#The4WeekChallenge - DAY1

vasárnap, szeptember 27, 2015 / No comments

Akkor, ahogy ma már sokszor emlegettem: vágjunk bele! Először is nagyon örülök, hogy jelentkeztetek páran (Dóri és Andreina pedig egy-egy poszttal is beszállt :)), remélem mindenki motivációval telt és végigcsinálja az előttünk álló 4 hetet (hát ez erősen rám is érvényes :D). 2 órája még egész szépen megért bennem egy jó írást, erre Murphy pofán csapott és a futás előtti izotóniás italkám 2%-át a laptopom billentyűzetére varázsolta. Onnan is tudom, hogy jó dolog ez a négyhetes kihívás, mert egyszerűen olyan lassan fogott az agyam, hogy tudtam, itt már gondok vannak, ennyire be vagyok tunyulva. Ez az a pillanat volt, amikor utána végiggondolva tudod, hogy normális ember már szinte röptében elkapta volna a shakert, én meg néztem, ahogy történik az esemény. Jelenleg ventillátorral csapatom a billentyű nélküli laptopomat oldalára állítva, nagyon remélem, hogy meggyógyul holnapra! Ámen.


Ennek ellenére az egész napom egy merő semmittevés volt. Kattogtam a dolgokon, végigolvastam a régi webnaplóimat, hogy ott hogy s mint csináltam - legjobb kifogás, mikor halaszthatatlan dolgokat kéne művelned. A kajákon forgott az agyam, a késői kelés ellenére belefért az 5 étkezés. Oh, hoppá-hoppá, erről szerettem volna írni. Szóval hogyan is gondoltam ezt az egészet?

Már-már annyi mindent olvastam erről a témáról, hogy magam is könyvet írhatnék, kár, hogy a motivációt nem a fekete betűkből lehet leszűrni. Pont ezzel kapcsolatban találtam egy jó kis írást a Glamfit oldalán: az okos nők (mármint én, khm) nem tudnak lefogyni, mert túl sok minden kering a fejükben. Sok minden volt bennem is és már megint majdnem nekiálltam valaminek, végül úgy döntöttem, hogy sok év munkája, ami alatt sikerült megismernem magamat pont elég ahhoz, hogy az akkor felfedezett jóságokat ismét felvegyem az életritmusomba és nekiálljak az alakformálásnak. Elsősorban a célom fogyás (soooook fogyás), egy kis állóképesség-javítás, aztán majd sorjában jöhet a szálkásítás (de az még odébb van).

Alappillérek a következők:

  • 1700-2000 kcal/ nap - csináltam 1200 kcal-s diétát, trustme egy hét után már egy egész baromfiudvarral álmodtam, és bár az elején volt némi fogyás, de mivel ez kúraszerű volt, így vissza is jött (több is talán). Ebbe a szép számba viszont fér elegendő yummy kaja, ami elegendő fűtőanyag a testemnek (és lelkemnek). A kcal-számolás pedig azért kell, mert lelkibazdmegos állapotban rengeteget - RENGETEGET - bírok enni. Még annál is többet, nem hinnéd, pedig de. A számok jó korlátok, nem hiába méricskéljük magunkat.
  • Sok folyadék - a sok az nálam 3 liter. A kettővel már megbirkózom, de a 3 liter az pont segítene a bőrfelszín javításában (mert a Narancsvidék csak a tévében menő), és ide még jöhet jó sok pozitív jellemző, mert a víz az jó! (további folyadékok: zöld/gyümölcs tea édesítésmentesen, mert szerencsére már csak így finom; tejeskávé - maximum 2 pohárral naponta [az a pohár nem fél liter :D]).
  • Itt megemlíteném, hogy a kávé édesítését édesítőbogyóval oldom meg (rákkeltő meg minden, de mi nem?! - 1db/kávé). Sózni nem szoktam, egyéb fűszereket használok valamennyire, de már elszoktam a sózástól szerencsére. Van az ételeknek ízük önmagában is - mármint a legtöbbnek, persze van, ahol elengedhetetlen.
  • Gyengéim a péksütemények, így azokat teljesen kivonni a forgalomból, továbbá mindennemű fehérlisztes dolgot. Helyette abonett (bármilyen furcsa én szeretem), néha napján 1-1 barna/tk/magos mindenes kifli (a legfinomabb a sparban kapható paralelogramma alakú nemtudommicsoda :D)
  • Soooook zöldség. Gyümölcsből ezt nem mondanám el, van 1-2, aminek a belső rendszeremet nem éppen ujjongás tölti el, ha azt betömném, de teljesen nem hagyom el :) Hja, a krumpli az szar, abból sajna nem eszem (pedig egy jó sült krumpli, ahhhh - de nem most).
  • Húsokból csirke, pulyka, halak. Felvágottból csirke/pulykasonka
  • Vaj és társai nem játszanak, olívaolajat használok - esélyes, hogy beszerezzek egy kis kókuszzsírt.
  • Edzés: heti 4-5 alkalommal, ezeket előre lekaparom magamnak valahova, mert akkor jobban rávisz a lélek. Ami fix a hétfői hip hop dance, ezenkívül legalább 2 alkalommal hot iron és/vagy CrossFit. Ezen felül jöhet a futás, és a YouTube-videók. Mivel minden hetem máshogy alakul, ezért változó lesz az edzések fajtája, de tartani szeretném (akarom) az öt alkalmat.
  • Motiváció: a majdnem legfontosabb. Ha pörgök ezen eleget, akkor nem szokott baj lenni, bár biztos lesznek mélypontok, de arról úgy is pötyögök majd itt is.

