MY FITNESS JOURNEY - AZ ELSŐ NÉGY HÉT

Tudjátok mi van? Eltelt 4 hét, vagyis lényegében egy hónap. Négy hete jöttem vissza, és olyan, mintha egy pillanat lett volna. Félretéve a lelkibazdmegolást, most ismét az életmódváltásra helyezném a hangsúlyt, ugyanis ez a poszt hivatott bemutatni, hogy min mentem keresztül az elmúlt időszakban. Sok változás történt, kívül-belül, agyban, lelkileg, testileg. Két éve voltam utoljára ennyire motivált ebben, hogy még egy hónap után is töretlenül menjek a konditerembe (épp onnan jövök), répát rágcsáljak (míg írom ezt a posztot), és zöld teát töltsek magamba alkohol helyett.

Mint minden változás, nálam minden a lelki rendbetétellel kezdődik. Jó nagy pucolásba kezdtem, mély volt az a bizonyos pöcegödör, jó lassan haladtam (azért két év az hosszú idő nem?), aztán az új kapaszkodót egy új cél, egy új motiváció hozta meg. Lehet, hogy lehetetlen, lehet, hogy az út alatt mégsem akarom annyira, más irányba terelődöm, de most, még ha nagyon távoli is, de van valahol valami, ami életben tart. Továbbá arról is döntenem kellett, hogy hogyan akarom ezt az egész dolgot: túlélni még  hónapot egy ringatózó hullatemetőben, vagy a szabadidővel okosan gazdálkodva és magamba „roskadva” esélyt adok magamnak arra, hogy három hónap után büszkén és megélve menjek haza. Ha már úgyis rohadt sok időm van.

Nem mondom, hogy könnyű egyik percről a másikra változtatni, pláne, ha olyan fajta az ember, aki vagy csinálja 100%-osan vagy inkább sehogy. Mégha nem is 100%-osan, de nálam 180°-os fordulatot kellett vennem sok mindenben, hogy ezeket az új szokásokat egy jó nagy sokként megélve, de a nyaralásról visszatérve a régi-új helyzetben gyorsan tudjak váltani (és ne visszatérni a rossz szokásokhoz). Például olyan szokásokhoz, mint a reggeli a crew messe-ben, általában croissant és egyéb péksütik számba vétele tonnaszámra, ebéd-vacsora során krumpli 20 féle módon, és persze süti, „mert megérdemlem”. Hát kurvára nem, de kellett hozzá egy kis idő, mire ráeszméltem, hogy ha ezen az úton haladok, akkor egy idő után észre sem veszem, hogy olyan mélyre zuhantam, ahonnan nemhogy kiút, de boldogság sem vár majd.

A legtöbbször már nem Primarkozni megyek, vagy csak úgy szórni a pénzt (na nem kell megijedni, nem vásároltam el egy ájfón árát), hanem a kis kétpolcos éléskamrámat töltögetem. Mivel a legtöbb kaja nem bírja sokáig (hiába a hűtő), így szinte kétnaponta megyek vásárolni, sikerült mindenből egészségesebb, jobb kiadást találnom. Kenyeret nem eszem, helyette abonett van, vagy az egyik kedvencem, ami bár hasonló, de sokkal ropogósabb (keményebb) és magvas. Rákattantam az avokádóra – minden reggelt azzal kezdek -, és bár visszahoztam a kávémat a napirendembe, most már csak decaf verzióban iszom és kókusztejjel (amitől persze sokkal jobban érzem magam). Mivel imádok rágcsálni, vagy sokszor nyúlnék édesebb dolgokhoz, így próbáltam alternatívát találni: a zabkása régóta jó barátom, de itt már turbózott verzióban készítem, kedvencem kókuszreszelékkel, banánnal, bogyós gyümivel, néha 1-2 étcsoki is belekerül (persze kókusztejet használok ehhez is). Vagy ha lusta vagyok, akkor jöhet a csokis talpú puffasztott rizs. Egyszerű vagyok, na, nem kell sok a boldogságomhoz. Csak egy kis pufirizsa.

De azért azt elmondom, hogy a csokimentességemet nem tudtam 100%-osan tartani, a havi lavina konkrétan meggyilkol a csoki utáni sóvárgással, „így nem volt mit tenni” :D Hát ja, szar kifogás. Viszont ehhez is van egy jó sztorim: múlt héten volt egy család a station-ömön. A két gyerek 6 és 10 évesek voltak, semmi extra. Utolsó nap előbb feljöttek a vacsoráról és épp végeztem a szobájukkal, és meg is említettem, hogy finom a csoki, amit kaptam pillowgift-ként. A srác még ezelőtt szaladt vissza hozzám a csokival és a kiscsaj is visszaadtam. Kérdeztem, hogy nem szereti, vagy mi a baj? Egyébként nugátos tejcsokis cuccról beszélünk, szerintem finom, sajnos. Mondta, hogy szereti, de mégsem kérik. Szóval ő 6 évesen világított rá arra, hogy attól, mert valami rohadt finom és tonna számra pakolnám a számba, az nem azt jelenti, hogy ezt így is kell megvalósítani. Így a mai napon, amikor is nagy eséllyel lehet ilyen csokikat találni, én is inkább kihajítottam őket.

