MBBKK - INTERVIEW | RÉKA ÉS A PRETTY POINTLESS POSTS

Sziasztok! Végre eljött a várva várt interjú, amit ismételten az internet segítségével tudtunk összehozni. Interjúalanyom nem más, mint a Pretty Pointless Posts blog egyik írója, Vajda Réka. Az interjúztatás a MBBKK Facebook-csoportban útjára indult játék, amolyan ismerjük meg egymást mozgalom. Egyúttal nem csak bloggerek ismerkedünk, hanem az interjú során remélhetőleg az Olvasók is árnyaltabb képet kaphatnak 1-1 kedvenc blogírójukról. Rékát szerencsére már régóta követem, a PPP elég hamar a kedvenc blogjaim közé került, így aztán kellő háttérrel vetettem be magamat az interjúztatásba. Szerencsére nem kellett harapófogóval kihúzkodnom a válaszokat, így az interjú inkább egy kellemes beszélgetés volt.

Nagyon örülök, hogy veled sorsolt ki a random.org, mert bár fel voltam készülve egy teljes blog átnyálazásának, azért mégis könnyebb olyannal beszélgetni, akit valamennyire már ismer az ember. Aztán belegondoltam és mégsem tudok olyan sokat Rólad, így több kérdés is felmerült bennem a blogod, akarom mondani, blogotok kapcsán. Legelőször a blog ötletére, névválasztására lennék kíváncsi, valamint arra a bizonyos négyes fogatra a blog indulásánál.

Húúha, igen, a legzavarosabb az egész blog történetében az indulás és az első hónap. Mondhatni, kritikus volt, csak kapkodtam a fejem... De kezdjük a legelején!:) Egy szép (valójában esős, fülledt) nyári napon sétálgattam egy nevét fel nem vállaló barátnőmmel a Deákon, épp a Juicyt szerettük volna kipróbálni. Fontos tudnivaló: az elmúlt időben rákattantam a beauty-blogokra, ez a barátnőm rángatott bele a témába. Mikor feltette szégyenlősen a kérdést mégis meglepődtem: „Te, Réka, nem szeretnél egy blogot indítani?” Elkerekedett a szemem és mivel már volt tapasztalatom a blogszférában, ezért gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy „de, igen!” Így indult minden. Ezután bő két hét szervezkedés következett, az URL-ről, a névről és a dizájnról szóló viták sorozata. Barátnőm a „Hey Sailor!” blogcím melllett foglalt állást, de nekem az túl szimpla volt, és úgy gondoltam, nem írja le megfelelően a „mindenfélés” blogunkat. Augusztus másodikán éjszaka forgolódva az ágyamban megálmodtam a Pretty Pointless Posts nevet és merészen kiálltam mellette. Miért ez lett? Magam sem tudom.. Jól hangzik, illik a tartalomhoz, alliterál és könnyű rövidíteni (PPP). Mikor már a dizájn is megvolt és első bejegyzésemet alakítgattam, barátnőm kilépett, én meg bepánikoltam. Ekkor írtam ki akkori négy legjobb barátnőmmel közös beszélgetésbe, hogy basszus, rám szakadt egy blog egyetlen bejegyzéssel, és annyira beleéltem magam, hogy szeretném folytatni, de egyedül nem megy... a lányok pedig önként jelentkeztek szépen sorban írónak. Közülük „Awkward” egy bejegyzést sem írt, deers-and-owls-nak köszönhetem a Fitness-mítoszos posztot, Blueberry pedig másfél hónapig aktív szerkesztőként tevékenykedett Nem egészen így terveztem, de elindultunk. Minden kezdet nehéz.

Tényleg bonyolult, és valóban igaz, hogy minden kezdet nehéz (nálam is hasonló ágyban forgolódások voltak :)) Bár valószínűleg mindennek meg is volt az oka. Végül a lányok miért léptek ki? És hogyan "castingoltál" új szerkesztőt magad mellé?

