Home
Blogger
hétfő, február 02, 2015 / 6 Comments
ELSŐ BLOGSZÜLINAP - LELKIBAZDMEG STYLE
A napokban
töltötte be a blog az első évét (taps). Nem mondanám a gyerekemnek, inkább egy
bébiállatnak, aki az első hónapokban bukdácsolva járkált, de az év harmadik
harmadában magára találva billegett. Azt hiszem a legjobb alkalom, hogy
leírjam: miért, hogyan és honnan kezdtem… valamint, hogy hova jutottam :)
Az írás
mindig is velem volt, az első naplóm egy sárga virágos, keményfedelű füzet
volt, amit 9 évesen kezdhettem el írni,
természetesen csak az aznap átélt hatalmas és világratörő terveimről, vagy
éppen pofáraeséseimről. Ha jobban belegondolok, ez most sem változott sokat.
2010 nyarán, hosszú gondolkodás után meg mertem nyitni az első webnaplómat.
Írogattam serényen, talán ha kinyomtatnám az eddigi írásaimat, akkor egy 10
kötetes könyvsorozat ki is telne :D
Az első
blogomat 2013 nyarán írtam, mikor is Amerikába utaztam. A cél leginkább az
volt, hogy ne kelljen ctrl+c/ctrl+v-zni ötvenszer, ha állapotjelentésről
érdeklődik valaki. A webnaplóim működtek folyamatosan (egyébként a fő téma az
életmódváltás volt, avagy hogyan fogytam 24 kg-t…).
Teltek-múltak
a hónapok és 2014 januárjában javában dolgoztam a következő nyaramon, amikor és
egy éjszakai meló után nem bírtam elaludni. Éreztem, hogy kinövöm a
webnaplózást, és ideje lenne blogot nyitni. Alapkoncepcióm nem volt, maradni
egyfajta személyes-lifestyle blognál, és ami jön.
A névválasztásnál
már gondban voltam, felírtam a számomra fontos szavakat, próbáltam egybegyúrni,
így a blog neve először Love Coffee Love Life volt, utalva arra, hogy amennyire
szeretem a kávét (kurvára), annyira szeretem az életet is (meg)élni. A kávé jó alapkoncepciónak
bizonyult, eléggé szerves része az életemnek/napjaimnak, pont ezért
szerettem volna változtatni a blog nevén, hiszen mégis csak egy személyes(ebb)
blogról beszélünk. Emlékeim szerint 2 hét után változtattam át a blog nevét A Cup Of My Life-ra… A párhuzam pedig
annyi, hogy naponta több kávét is iszom, nem csak egyet, viszont a blogon csak „egy
csészényit” osztok meg. Mondhatni sokszor csak a tejhabot nyújtom át, mindent
azért én sem mesélhetek el :) A vágatlan verziót a barátaim ki is kérik
maguknak, de úgy gondolom, hogy ez így van jól.
A blog első
félévében lényegében csak CoffeeTime-os posztok uralták a porondot, és
webnaplóként működő napi szösszenetek (amit egyébként a Blog címke alatt tudtok
olvasni, ugyanis nem nagyon reklámoztam még a blog Facebook-oldalán sem :)).
Persze már akkoriban is becsúszott 1-2 lelkibazdmegolós poszt, vagy egyéb más
témájú is.
Amikor
Spanyolországba mentem, vagy Pétervárra, akkor semmiképp sem akartam konkrét utazóblogot írni: a szimpla város/ország leírásokat meghagyom másoknak, az nem
az én asztalom. Bemutatni persze jó egy-két helyet, de a személyes sztorik
dobják fel (és abban élhettem ki minden írás-perveziómat). A blog igazán az
oroszországi tartózkodásom során kezdett fellendülni, addigra jöttem
rá, hogy milyen vonalon szeretnék mozogni. Mindenes blogként, személyes
vonaltól elrugaszkodottabban, néha utazós posztokkal, lelkibazdmegolásokkal,
vagy éppen fitness-megközelítésekkel.
