Natalia Kubasi: NATUSSSHKA KIAKAD

Egy kedves barátnőm mindig mondogatja, hogy nálam nincsenek egyszerű dolgok. Épphogy történik minden, és ha kell sztori, akkor nálam megtalálja. Én nem keresem a bajt, de vagy a csillagok állnak rosszul vagy a hajam színét nem veszi be az univerzum, de lehet, hogy az unikornisok nem szeretnek. Egy éve volt Natussshka kiakad sztori, hát most megint lesz egy – éljen a repülés.

Utolsó reggel Szentpéterváron, hála az égnek a bőröndöm bepakolva, a nap is süt (13 fok és eső várt múlt héten), minden előkészítve az utolsó pár órámra Jay-Z-vel. Valami vidámpark félét akartunk megejteni, de előbb még egy jó brunchot szerettünk volna összehozni. Kis tekergés után végül eljutottunk a Teremokba, ami egy jó kis oroszos gyorsétterem lánc sok-sok orosz palacsintával (édes-sós, mindenféle ízben). A daily bakancslistámat is kipipáltam a borscs-csal (második napon kitűztem, hogy mindennap eszem borscsot, és bizony majd el is mesélem hol tetszett a legjobban). Sőt még Mickey-egeret is megkaptam a tejsűrítményes palacsinta mellé (ez a cucc az orosz mamámra emlékeztet, ott ettük konzervből ezt a sűrített tejet nagykanállal).

Ebéd után még befutottam egy to go kávéra a szomszéd Bushe-ba, ahol a srác olyan szintű lassúsággal készítette a kávémat, hogy láttam cseppenként kifolyni a kávét a tejhab és a tej közé a lattémba. Közben elkezdett esni az eső, persze én rövidujjúban és az újonnan vett esernyőm nélkül lófráltam, így inkább betértünk egy shisha-bárba vízi pipázni.

A taxit fél 4-re rendeltük, de már itt érezhettem a szürke gomolyfelhők érkeztét, mert bár időben ott volt a taxi, kétszer annyi időbe telt kiérni a reptérre. Előtte vettem még egy kávét a kedvenc helyemről (a hotel melletti épületben van, mesélek róla majd), sőt egy cseresznyés cheese cake is velem tartott, amit útravalóul be is nyomtam a check in után. Mondhatnám, hogy rutinos búcsúzkodó vagyok, de rohadtul hálátlan feladat; mintha egy láthatatlan ragacs lenne köztünk és én megyek, de visszahúzol és rohadtul menni kell „kicsekkolni” a schengeni határon, mert rohadtul lekésem a gépet, de azért még egy csók belefér. De inkább kettő…

A kicsekkolásnál kicsit rám hozta a csaj a frászt, sosem szoktak kérdezni, de most érdeklődtek az utazásom célja iránt – nem hogy örülne, hogy lelépek az országból, ilyenkor már nem mindegy?! Biztonsági ellenőrzés és rohanok a beszálláshoz. Még van pár percem, de hív az anyatermészet. Ezt lányok úgyis megértitek, mert ez a szenvedés volt a cherry a cupcake tetején, mert bizony a havi lavina mikor is jöhetne jobbkor, mint akkor amikor az ember lányának esélye sincsen felkészülni valahol a világ végén, közel és mégis távol a civilizációhoz?

