóh, azt szeretem, OTT JÓ A PORNÓ!

Gondolom a WTF arculat nemzetközi szinten megegyező jelzés, mert a srác ezután újból a szépségemről áradozott, majd hirtelenjében eszébe jutott, hogy le kéne szállnia.

MADE MY DAY

Mert magamban szakadtam, és ez, hogy egy mocskos trolin azt megtudni, hogy mi ERRŐL lennénk híresek? Oké.

Vigyorogva mentem ezután haza, pontosabban majdnem.

VÍZUM

Hátőőő, csak mert említettem, hogy lehetnek problémák, így aztán rákérdeztem, hogy what’s up. Ugyanis a franciák azzal riogattak, hogy a szorgalmi időszaknak vége december 23.-án és lehet, hogy csak addig lesz vízumom. Fasza. Vagyis kurvára nem, mert meg van tervezve, hogy én haza nem megyek január végéig. Szerencsére meg lettem nyugtatva, hogy csak a pontos dátumot kell megadnom, és ha mindenki egyetért (ajánlom), akkor meg lesz a vízumom és kiélvezhetem a fél telet itt. Szóval csekkoltam repjegyeket, ha tuti a vízum, akkor meg is veszem lassan :)

Így hát még egy napra elkértem az útlevelemet, ha már ott jártam, ugyanis pénteken kaptam egy kis szelvényt, melyen jelezték, hogy csomagom jött. Hong Kong, tehát China, ami egyenlő az EBAY-jel. Szinte hihetetlen, de 3 hét alatt ide ért a csomag, ami még Magyarországon is a csodával határos. Nos és ha már annyit emlegettem a komfortzónát, akkor erről beszéltem:

A posta elvileg az utcánkon található, mert a koli a 34-es szám alatt van, a postát pedig a 31-re írták. Mikor már harmadszorra jártam körbe a 31.-es szám alatt levő házat, megkérdeztem egy furgonban ülő faszit. Hát ő nem tudja, nem helyi.

Jóvan, keressünk mást. Jött egy apuka a gyerekével. „Elnézést, őőő legyen szíves őőőő megmondani őőő, hol van a 31?”. Jön velem marha rendes és 2 perc után már ANGOLUL beszélünk. Hihetetlen, de szépen és jól beszélt angolul, és kurvára elnyomtatták a házszámot, mert a 41 alatt van a posta. Olllééé.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire nagy fába vágom a fejszémet, ugyanis ez egy mini posta volt 2 ablakkal, de legalább 20 ember várakozott benn. Ilyenkor külföldi szemmel én mindig próbálom megkeresni a rendszer, hogy mi szerint állunk sorba: random, magasság, érkezési sorrend? Érkezési sorrend. Hát jó, akkor még picit állok a két sor között…

Végül betaláltam az egyik sorba, és a következőt kezdtem el analizálni: ugyebár nincs jegykiadó automata, tehát érkezési sorrend van. Beállsz a sorba, de mondjuk van szék, és leülsz. Erre mindenképp emlékeztetned kell az előtted vagy mögötted állót, ami kábé így hangozna:

• „Kislányom, én állok ám mögötted, rendben?”
• „jól van, néni”
• „de jegyezd ám meg, ne engedj oda senkit”

Új ember jön, aki belekiált a messziségbe, hogy ki az utolsó és akkor lefolytatják a párbeszédet, miszerint itt meg itt még a Jóska bácsi, itt meg a Magdi anyus… Nagyon komoly, ahogy ezt így elrendezik :D

Közben szorongattam a már rongyosra aszalódott papíromat, ami persze kitöltetlenül állt. Telefon elő, első számú segítséget felhívni: Most mit kell itt kitölteni? Hja átküldtem már fészbúkon. Bazdmeg kajak cirill betűkkel? Igaz, mit gondoltam volna… Megismételnéd? Melyik szám? Nincs is ott, hogy hol lakom. Mi honnan van? A csomag? Az hongkongból… Hja hogy az útlevelem? Na ja, az pestről.

1 órát álltam sorba. A papírom rendben ki volt töltve és a postás csajszi értett angolul, nagyon rendes volt és szerencsére semmi mást nem kellett kitöltenem. És megkaptam a drága kis órámat, amire licitáltam ebayen.

Szóval megéri egyedül bóklásznom, mert amíg biztonságban érzem magamat és tudom, hogy el vagyok az angollal, addig semmi nem fog történni. Ha meg bóklászom és próbálkozom, akkor legalább lesz miről írnom :)