Erre a részre cseppet sem vagyok büszke. Awkward szó nélkül része sem volt a csapatnak, így... nem lépett ki, csak nem beszélt velem többet (se a blogról, se másról). Deers-and-owls elég elfoglalt lett az iskola kezdetével, így néhány szóban felmondott. Blueberry... Vele megegyeztünk, hogy a blog próbafázisban van szeptember közepéig, és ha nem bírjuk szusszal iskola mellett vezetni, abbahagyjuk. Ő nem bírta: abbahagyta. Őszintén, sajnálom, mert nagyon szerettem vele dolgozni. Casting... Torival a Processing-programozásos tanfolyamon ismerkedtem meg, és bár nagyon sok mindenben különbözünk, mégis szinte az első pillanattól megtaláltuk a közös hangot. Érdeklődött a blog iránt, ezért elküldtem neki. Idővel egyre többet került szóba az írás, hogy ő is többször gondolkodott már blog indításán, de nem mert belevágni... Ezért felajánlottam neki, hogyha szeretne, csatlakozzon hozzám Röviden ennyi. Remélem, még sokáig fog részt venni az oldal életében, nem szeretem, ha csak az én hangomat halljátok.

Remélem most már marad a felállás, bár én nagyon bírom a posztjaidat, szóval ne félj hallatni magadat! Ha már csapatmunka: hogyan osztjátok fel egymás között a feladatokat? Előre megbeszélitek, hogy „kéne 2 poszt, lyukas a blog”, vagy például van aki a marketinget tolja a közösségi oldalakon?

Ez általában úgy megy (és ment is), hogy én bökdöstem a többieket, hogy „Hahó, kíváncsi rátok a közönség! Írjatok már valamit!”. Erre ők csak megvonják a vállukat. Csak a magam nevében tudok nyilatkozni, mert ilyenkor nem tudom, mi játszódik le a fejükben. Általában akkor írok posztot, ha van időm vagy ihletem. Általában nincs időm, így keletkeznek üresjáratok a blogban, amiket próbálok alkalom adtán betölteni időzített bejegyzésekkel. Szeretném fenntartani a heti 3-4 bejegyzést, de végzősként ez elég nehéz. Ha előreláthatólag hosszabb szünet következik érettségim/versenyem/dolgozatom miatt, akkor szoktam bevetni a kiskutyaszemeket és a facebookos böködést. Kell a motiváció A marketing részt is én intézem, a közösségi oldalakat moderálom, tartom a kapcsolatot az Olvasókkal, próbálok interakciót kiváltani belőlük (bár ez nagyon nehéz). Azt hiszem, rászolgáltam, hogy Tori Főnöknek hívjon /pedig nem szeretem az alá-fölé rendeltséget/.

Ha már az olvasói interakciót említetted: elegendő komment, visszacsatolás érkezik a posztjaitokhoz? Legalábbis ahogy múltkor Suz'n-nel beszéltük, ez elég döcögősen megy, már ha nem külsőségekről szóló blogunk van (és ezt nem negatív értelemben gondolom).

Azt kell mondjam, a visszajelzésekből sosem elég! Hogy egy példával éljek: ha valaki szóbeli előadást tart, felkészül a beszédre, felöltözik elegánsan, izgul, szorong és sok időt áldoz minden apró körülményre. Ha a készülődés után belép a terembe és elkezdi mondandóját, de csak azt látja, hogy a székek megtelnek élettelen, arc nélküli bábokkal, előbb-utóbb elkeseredik, félbehagyja gondolatait és szipogva ki fog sétálni a teremből, mondván: ez így értelmetlen. Miért? Mert nem érkezik visszajelzés. Nem tudod, hogy amit csinálsz jó-e, vagy rossz, úgy érzed, felesleges vagy: nem miattad vannak itt a hallgatók, csak mert épp odatévedtek. Eléggé érzékeny ember vagyok. Bennem is sokszor megfordult már a kérdés, hogy mi a baj azzal, amit csinálok. Ha nincs kritika, nem tudom, min javíthatnék, és ez zavar a legjobban. Nem dicséretre vágyom, vagy tömjénezésre, csak szeretnék az Olvasóknak írni. Részt veszek az Író-Olvasó kampányban (oldalsávomban a logó), ami pont az interakció-hiányt próbálja meg leküzdeni. Ennek keretén belül, amikor csak időm engedi és elolvasok egy bejegyzést, hagyok magam után valamilyen nyomot: legyen egy lájk, hozzászólás vagy megosztás. Tudom, mennyit jelent az íróknak.

