Home
Fitness
,
my fitness journey
szerda, november 19, 2014 / No comments
MFJ - EZÉRT JÓ ÍRNI!
Egy jó kis két napos összefoglaló következik, amolyan „ahogy
esik úgy puffan” stílusban. Semmi pluszt nem tervezek bele, csak elmondom, ami
volt. Talán még is lenne plusz? Valaki kérdezte, hogy miért írok mindennap…
Nos régebben én is imádtam (sőt még most is) olvasni mások
tortúráját ezzel kapcsolatban. Jó látni, hogy igen, más is szenved, mást
próbált ki és fogy vele, avagy nem. Rengeteg naplót/blogot olvasok már jó
ideje, volt akit így sikerült megismernem (valakit meg pont úgy, hogy az én
akkori webnaplómat olvasta és azóta a BFF-jeim táborát erősíti :)).
Tehát egyrészt jó kiírni, megvitatnom – még ha csak saját
magammal is – a történteket, másrészt a folyamatot végignézve látom, hogy mit
hol csináltam jól, vagy éppen rosszul. Hol sírtam örömömben és hol az utolsó
gyakorlat utolsó másodpercénél :D
A tegnapi nap kaja szempontjából 100%-os cheat day volt,
ugyanis vettem néhány csokit Vyborgban a kirándulás alatt (poszt holnap reggel
6.00 :)). Viszont sétáltunk eleget, tény, hogy altatni nem kellett este :D
Nem mellesleg ahogy már említettem guggolásos pihenőnap
volt, tehát más mondanivalóm nincs is.
Max annyi, hogy sikerült kókuszreszeléket vennem végre és
megcsináltam a kis édességszerűséget, de semmi édesítést nem alkalmaztam, így
nem mondhatom édességnek. Egy túrós-banános massza jött létre, amit
kókuszreszelékbe forgattam. Nem volt rossz, de majd próbálkozom valami édesítéssel
és hozok receptet, meg képet is :)
Mai nap… Voltam fitness roomban, kicsit meghaltam az ott
töltött 45 perc alatt, remegtem is, aztán nyújtottam is. Használom az új
spárgába üléses nyújtásokat, csak használnak valamit ;) Aztán elmentem strip dance-re, mert az meg kell. Cardionak is elmegy, na meg csak úgy lélektuningnak is.
Kaja ügyileg is kábé okés, estére sushit ettem! Kell egy kis
hal, yummy :)
Ma 130 db guggolás ment, remegés még mindig… Kíváncsian
várom a 250-et :D
Related Posts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése