Home
Franciaország
,
hajós munka
,
utazás
kedd, május 31, 2016 / 8 Comments
MIÉRT HATCSILLAG A HATCSILLAG?!
Ha elmegyek utazni bárhova, akkor szeretem magam felfedezni
a várost, tájat, bármit. Nem szeretek az útikalauzok által felállított és más
turisták által agyonhájpolt helyeken szelfizgetni, a túlminősített éttermek
helyett inkább egy eldugott kis utcában eszem valami helyet, vagy keresem meg a
legmenőbb helyi kávézót – amiről persze csak a helyiek tudnak. Ugyanígy a kulturális
részeket sem szeretem „letudni”. Nincs x múzeum a térképemen, ahova be kell
mennem. Egyrészt nem is nagyon szeretem őket, mert számomra nem ad semmi
pluszt, másrészt az agyam hamar elfárad és egy igen kellemes emlékfoszlány él
bennem: 15 évesen Bécsben „talán” a Természettudományi múzeumba KELLETT
bemennünk és én úgy haladtam rajta, hogy túl is legyek, de azért elmondhassam,
hogy voltam, így fotóztam a haladás során. Este amikor hulla fáradtan néztem
vissza a képeket, a múzeumból csak és kizárólag homályos, elmosódott képeket
találtam, és sajnos az agyamban is ennyi maradt meg.
De! Kivételek mindig vannak. Az interaktív múzeumokat imádom, anno a The Body kiállítás nagyon tetszett, vagy a Titanic is. Ha pedig múzeumról beszélünk, akkor let me introduce a kedvenc, bizsergetően kulturális nagyságot, az Ermitázst. Az orosz hónapjaim alatt olvashattatok róla, és azóta is csak az a pompa maradt meg bennem, ami ott körülvett. Minden aranyból, rengeteg tükör, fényes dísz, kifinomult és pontos részletek, amelyek összeállva tényleg előhozzák a cári pompát.
De! Kivételek mindig vannak. Az interaktív múzeumokat imádom, anno a The Body kiállítás nagyon tetszett, vagy a Titanic is. Ha pedig múzeumról beszélünk, akkor let me introduce a kedvenc, bizsergetően kulturális nagyságot, az Ermitázst. Az orosz hónapjaim alatt olvashattatok róla, és azóta is csak az a pompa maradt meg bennem, ami ott körülvett. Minden aranyból, rengeteg tükör, fényes dísz, kifinomult és pontos részletek, amelyek összeállva tényleg előhozzák a cári pompát.
A hosszúra sikerült bevezető után el kell mondanom, hogy én
is így éreztem magam az első napjaimon, amikor a hajóra léptem. Mintha az
Ermitázsban dolgoznék, ugyanolyan kifinomult részletek, hatalmas ágyak, tükrök
ezrei, fényes-csillámló dolgok a szobákban. Ha a hajó vezető színére gondolok,
ami a zöld, akkor az Ermitázs egyik termében található óriási zöld márvány váza
jut eszembe, amit mindig meglátogatok.
Natalia Kubasi (@natussshka) által közzétett fénykép,
A hatcsillagos hajókat nem ismertem
eddig, most viszont bepillantást nyerhettem ebben a röpke hónapban. A hotelek
csillagjait sem tudom pontosan hogyan adják, így most laikusként, legfőképp a
szobák és szolgáltatások alapján tudok néhány részletet kiemelni és
megemlíteni. A szobák három szinten találhatóak meg, minden szint más dizájnt
kapott a dizájnertől, de az elrendezésük hasonló. A szoba közepén egy hatalmas
ágy, ami magasabb a „megszokottnál”, a paplan redő nélkül rásimulva, kábé
2.5*2.5 méter nagyságú, amit betömködünk az ágy szélébe – persze mérnöki precizitással
– valamint 2-2 párna is helyet kap logóval. A vezető színek a zöld mellett a
fehér, mi sem lehet kellemesebb látvány egy hatalmas fehér ágynál. A három szint
három különböző színt takar, legalul minden törölköző, ágynemű huzat fekete
mintával/logóval, a középső szinten világos zöld, a felső szinten sötétzöld. A
szobák mérete is ez alapján növekszik, a legjobb szobák mindig felül vannak –
sőt vannak lakosztályok is, az én hajómon 6 darab, ahová butler is tartozik, és
az elnöki lakosztálynak nevezett csodában gardrób szoba is van. Ezek a
lakosztályok mind-mind különböző dizájnt, színvilágot kaptak, így minden
egyedi. De én most inkább a „halandók” szobáival foglalkozom amik viszont
szintén nem olcsóak, hiszen a legalacsonyabb árkategória is 1 millió forint
körül van…
Az apró részletek, de mind-mind fontosak lehetnek az
összképhez: fehér bőr külsejű szemetes, hasonló fehér bőrű jegyzettömb,
valamint szintén hasonló bőrből készült zsebkendő-tartó, a temérdek tükör, akár
az ágytámlán, az ággyal szemben levő falon, vagy a fürdő minden falán. A falak
textillel vannak borítva, természetesen a vezető zöld és fehér árnyalatban egy
kellemes növény-mintázattal. Ahogy már említettem, mint egy pompás cári szálló.
Napi két szervizt adunk, ez sok hajón egyébként szokásos, de
az előző hajókhoz képest, amit sokszor 5 csillagosnak csúfoltak, még így is
voltak újdonságok. A szobákban található egy kis csokis-bödön, amit folyamatosan
töltünk, úgy ahogy az üveges vizet – hiszen nem palackozott vizet kapnak, hanem
szép üvegben szűrt vizet. Az itallapot és a szobaszervizt szintén bőrkötésű
mappában találhatjuk meg, és bár tényleg apróságok ezek, de a szoba összképéhez
és ahhoz a bizonyos feelinghez sokat ad.
A reggeli szerviz során van egy alaposabb takarítás,
különböző extra is munkákkal – például ezeket a bőrből készült dolgokat is heti
egyszer kezeljük bőrvédő kemikáliával. Ha már ennyire belekezdtem, akkor
elmesélem nagyjából miket csinálunk egy szobában. First of all a már említett
hatalmas ágyat kell kezelésbe venni. Ez az a dolog, amit a vendég rögtön
észrevesz és sokszor fel sem tűnik nekik – miért is tűnne – hogy mást is
csináltunk a szobákban, de ez tényleg lényegre törő, így ennek kell
csodálatosnak lenni. Nincs egy szebb látvány egy kisimult ágynál, nem?
A reggeli takarítás során van portörlés is – ez este már
nincs – és lehet, hogy soknak tűnik a napi portörlés, de mivel a hajókon zárt
rendszer van a légkondik miatt, és az alsó szinten alapból nem is lehet ablakot
nyitni, na meg amúgy is: a por az jön magától. Hihetetlen, de mindenhol megáll,
ami nem függőleges. A képek alján, a kis éjjeli szekrényen, lámpán,
ablakpárkányon… A fürdőben minden olyan törölköző cserére kerül, ami a földön
van, és ha valamelyik koszos, akkor az is – ez nem hatcsillagos alap, ezt
mindenhol így csinálják :) Ugyanúgy kikerül a szobából a szemét és a koszos
pohár is, majd jöhet a sika-mika: zuhanyzó, króm, csap és a mosdó: gondolom nem
kell bemutatni a vízkövet, de ezeknek mind el kell tűnnie, hiszen a csillogás
csak ez alatt látható. Ha minden csillog-villog a wc-vel együtt – mert ugye a
szobalányok azt is takarítják, de nem csak azt – akkor bekerülnek a tiszta
dolgok: törölközők, poharak stb. Egy gyors porszívózás, és egy double check
után már tovább is álltunk.
