2015 - CÉLOK

szerda, december 31, 2014 / 19 Comments

Ha már a 2014-es évet kiértékeltük, és örömkönnyek, no meg némi pezsgő mellett el is búcsúztattuk, akkor bizony érdemes arra is időt szakítani, hogy némi irányvonalat adjunk a 2015-ös évnek. Sosem futok úgy neki egy évnek, hogy negatívan álljak hozzá, még ha január 5.-én is basznak ki a melóhelyemről (megtörtént eset, hahaha). Ilyenkor kell meg makacsolnia magát az embernek és bizony tartani magát a céljaihoz. Ötödik éve írom a 12 pontos listámat, amit aztán szépen bele is vések a határidőnaplómba. Egy BFF-el már évek óta elnevezzük az éveinket: volt már hercegnők éve (2012), királylányoké (2013), cárnőké (2014), és 2015-re jutott a díváké. Ez azt jelenti, hogy vörös szőnyegen kell tipegni, tehát ehhez mérten kell felállítani Oscar-díjat érő célokat, amit persze a végén megköszönünk családnak, barátoknak és mindenkinek.


MY FITNESS JOURNEY


Évek óta ez áll a lista elején, s azt nem mondom, hogy sorra buktam volna meg. Haladok hangyalépésekben, s jóval többet figyelek magamra étkezés – és persze mozgásügyileg is. A jól bevált edzéstervek, kaják mellett az akaraterőmre kell gyúrnom. A blogon persze folytatódik az MFJ-sorozat, így majd ott jegyzem az eseményeket, próbálom motiválni nem csak az olvasókat, hanem magamat is :)

VISSZATÉRNI SZENTPÉTERVÁRRA


Kétség sem férhet hozzá, hogy szívem csücske Pétervárra vissza kell térnem. A hogyanját már nagyjából látom, s ha ez a terv befuccsolna, akkor már van B-tervem is! Keményen kell dolgozni rajta, de mindenképpen szeretnék visszajönni – tavasszal.

BLOG – DUPLÁZÁS


Konkrét célt nem tudok megfogalmazni, így a számok világába menekülve szeretném duplázni az olvasók-követők számát. Természetesen van néhány tervem: újfajta posztokat kipróbálni, amiket eddig nem tettem, a bloggerekkel találkozni, és még több minőségi poszt – segítségnyújtásul, motivációként, vagy éppen szórakoztatásul :)

OROSZ – KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA


Na neeeem, nem fogok nyelvvizsgázni, mivel egy papírnak nem látom értelmét, viszont egy tényleges középfokú dumálásra eljutni orosz nyelvből – na ez a célom inkább. A beszéden kell javítanom, szóval beszélni, beszélni, beszélni :)

TANTÁRGY ELVÉGZÉSE


Háhá, gondoltam megosztom miből vagyok oly’ béna, de mégsem teszem matek. Ez életbevágóan fontos tárgy, ugyanis lényegében az egész egyetemi létezésem ettől függ – májusban kiderül.

SZAKDOLGOZAT


Nos, ha az égiek is úgy akarják, akkor az őszi félévben szakdolgozatot kell írjak, és utána el kell búcsúzzak az egyetemtől. El sem hiszem, hogy ezt a pontot már felvéshetem, mert bár sok szaktársam most végzett, én inkább kihasználtam az egyetem által adott lehetőségeket, így bár később végzek, még is sokkal több dolgot tehetek a batyumba. (Drága egyetemisták, vagy oda készülők! Az egyetem pont arról szól, hogy mindent kipróbáljatok, amire van lehetőség, higgyétek el, többet érnek ezek a lehetőségek, mint 1-2 félévvel korábban megkapott diploma)

KÜLFÖLDÖN DOLGOZNI


Politikamentesen, szimplán az én szemszögemből nézve: nem bírok megmaradni a seggemen, nyelvtanulás, továbbá pénzszerzés céljából ismét külföldre kívánkozom menni. Halvány fogalmam már van róla miképpen, később persze beszámolok, ha már aktuálissá válik :)

NYARALÁS A HÚGOMMAL


Katával együtt írtam ezt a listát, ő poénkodott ezzel, és valóban jó ötlet :) Az egyik legfontosabb ember az életemben, mert bár gyerekkorunkban igazi rossz-tesók voltunk, most már nem cserélném el :)

ELOLVASOK 3 KÖNYVET


Imádtam könyvet olvasni fiatalabb koromban - na nem mintha öreg lennék – viszont az internet berobbanásával ez elmúlt. Most viszont legalább 3 könyvformátumú olvasmányt szeretnék beiktatni 2015-ben. Nem ám pdf-ben!