Teljesen egyetértek veled, szerencsére több ilyen kampány is kezd elindulni. Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor szereted az ilyesfajta megmozdulásokat, ami a bloggertársadalom körein belül fut. Melyikeken vettél/veszel részt?

Igen, nagyon szeretem a különböző összefogásokat! Azon a véleményen vagyok, hogy képesek vagyunk formálni a környezetünk, különösképp a szellemi és kulturális tereinket. A megmozdulások sikerességéhez kellenek a támogatók, ezért minden olyan dologban részt veszek, aminek szerintem értelme van és hatása van a virtuális világra. Jelenleg az előbb említett Író-Olvasó kampányon kívül a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségében is /többé-kevésbé/ aktív szerepet vállalok, így jöhetett össze ez a beszélgetés is. Kicsit másféle, de szintén összefogás a Vigyázz! Kész! Posztolj!-kezdeményezés, és a Blogmas, ami még gyerekcipőben jár. Saját pici kampányom (?) pedig az „Év jelmondata” cím alatt látható az oldalsávomban. Ez a nem feltétlen blogos, de inspiráló kis üzenet emlékeztet engem is sokszor arra, hogy mindenki értékes, és minden vélemény számít (hoppsz, kikotyogtam egy részét a jövő évi jelmondatnak :)).

Azt hiszem erre mindenképpen ránézek, imádom az ilyen megmozdulásokat. És ha már formálás, esetleg véleményformálás, akkor kiemelném a kedvenc posztjaimat a PPP-ről: ezek pedig a kávézók, vagy különleges helyek! Szerencsére már a blog indulása után rögtön sikerült rátok találnom és az első ilyen poszt után mindig vártam/várom, hátha valami újabb kávézó/fánkozó-tesztelő poszt jön. Mi alapján választotok kipróbálásra helyet? (őszintén remélem, hogy a közeljövőben is terveztek ilyesfajta túrákat, ugyanis a képzeletbeli listámra gyűjtöm a helyszíneket :))

Igazából még az induláskor én kifejezetten ilyen kávézó-cukrászda-ajánlókat szerettem volna főként írni. Az előző URL-je a blognak „miterdemesbudapesten” volt, és ott szerettem volna gyűjtögetni ötleteimet. A fánkozóról sem véletlen írtam először Sok kis meghitt, fel nem fedezett hely van Budapesten, ezeket szerettem volna végigjárni. Viszont rá kellett döbbennem az első pár ilyen bejegyzés után, hogy nehezebb ezekről írni, mint gondoltam. Elsődleges akadály az időhiány. Újpesten élek, iskolába is a környéken járok, napközben nem igazán kirándulok a városba. Másodszor a képeket nagy nehézség elkészíteni. Sok helyen vagy egyáltalán nem engednek fényképezni, vagy „csak egymást, csak telefonnal”. Nem beszélve a negyedprofi gépemről (és szállításáról), ami böhömnagy, de nem tud semmit. Mindenképpen tervezek még írni beülős helyekről, valószínűleg a téli szünetben fél életem eldugott kávézók sötét sarkaiban fogom tölteni, forró folyadékokat szürcsölgetve Hogyan választom ki a „tesztalanyokat”? Vannak régi kedvencek, ahol visszatérő hűségpontos vendég vagyok. Vannak olyanok, melyek kipróbálásába belerángatnak a barátnők. Vannak pesti bolyongásaim során tenyérre felfirkantott cégtáblák, amikre utána rákeresek. Na meg hol máshol éri az embert a legtöbb inger, mint facebookon? Egy jó szlogen, néhány interiőrkép és máris felkerülnek a képzeletbeli listámra a kávézók.

Tökéletesen egyetértek, és tényleg várom a következő ilyesfajta írásokat, hogy aztán én is kipróbálhassam őket! Olvasói oldalról hogy állsz a blogokhoz? Sokat olvasol, esetleg vannak kedvenceid? Mit mondanál azoknak, akik most kóstolnak bele a blogolásba, mire figyeljenek?