Az esti szerviz is fontos momentum, hiszen ilyenkor a
vendégek szerencsére épp dagadási versenyt ülnek az étteremben, és nem is a
nagy takarítás a lényeg, hanem a szoba felkészítése az éjszakára. Minden este
jár egy kis „párna ajándék” – a pillow gift jobban áll a számra – ez sokszor csokoládé,
persze különlegesebb darabok járnak ilyenkor, mert a csokisbödönben
alapjáraton Lindt csoki van, tehát még
ennél is különlegesebb és finomabb csokik járnak, vagy sokszor egy kisebb minta
egy francia kozmetikai cégtől: sampon, balzsam, kézkrém stb. Itt még gyorsan
meg is említem, hogy a szoba alapfelszereléséhez jár egy beépített folyékony
szappan és testápoló a mosdókagylónál, a zuhanykabinon belül sampon és
tusfürdő, amiket szintén csak mi tudunk cserélni. Valamint hajbalzsam is a
szoba átadásakor, továbbá a szekrényben találhatóak a tipikus hotelbeli
papucsok hófehér színben egy textil zacskóban, cipőkanál, cipőtisztító. A
vendégeknek jár szintén egy köntös is – tapintásra nagyon kellemes anyaggal. A
laundry bag, vagyis a „mosoda táska” egy külön szolgáltatás, tehát az ebbe
belehelyezett ruhákat kimosatjuk, szárítjuk, vasaljuk x összegért. A hajón
egyébként guest laundry is van, ingyen.
Visszakanyarodva az esti szervizhez a portörlésen és
porszívózáson kívül szinte hasonlóan kell megcsinálni a szobát, csak fordítva:
nem elhúzni kell a függönyöket, hanem össze, a kis olvasólámpákat felkapcsolni,
a takaró szélét felhajtani, mintha csak bebújásra várna. Minden koszos dolgot
kicserélni, a fürdőt kitakarítani, ha fürödtek, mosdót és wc-t persze szoktak
használni :) A felkészítés nem csak az estére fontos, hanem a másnapra is:
ilyenkor adjuk oda a másnapi progamot és egyéb tájékoztatókat. Ezeket szintén
bőrkötésű táblára rakva helyezzük az ágy végének közepére a szép összhatásért.
Az extrák, amiket hatcsillagos hajón láttam, és ez egy első estés „adomány”: a
pillow menu, vagyis a párna menü. Az első éjszaka után mindenki kipróbálva az
ágyat tudja, hogy mit szeretne, többféle párnát is lehet kérni, amit másnap
reggel a párnán hagyva lehet jelezni a szobalánynak. Továbbá első este –
Franciaország lévén – egy kis francia szószedet néhány fontos
mondattal,köszönésekkel. Az ágyneműt az eddigi tapasztalatimmal ellentétben nem
csak a vendégek között cseréljük le, hanem az egyhetes út folyamán még egyszer.
Az ezt megelőző napon is kikerül egy kis kártya, amivel felhívják a vendég
figyelmét a környezetvédelemre: ha feleslegesnek tartja az ágynemű cserét,
akkor a párnára helyezve a kártyát jelzi, hogy köszöni, inkább megvédi a Földet
– ugyanis rengeteg vizet használunk a rengeteg mosással.
További estéken kikerülhetnek az elutazással kapcsolatos
információk, meghívók különleges estélyekre/vacsorákra. Ha különleges esemény
miatt vannak jelen az utazáson – például egy házassági évforduló, akkor arról
szintén tud a crew, ennek fényében különlegessé lehet tenni az adott estét. Egy
házassági évfordulónál például egy fake gyertya kerül az ágy közepére – mert felgyújtani
azért nem akarunk semmit – vörös rózsaszirmok (de el kell árulnom, hogy ez is
mű), behűtött pezsgő két pohárral. Születésnapkor egy üdvözlőkártyát ír alá az
egész housekeeping team, és az elbúcsúzás előtti este pedig búcsúkártyát
departmenek szerinti csoportfotóval.
A visszajáró vendégek egy bizonyos klub tagjai, az első
estén gyümölcstál várja őket, ha VIP-vendég, akkor különböző pezsgők vagy borok
is lehetnek a szobában, ahol van egy kis jeges-vödör, amit kérésre feltöltünk
mi, szobalányok.