A következő fél órát átaludtam a reptéren, valószínűleg az anyatermészet hozta ki belőlem, hogy a kevésbé finom Lufthansa vacsi mellé fehér bort kértem a víz helyett #merténmegérdemlem. Minden egyes repülésem után okosabb leszek, mindig tudom, hogy hogyan pakoljak legközelebb, mit vigyek, mit ne, és hova üljek. 2 óra 45 perc volt a repülési idő, közben hoppá, ugrottunk egy időzónát, én meg lerágom az összes körmömet, hogy időben beérjünk. 55 perc. Ennyi átszállási idő mondjuk minden reptéren elég lenne, kivéve persze Frankfurtban, ami Európa legnagyobb reptere (ugye?!). Egyszer voltam már itt, de akkor bőven volt időm a 100 méteres beszálló kapuk közötti távolságok megtételére. 40 perc a budapesti járat indulásáig, a pétervári gép épphogy csak lecsapta kerekeit a leszálló pályán. Nem mondom, hogy nem ittam volna meg még egy pohár borral, de lehet, hogy az üveget mélyesztettem volna inkább a táskámba. Kiszolgáltatott helyzet, mert én idegeskedem más balfaszsága miatt. 5-10 perces késés még belefér, de nagyon neccesen. Esetemben inkább sehogy.

30 perc a budapesti járat indulásáig, a gép persze nem szívócsöves folyosón keresztül szállít minket a reptérre, hanem busszal, é-ólé-ólé-ólé-ólééé. A stewardess szerint simán elérem a gépem (fő a pozitív hozzáállás, meg gondolom a Colgate is szponzorálta), én pedig minden idegsejtemmel a táblákra koncentrálok. Vagyis koncentrálnék, ha nem kéne bejutnom először is az EU-ba. Ez egyébként tök jól menne Frankfurtban, mert van automata passport-beolvasó, ami persze az enyémet nem tudta beolvasni, így rohantam az élő emberi pulthoz, ahol jól megnézték az útleveli fényképemet, ahová bölcsességfog-műtét utáni hörcsögfejjel mentem. Nem, nem hasonlítunk.

Futok, amerre látok, perszehogy újabb biztonsági ellenőrzésen kell átesni, a néni jófej és mondja, hogy van egy rövidebb út, menjek arra, kérjem mindenhol a gyorsított verziót – mint a kötelező olvasmányoknál, nem? – hát nem. Kurva nagy ez a reptér. Ha azt mondom, hogy A60-as kapu, és egytől számozódik, akkor sírsz velem, ugye? Hiába a gyorsító járda, az A60-asnál már csak annyit mondanak 10 rohadt perccel indulás előtt, hogy ez a gép sajnos elment. Asszem’ minden érzelmi kis csóvám ott egyesült abban a hátraarcban, mert legszívesebben megöltem volna valakit. Öt emberrel beszéltem mire eljutottam a kapuhoz, ha egy valaki is mondja, hogy hagyjam, akkor nem futom le a félmaratont. Helyette inkább megvitattuk a reptéri boltos sráccal, hogy melyik tampon illeszkedik a természet anyához és kábé ennyi energiával szálltam tovább a Lufthansa információs pultjához. Mohamed kellemes ákcentússal benyögte, hogy ne aggódjon ma’am, a hotelt és a taxit is a cég fizeti, keep calm ma’am, everythin’s alright. Menjé’ ide meg ide, kapsz vócsört mindenért, meg Allah is megáld.

Nem volt olyan boldog még itt sem, 3 kilométer múlva odaértem a Lufthansa pultjához, kaptam sorszámot (nehogy azt hidd, hogy egyedüli nyomorultságom volt), majd négy és fél perc múlva a kedves úriember taglalta, hogy a jegyemet most kinyomtatja (mert amúgy megkaptam emailben, de nem volt lelki energiám letölteni), mindjárt foglal nekem egy hotelszobát és adja a taxihoz és a hotelhez tartozó voucher-eket. Szóval így megy ez itt kérem szépen. 1 óra múlva már szálltam ki a taxiból a reptér és Frankfurt közötti erdő közepén épült Ramada hotel előtt. Szerintem ezt a hotelt konkrétan a Lufthansa tartja fent, mert több tucat ember volt itt, aki késett. Vacsora az étteremben (nem kell irigyelni, szar volt, hiába svédasztalos, a vajas kenyeret tudtam csak értékelni meg valami gyümölcsös sütit).

Reggel indulás vissza a reptérre, holnap már otthon alszom :)