hétfő, február 02, 2015 / 6 Comments

ELSŐ BLOGSZÜLINAP - LELKIBAZDMEG STYLE

A napokban töltötte be a blog az első évét (taps). Nem mondanám a gyerekemnek, inkább egy bébiállatnak, aki az első hónapokban bukdácsolva járkált, de az év harmadik harmadában magára találva billegett. Azt hiszem a legjobb alkalom, hogy leírjam: miért, hogyan és honnan kezdtem… valamint, hogy hova jutottam :)

Az írás mindig is velem volt, az első naplóm egy sárga virágos, keményfedelű füzet volt, amit  9 évesen kezdhettem el írni, természetesen csak az aznap átélt hatalmas és világratörő terveimről, vagy éppen pofáraeséseimről. Ha jobban belegondolok, ez most sem változott sokat. 2010 nyarán, hosszú gondolkodás után meg mertem nyitni az első webnaplómat. Írogattam serényen, talán ha kinyomtatnám az eddigi írásaimat, akkor egy 10 kötetes könyvsorozat ki is telne :D





Az első blogomat 2013 nyarán írtam, mikor is Amerikába utaztam. A cél leginkább az volt, hogy ne kelljen ctrl+c/ctrl+v-zni ötvenszer, ha állapotjelentésről érdeklődik valaki. A webnaplóim működtek folyamatosan (egyébként a fő téma az életmódváltás volt, avagy hogyan fogytam 24 kg-t…).

Teltek-múltak a hónapok és 2014 januárjában javában dolgoztam a következő nyaramon, amikor és egy éjszakai meló után nem bírtam elaludni. Éreztem, hogy kinövöm a webnaplózást, és ideje lenne blogot nyitni. Alapkoncepcióm nem volt, maradni egyfajta személyes-lifestyle blognál, és ami jön.

A névválasztásnál már gondban voltam, felírtam a számomra fontos szavakat, próbáltam egybegyúrni, így a blog neve először Love Coffee Love Life volt, utalva arra, hogy amennyire szeretem a kávét (kurvára), annyira szeretem az életet is (meg)élni. A kávé jó alapkoncepciónak bizonyult, eléggé szerves része az életemnek/napjaimnak, pont ezért szerettem volna változtatni a blog nevén, hiszen mégis csak egy személyes(ebb) blogról beszélünk. Emlékeim szerint 2 hét után változtattam át a blog nevét A Cup Of My Life-ra… A párhuzam pedig annyi, hogy naponta több kávét is iszom, nem csak egyet, viszont a blogon csak „egy csészényit” osztok meg. Mondhatni sokszor csak a tejhabot nyújtom át, mindent azért én sem mesélhetek el :) A vágatlan verziót a barátaim ki is kérik maguknak, de úgy gondolom, hogy ez így van jól.

A blog első félévében lényegében csak CoffeeTime-os posztok uralták a porondot, és webnaplóként működő napi szösszenetek (amit egyébként a Blog címke alatt tudtok olvasni, ugyanis nem nagyon reklámoztam még a blog Facebook-oldalán sem :)). Persze már akkoriban is becsúszott 1-2 lelkibazdmegolós poszt, vagy egyéb más témájú is.



Amikor Spanyolországba mentem, vagy Pétervárra, akkor semmiképp sem akartam konkrét utazóblogot írni: a szimpla város/ország leírásokat meghagyom másoknak, az nem az én asztalom. Bemutatni persze jó egy-két helyet, de a személyes sztorik dobják fel (és abban élhettem ki minden írás-perveziómat). A blog igazán az oroszországi tartózkodásom során kezdett fellendülni, addigra jöttem rá, hogy milyen vonalon szeretnék mozogni. Mindenes blogként, személyes vonaltól elrugaszkodottabban, néha utazós posztokkal, lelkibazdmegolásokkal, vagy éppen fitness-megközelítésekkel.