Ennek fényében a mai napon a nagy punnyadás mellett legalább a kajákat elkészítettem rendesen. Reggelire tükörtojás egyéb finomságokkal, délután csináltam banánpalacsintát (ezekről már értesülhettetek Instagramon). A holnapi ebédemet is összedobtam: saláta cukkinivel és lazaccal grr - ez volt a vacsim is.

Reggeli: tükörtojás zöldségekkel és tejeskávé ofkórsz


Vacsi, zöldségek és konzerv lazac, mert a Balatonba még nem telepítettek 


Banánpalacsinta és azok a fura állagú izék Neeeeeem, nem. Szimplán szilvalekvár - cukormentes ofkórsz


A posztok végén mindig felkerülnek a napi kaják a folyadékmennyiséggel és mozgással egyetemben.


Péntek óta izomlázzal küzdöttem hála a péntek esti funkcionális köredzésnek. Futást terveztem mára, bár amikor kidugtam a fejemet az ablakból kis híján levitte a tornádó és meggondoltam VOLNA magamat, de hát mire nem jók a testvérek, akik 80 km-es távolságból is képesek popón billenteni az embert? Addigra bekevertem az izotóniás poromat (ez a kis köcsög szállt bele a billentyűbe, egyébként DM-es, van benne L-Carnitin, C-vitamin, lényege, hogy pótolja az ásványi anyagokat, nem mellesleg 50 fokra felfűt perceken belül, így nem fagy meg az ember). Nagy nehezen elindultam és egyszerűen jól esett. Nem mentem sokat, szerintem már 3 hónapja nem futottam, de első futásnak megtette (ez a kemény 2.2 km, muhahaha). Közben a délután megnézett filmen járt az agyam (Az útvesztő 2.), amiben egy zombi apokalipszisből kaphatunk ízelítőt. Ilyenkor mindig beleképzeli magát az ember a helyükbe (ugye, ugyeeeee?) és arra kellett rájönnöm, hogy én lennék az első, aki meghalna, mert a kurva zombik elkapnának és vége. A film 36. percében megdöglenék, mert olyan szar a fizikai állapotom. Szóval ne legyen zombi-apokalipszis mostanában, mert ehhez még fiatal vagyok.

A futást bemelegítésnek szántam, jött még egy Insanity videó, amit a gépem gyengesége miatt most nem tudok előkeresni, de valami első rész (meg amúgyis Google a barátod). A két hónapos nemedzés meglátszik, elég sok helyen a gyengített verziót csináltam, de legalább letoltam. Lesz ez még jobb is, szerencsére az izomlázam elmúlt.

KAJA

10.00: tükötojás 2 tojásból, 2 sz. sonka, 2 abonett, paradicsom, újhagyma, paprika, tejeskávé 
12.30: borsófőzelék, 2 abonett
15.00: banánpalacsinta
18.00: tejeskávé, müzliszelet
20.15: saláta lazaccal
Össz.: 1699 kcal

PIA

4 dl kv, 5 dl víz, 5fl izotóniás por, 7 dl zöld tea = 2.1 liter (botrány)

MOZGÁS

2.2 km futás, Insanity 30 perc


Az első nap eredményes, nézzük a maradék 27-et. Akik beszálltak hogy álltok? :)













Related Posts

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess Instagramon! @nataliakubasi