Mint olvasó, egyre több blogot követek. Nekem ez a módszerem arra, hogy ne csússzon ki a fejemből semmi. Nem olvasok sok oldalt. A napjainkban divatos történetek közül egy sem nyerte el igazán a tetszésem. A személyes-beauty-mindenfélés blogokat látogatom rendszerint. Kedvenceimnek azokat a webhelyeket mondom, ahonnan ha értesítés érkezik új bejegyzésről, otthagyok csapot-papot és gondolkodás nélkül belevetem magam a friss irományba. Így a kedvenc blogjaim táborába tartozik a Te blogod (nem tudom, mennyire érzékelhető ez :)), Panna és a Cherchez la Femme blog, az Eco fair(y), a Lolly Makeup&Beauty és az épp szünetelő Szütyő blog. Az említettek közül az első három blog szerzőivel (azaz veled is), úgy érzem, kezd valami távbarátság-szerűség kialakulni. Olvassuk egymást, kommentelünk és összetartunk (ha az interneten keresztül is). Ez az eddigi legjobb élményem a blogolással kapcsolatban!

Igazán megtisztelő, egyébként a képzeletbeli VIP-olvasóim közé tartozol, és én is hasonlót vélek felfedezni már ami a távbarátságot illeti, szerencsére egyre több bloggerrel. :) Akkor lényegében a bloggervilág pozitív hatásait már érzékeled/érzékeljük. Gondolom valami jövőkép is szerepel a PPP-vel kapcsolatban, mik lennének ezek? Esetleg tervezel más bloggerekkel együttműködést?

Természetesen, szövögetek álomképeket a blog jövőjéről, de ezek többsége még nem körvonalazódott ki. Szeretnék magam mellé még 1-2 segítőt: olyanokat, akiknek van idejük, van véleményük a világról és ezt nem félnek kimondani. Szeretnék szervezni egy saját akciót, melyben általam olvasott bloggereket/bloggerinákat szeretném megkérni, hogy írjanak vendégcikket szerény oldalkámra (de hogy ebbe belevágjak természetesen nagyobb ismertség kell és több tapasztalat). A posztokkal kapcsolatban... Szeretnék mélyebb, elgondolkoztatóbb írásokkal szolgálni. Elvégre nem csak egy sablonblog szeretnék lenni, hanem valami egyedit szeretnék alkotni. Mi is lehet annál egyedibb, mint saját véleményünk, gondolataink megosztása egy téma feltárásán keresztül?:) Ahogy már említettem, tervezem folytatni a kávéházőrületem és az ezt kísérő ajánlóhullámot, és szeretnék többet írni a könyvekről. Ezentúl is nagy hangsúlyt fogok fektetni a tapasztalataimra és a segítségnyújtásra (az empatikus énem legalább a blogon csillanjon meg). Legfőképp: bárhogy is lesz, bármerre vet a sors, szeretném kitartóan folytatni a blogot. Talán ez az első dolog az életemben, amit igazán komolyan gondolok, ezért szeretnék kitartani mellette. Lesznek jobb és rosszabb napok (utóbbiakért szeretnék elnézést kérni már most Olvasóimtól), valószínűleg lesznek változások, de szeretném, ha a blog velem együtt fejlődne az évek során.

Akkor mondhatni nagy szenvedéllyé nőtte ki magát a blogolás, ahogy sokunknál megfigyeltem. Viszont ha már van lehetőségem faggatni Téged, akkor átcsapnék néhány személyesebb kérdésbe is, hogy ne csak a blogvilágról beszélgessünk. Bár kezdenek sűrűbben íródni a személyesebb jellegű posztok a PPP-n, valljuk be nem sokat tudhatunk rólad. Ha 5 dolgot el kéne mondanod magadról, mik lennének azok?

Na, ez egy nagyon jó kérdés Az ilyen listák írogatásában sosem voltam jó. *megerőltetem magam* 1) Mindennapi diáklány vagyok, egy kis csavarral: nem találom a helyem a világban. Valahogy nem fogadnak be a közösségek (kivéve a bloggertársadalom). 2) Érzékeny és/de szarkasztikus vagyok. Igen, ez egy pont, mert szerintem a kettő valahol a fejemben össze van kapcsolva (sajnos). Talán ez érződik leginkább bejegyzéseimen. 3) Sorozat-junkie vagyok. Azt hiszem, ez megérdemli a harmadik helyet a listán. 4) Szétszórt "zseni" vagyok. Ami érdekel, képes vagyok csak azzal heteket-hónapokat foglalkozni. Mindeközben olyan kupit csinálok magam körül, hogy szégyellem magam, de jól érzem magam így is. Talán ehhez tartozik az is, hogy nagyon szeretek vitázni. Nem veszekedni, hanem érvelni, eszmecserét folytatni. Ide sorolom még nyelvtannáciságom és, hogy általában késem. 5) Túl sokat és hosszan írok.