Ez is talán a hatcsillagos szolgáltatás része, de a
személyes és közvetlen kapcsolat az egyik legfontosabb. A szobalányoknak saját station-ük
(állomásuk) van, ami x darab szobát takar és minden szobába kikerül egy kártya,
amin a szobalány neve található és persze kellemes utazást kíván a vendégeknek.
A hajóra érkezéskor egyenként visszük a vendégeket a szobába random sorrendben
és az eddig megszokott 2 mondatos felvezetés helyett (az előző hajóimon sokszor
elég volt megmutatni a légkondit és a tévét), most akár 10 percet is bent lehet
tölteni a szobában. Ha a vendég igényli, akkor mindent meg kell mutatni neki:
persze nekünk, fiataloknak egyszerű a légkondit vagy a tévét kezelni, de 40-50
év múlva lehet, hogy már mi is kevésbé értünk a dolgokhoz. A szoba bemutatása
során szóba jöhet a tévétől kezdve az ablaknyitó gombokon át az ágy alatt
található plusz hely a bőröndök számára, vagy a széf a szekrényben stb. A
bőröndök közben észrevétlenül érkeznek meg a matrózfiúk által a szobákba –
előző hajókon sokszor mi magunk cipeltük a bőröndöket, sokszor egyik emeletről
a másikra, itt bezzeg van lift is tükörrel kibélelve természetesen…
A szobalányoknak be kell mutatkozniuk a vendégeknek és
persze minden kérdés, óhajt-sóhajt közvetíteni, vagy kielégíteni. A
közvetlenséget fokozza, hogy 1-2 nap alatt meg kell tanulni a vendégek neveit –
amit persze kis csalással az ajtónyitó kártyánk mellé egy kis papírra
felfirkálva – még személyesebbé teszi a kapcsolatot. Mondom, csalni lehet, ha
kijön valaki valamelyik szobából lecsekkolni a kis kártyát és kellemesen szép
napot kívánni Mr Hoffmannak, akit mondjuk még sosem láttunk, de a szobaszámnak
stimmelnie kell. Kivéve akkor, amikor a drága néni eltéved és máshogy szólítod
meg. Hát sajnos ez előfordul :D
A többi szolgáltatásról kevesebb információm van, de tény,
hogy egy kellemes hízó- és alkoholkúra lehet egy-egy ilyen út, amit persze le
lehet dolgozni a hajó mini fitnesz-termében, vagy a well-being coach által
tartott biciklitúrákon – mert hogy biciklik is vannak a hajón – vagy különböző
jóga-TRX-órákon. Este élőzenés válogatott zene a nagy bárban, reggel akár
lubickolással is lehet kezdeni a napot egy pohár narancslével a kisbárban, ami
után a pihe-piha köntösünkben lesétálhatunk a masszázs-szalonba egy újabb
frissítő élményért. Nos, ki szeretné hallani azt a varázslatos mondatot, hogy „Welcome
on board”? :)
Related Posts
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ez nagyon érdekes volt, köszi a részletes leírást! :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett :)
TörlésSzuper bejegyzés volt, nagyon érdekes. :)
VálaszTörlésköszönöm, örülök, hogy tetszett :)
TörlésNagy almom egy ilyen hajo ut. Istvanom fel evet huzott le Carib szigetek kozott, o ejszakas szobapincer volt :)
VálaszTörlésMondanám, hogy várlak szeretettel, de nem tudom ez a környék mennyire vonz :D A hajó csodálatos, és megértem, hogy szeretnél menni, nekem is bakancslista, de persze valahol a világ végén :)
TörlésNagyon érdekes volt kicsit a színfalak mögé kukkantani, köszönöm! :)) Egyszer kipróbálnám a feeling miatt, de ha lenne lehetőségem sokat utazni, biztos, hogy az utazásnak nem ezt a formáját választanám. Annál jobban szeretném látni a világot, mint hogy egy hajón töltsem az időmet, bárokban, kabinokban. :)
VálaszTörlésKedves Nataska.
VálaszTörlésNagyon erdekes es nehez ez munka,kitartas kivanok!olga