Belevágtam a
videózásba, persze csak a blog kiegészítése képpen. Április környékén
bekapcsolódta a VKP-mozgalomba, amit Szilvi indított, valamint a magyar
bloggertársadalom legjobb közösségében, a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége - MBBKK is aktívan részt veszek, ezt pedig Suz’n
alapította és ITT találjátok meg. A csoport az egyik legjobb dolog a blog
történetében is, hiszen egyrészt remek reklám-terep, másrészt nagyszerű
embereket ismerhet meg az ember, ahogyan én is :)
Bár eddig
élőben csak Suz’n-nel volt szerencsém találkozni, a CoffeeTime Challenge-hez
már meg vannak a bátor jelentkezők! :)

Emellett már
3 díjat is bezsebeltem, kettőről már olvashattatok, a harmadikat pedig
hamarosan olvashatjátok :)
Személy
szerint pedig én is hatalmas változáson mentem keresztül a blog mellett.
Írásügyileg is határozottan javultam (hahaha, lenne mit törölni, de az is én
voltam), és egyébként is szeretnék általánosabb dolgokról írni, de azt hiszem
ez a személyes nyomaték is kell. Sosem volt célom egy webmagazin létrehozása,
hiszen én is szívesebben olvasok átélt helyzeteket, vicces, vagy éppen mély
gondolatokkal tűzdelt posztokat.
A blog iránya
továbbra is a körülöttem történő dolgok megírása ilyen-olyan módon. Semmi
egózás és követendő dolgok példája, szimplán csak ez megy a legjobban :) Nem
szeretem, ha meg van kötve a kezem és adott stílusban kell megírni x karaktert.
Aki már idáig eljutott az olvasásban, annak igazán köszönöm, hiszen nagy
valószínűséggel gyakran látogatja az oldalt és még az is meg lehet, hogy
tetszenek az írásaim. Köszönet minden idetévedőnek, hiszen most nem tartanék
itt (hogy hol, az jó kérdés), de határozottan 2014 egyik legjobb döntése volt a
blog megnyitása (csáp-csáp, ha így volt).
Na és akkor
egy kis statisztikát is keverjünk ide:
- átléptük az 55 000 megtekintést #woopwoop
- Facebookon, Instagramon az 500 kedvelést
- közel 100 feliratkozó GFC-n
- 310 poszt (ezzel együtt)
- 5 HAUL-poszt (hjajjj, de menő)
- 1 OUTFIT-poszt, ami 3 nyelvű (erre kurva büszke vagyok :D)
- CoffeeTime Challenge 2015, amit persze már 2014-ben is írtam valamilyen formában
- több,mint 700 komment (ki tudja mondjuk, hogy mennyi az enyém)
- 3 sablon, amik több hónapig kitartottak – de a mostani a leginkább passzoló
![]() |
A második sablon fejléce |
Szeretném
megragadni az alkalmat és egy virtuális pezsgőt, hogy megköszönjem az
itt-tartózkodásotokat! Minden komment elismerés, örülök ha kapcsolatba
léptek velem bármilyen úton-módon! Nem ígérgetek, a blog halad egy mederben, a
formámat hozom szokásosan, nagy terveim nincsenek/mindig vannak/megvalósítás
alatt. Remélem még sok ilyen összefoglalót írok :)
Related Posts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
gratulálok!! és igen, 2014 egyik legjobb döntése volt, csápolok!! :D
VálaszTörlésköszönöm! :D :)
TörlésGratulálok, itt is csápol egy kéz a levegőben...! :D Kíváncsian várom a jövőbeli posztokat :)
VálaszTörlésköszönöm szépen! :D :)
TörlésGratulálok és még sok-sok posztot/olvasót kívánok a jövőben is! :)
VálaszTörlésnagyon szépen köszönöm! :))
Törlés