Viszont tökéletesen teljesítetted a feladatot! Valamiért bennem mar egyetemistaként éltél, de a szalagavatós posztok helyretették bennem a dolgokat. Szokásos agyoncsépelt kérdés, de tényleg érdekel: merre tovább?

Igen, először nem terveztem felvállalni korom az előítéletek és egyéb félelmeim miatt, de végül rájöttem, hogy aki olvas, úgysem fogja a blogot otthagyni az éveim száma miatt... A kérdés lehet agyoncsépelt, de még mindig aktuális... bennem is sokszor felvetődik. Egyelőre úgy néz ki, az ELTE-BTK Szabadbölcsészetet jelölöm meg első helyen. Művészettörténetet szeretnék tanulni. Igazából minden érdekel (kivéve a számok világa :D), ezért nagyon nehéz volt leszűkíteni a kört, végül nem is tettem. Azt szeretem ebben az irányban, hogy tényleg minden érdeklődési körömből van benne egy pici: történelem, irodalom, fizika, kémia, társadalomtudomány, politika... S ha egyenként nem is szeretném ezeket a tárgyakat, a művészettörténetben esszenciává alakultak, keveredtek össze. Ha már személyes rész, megsúgom, eredetileg kutató vegyész szerettem volna lenni - gimnáziumi éveim alatt legalábbis ezt agyaltam ki. Jelenleg legnagyobb vetélytársa a művtörinek a programozás-

Ha már megemlítetted a programozást, akkor gondolom ez a Prezi kapcsán jött. Miről szólt a náluk töltött idő, milyen program volt ez?

Igen, a programozás a tanfolyam során varázsolt el teljesen Már régóta foglalkozom a weblapszerkesztéssel, de nem kódoltam még úgy „igazán”. Igazából a digitális grafika érdekel(t) jobban... Amit említettél, a Skool-alapítvány és a Prezi összefogásából alakult 10 hetes Processing-programozási tanfolyam volt. Szeptemberben kezdődött, és csütörtökön (tegnap, dec. 11.-én) lett vége. Művtöri tanárnőm tette ki még nyáron a fakultációs csoportba a lehetőséget... Én pedig jelentkeztem. Magam sem tudom, miért. Nem voltam tisztában a programozás fogalmával sem ...és láss csodát, felvettek! Nagyon jó kis csapat jött össze, nyolcan voltunk, lányok (köztük társíróm, Tori:)). A tanfolyam alatt elsajátítottuk a programozás alapjait, a gondolkodásmódot és néhány játékot is fejlesztettünk, melyek nemsokára kint lesznek a PPP-n, ha a többiek is beleegyeznek Meg kell mondjam, ezek után sem állítanám magamról, hogy „menő” programozó vagyok, de ez a 20x2 óra megtanított hinni önmagamban

Kíváncsian várom a játékokat és egyúttal szeretném megköszönni, hogy rendelkezésre álltál  a kérdéseimre, és hogy közelebbről is megismerhettelek, még ha csak az interneten keresztül is. Továbbá remélem, hogy mind a bloggal, mind a magánéletedben eléred céljaidat és egy általad tesztelt kávézóban tudjuk folytatni a beszélgetést élőben, jövőre! :)

Köszönöm a kérdéseket és nagyon szívesen válaszoltam meg őket A kávézást pedig behajtom!:)

Amennyiben kérdésetek lenne még Rékához, nyugodtan írjátok meg kommentben. 

Remélem tetszett az interjú, én nagyon jól éreztem magamat (remélem Réka is :)) 

Réka blogját, a Pretty Pointless Posts-ot IDE kattintva megtaláljátok! 

FACEBOOK | INSTAGRAM | TWITTER | G+ | ASK.FM