LEFUTOK 10 KM-T


Ez amolyan bizonyítási vágy, hogy igenis, meg tudom csinálni. És meg fogom. Gyúrok rá és lefutok 10 nyamvadt km-t.

HAVI 1 VLOG


Régóta terveztem már vlogot készíteni, több anyagom is volt, de valamiért nem mertem belevágni. A moszkvai vlog viszont (néhány hiba ellenére is)  sokatoknak tetszett, és a pozitív visszajelzések miatt gondoltam arra, hogy jó kiegészítés lehet és valamiféle újdonság is :) Azt hiszem járok eleget mindenfelé, és szeretem bemutatni azt, amerre járok :)

50 EMBER – 50 KÁVÉ


Hogy is hagyhatnám ki a kávézást innen, hiszen ez mindennek az alfája és omegája. A blog létezése, s szinte minden reggelé. 50 különböző emberrel szeretnék kávézni, ugyanis most rengeteg új embert ismertem meg egyrészt a blogger-világból, másrészt mindenhonnan a világból. Nagyon várom már ezeket a találkozásokat, és bár 50 kávézás soknak tűnik, de szerintem lazán teljesíthető (50-nél nem állok meg, ha úgy alakul, a listát végigvezetem az évben).



Ezek lennének az én céljaim 2015-ben, kíváncsi lennék arra, hogy Ti szoktatok-e ilyesfajta listákat írni, és ha igen, mi kerül rá? :)


Related Posts

19 megjegyzés:

  1. Ha Székesfehérváron jársz, egy kávéra a vendégem vagy. �� Ma este leülök egyedül, és összegzek\tervezek én is.Hajrá nekünk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig várom!! :)) Hajrá nekünk, egy jó kávét az összegzés mellé! :)

      Törlés
  2. énénén akarok veled kávézni, gyere megint Hévízre, de akár Szombathelyen is szívesen látlak :3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen szólok ha arrafelé járok ;) Lassan országjáró turnéra kell mennem :D Mindenhol akarok kávézni :D

      Törlés
  3. Én is meghívlak szívesen Miskolcra, akár kávézni is :) Nagyon jó célok, kívánom,hogy elérd, és boldog legyél!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vigyázz, mert szavadon foglak! :) Persze örömmel benne vagyok, ha van kávé, akkor a mennyországban vagyok :) Kívánok én is nagyon boldog és sikeres évet :)

      Törlés
    2. Miskolcon akkor hármasban kávézás ? :)Jó kis célok, kívánom hogy teljesüljenek! :)

      Törlés
  4. Hát, ha egyszer az utad Szigetszentmiklós felé vinne, én mnidig kapható vagyok egy jó kávéra :P
    Egyébként nagyon jók a terveid, látszik, hogy céltudatos ember vagy, ez számomra is motiváló :)

    VálaszTörlés
  5. én is szeretnék halkan suttogva egy kávézást lestoppolni, ha lehet! Budapest? :D rájöttem, nem is tudom, hova valósi vagy :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Listán vagy! :D Budapest tökéletes, amúgy veszprémi vagyok, Győrbe járok egyetemre, de igazából Magyarország már olyan kicsi, hogy én repülök bárhova :D

      Törlés
  6. Az utolsó tetszik a legjobban! :) Persze a többi is nagyon jó, de ez tényleg a legjobb :) Egyszer kávézzunk egyet mondjuk Bécsben, egyikünk se odavalósi, így még izgibb :) (csak hogy az 50 országban kávézás is meglegyen :D ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh király! Benne vagyok :D Ott még úgysem ittam kávét :P

      Törlés
  7. amúgy nagyon tetszik ez a pontba szedős dolog nem baj, hogyha átveszem egy kicsit átformálva? : )

    VálaszTörlés
  8. Újra vissza-visszatérek ehhez a bejegyzésedhez, és ha már ihletet adtál nekem, én is meghívlak egy kávéra :D Mit szólnál mondjuk Kolozsvárhoz? A kávéhoz persze jár egy városnéző túra is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. húúúú, ott még úgy sem voltam! :) Remélem sikerül eljutni, természetesen benne vagyok! ;)

      Törlés

Kövess Instagramon! @nataliakubasi