Belevágtam a videózásba, persze csak a blog kiegészítése képpen. Április környékén bekapcsolódta a VKP-mozgalomba, amit Szilvi indított, valamint a magyar bloggertársadalom legjobb közösségében, a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége - MBBKK is aktívan részt veszek, ezt pedig Suz’n alapította és ITT találjátok meg. A csoport az egyik legjobb dolog a blog történetében is, hiszen egyrészt remek reklám-terep, másrészt nagyszerű embereket ismerhet meg az ember, ahogyan én is :)
Bár eddig élőben csak Suz’n-nel volt szerencsém találkozni, a CoffeeTime Challenge-hez már meg vannak a bátor jelentkezők! :)

Ezenkívül ami még fontos lehet, hogy jártam a Digital Divas konferencián májusban, valamint két blogversenyen is részt vettem. A Lelkes blogverseny decemberben futott, míg novemberben a Goldenblog Pszichológia kategóriájában közönség szavazáson 11. helyezett lett az A cup of my life!

Emellett már 3 díjat is bezsebeltem, kettőről már olvashattatok, a harmadikat pedig hamarosan olvashatjátok :)


Személy szerint pedig én is hatalmas változáson mentem keresztül a blog mellett. Írásügyileg is határozottan javultam (hahaha, lenne mit törölni, de az is én voltam), és egyébként is szeretnék általánosabb dolgokról írni, de azt hiszem ez a személyes nyomaték is kell. Sosem volt célom egy webmagazin létrehozása, hiszen én is szívesebben olvasok átélt helyzeteket, vicces, vagy éppen mély gondolatokkal tűzdelt posztokat.




A blog iránya továbbra is a körülöttem történő dolgok megírása ilyen-olyan módon. Semmi egózás és követendő dolgok példája, szimplán csak ez megy a legjobban :) Nem szeretem, ha meg van kötve a kezem és adott stílusban kell megírni x karaktert. Aki már idáig eljutott az olvasásban, annak igazán köszönöm, hiszen nagy valószínűséggel gyakran látogatja az oldalt és még az is meg lehet, hogy tetszenek az írásaim. Köszönet minden idetévedőnek, hiszen most nem tartanék itt (hogy hol, az jó kérdés), de határozottan 2014 egyik legjobb döntése volt a blog megnyitása (csáp-csáp, ha így volt).

Na és akkor egy kis statisztikát is keverjünk ide:

  • átléptük az 55 000 megtekintést #woopwoop
  • Facebookon, Instagramon az 500 kedvelést
  • közel 100 feliratkozó GFC-n
  • 310 poszt (ezzel együtt)
  • 5 HAUL-poszt (hjajjj, de menő)
  • 1 OUTFIT-poszt, ami 3 nyelvű (erre kurva büszke vagyok :D)
  • CoffeeTime Challenge 2015, amit persze már 2014-ben is írtam valamilyen formában
  • több,mint 700 komment (ki tudja mondjuk, hogy mennyi az enyém)
  • 3 sablon, amik több hónapig kitartottak – de a mostani a leginkább passzoló

A második sablon fejléce



Szeretném megragadni az alkalmat és egy virtuális pezsgőt, hogy megköszönjem az itt-tartózkodásotokat! Minden komment elismerés, örülök ha kapcsolatba léptek velem bármilyen úton-módon! Nem ígérgetek, a blog halad egy mederben, a formámat hozom szokásosan, nagy terveim nincsenek/mindig vannak/megvalósítás alatt. Remélem még sok ilyen összefoglalót írok :)






Related Posts

6 megjegyzés:

  1. gratulálok!! és igen, 2014 egyik legjobb döntése volt, csápolok!! :D

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok, itt is csápol egy kéz a levegőben...! :D Kíváncsian várom a jövőbeli posztokat :)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok és még sok-sok posztot/olvasót kívánok a jövőben is! :)

    VálaszTörlés

Kövess Instagramon! @nataliakubasi