Alkoholt sem ittam már egy hónapja. Nem mondom, hogy könnyű, mert a nyaralás előtt néhányszor én is kimentem akár csak egy koktélra (fúúúúj, kalóriabomba), vagy ha eljutottam táncikálni, akkor is befigyelt egy-két ital, vagy ne is említsem a már lassan szinte hetente megrendezett crew-bulit, ahol bizony alkohol is van. Csináltam már ilyen alkohol-stopokat, de az eleje társasági nyomásra nehéz. Persze kiálltam a próbát, mégha kicsit ki is vontam magamat a forgalomból, nekem megéri.

Itt pedig akkor meg is jegyezném a bőröm változását is. Gondolom ez is nagy jó pont, hogy nem alkoholizáltam, valamint a kajaösszetétel, a több folyadék és a sport (tehát minden :D). A folyamat egyébként nem kezdődik sose szépen, a ragyák hirtelen szaporodnak a váltás után, így indul meg a tisztulás. Jobb napokon összekötős kifestőkönyv is lehettem volna, de most már inkább selyemreklámnak foghatnának be.

Új cél

Mivel nem vagyok annyira fasza csaj (még), ezért van min javítani. A következő havi célok kaja terén:

•  kisebb adagok – mert nem díjnyertes lónak készülök
• csoki STOP – azt nem mondom, hogy nullára menni fog, de a váltónapos csokirohamokat szeretném megállni
• esti bögre zöld tea – szépen megvettem a félliteres kancsómat, hát erre kitaláltam, hogy a kávét ebben sikeresen túltoltam, ezért vettem egy kis kávésbögrét (így kevesebb kókusztejet fogyasztok, ami majdnem 2.5 eurós árnál igencsak érdekfeszítő), viszont teázni meg nem teázok egy jó ideje. Épp itt az ideje, hogy elfogyasszam a teáimat és használjam is a nagybögrémet.
• minimum3 liter víz – meló közben nehezebben csúszik sajnos, mert rohanok. Van egy-két módszerem már, hogy hogyan kéne inni folyamatosan, persze edzés közben ez gyorsabban megy.

Az edzések is nehezen indultak. Az első mindig kurva nehéz. Eldöntöd, benned van az erő, aztán telik a nap, dolgozol, csinálsz mindent, közeledik az este, egyre kevesebb kedved van, motivációdat kivágtad az ablakon és most jönne az a rész, hogy visszasüppedsz a fotelba tévézni és chipset zabálni, de végülis sikerül lenyomni az első, kínkeserves edzést. Aztán kiderül, hogy utána elkap valami jóérzés. Büszke vagy, minden egyes verejtékcsepp megérte. Én szerintem el sem mentem az első napomon edzeni (mármint a hivatalos életmódváltás kezdetén). Az említett munka 14 órára sikeredett és lelkifurkám volt, hogy próbálom a seggemet menteni a treadmill elől, végül győzött az ész, hogy nem meghalni akarok, hanem bevezetni az edzéseket. Másnap elmentem és azóta is szüntelenül járok. Először próbáltam ötször menni, de három hét után volt egy kisebb fennakadásom, talán kicsit besokkaltam, így újra kellett rendszerezni mindent. Kitaláltam, hogy 2 nap edzés után 1 pihinap jön, ezt most egy hete tartottam, de a munka sokszor közbeszól. Nem is a váltásnapokon érzem nehéznek az edzést (hiába dolgozom reggel hattól este 9-ig, 1-2 óra szünettel), mert akkor viszonylag korán végzem, hanem a standby-os napokon, amikor 10- fél 11-kor végzem és 14 óra van mögöttem. Így most valahogy úgy állok, hogy sehogy :D Pedig jó lenne egy király menetrend, így azt mondom, hogy a két standby-os nap a pihinapom, és ha úgy érzem, hogy kell még egy, akkor pihenek. Nem akarok belehülyülni az edzésbe, építeni akarok, nem rombolni.

És hogy mit is csinálok? Vannak kardiósabb napok, ilyenkor futok, ellipszisezek, biciklizek (bár azt kevésbé szoktam), és utána is van egy kis erősítés, de túlsúlyban a kardiós gyakorlat van. Aztán amikor beastnek érzem magam, akkor jöhet a Core-ra keresztelt edzés az ellipszisen, ahol két perc tekerés után 1 perc gyakorlat következik (súlyokkal karra, guggolások, plank, deadlift stb), vagy az egyik kedvenc youtube-s videóm, ami 550 rep névre hallgat. Ha meg unom ezeket, akkor mindig jön valami izgi, mint mondjuk a barátom által küldött gif, ami sikeresen kinyírt és két napja izomlázam van :D De élveztem, mert új volt és nem azt néztem, hogy mikor lesz vége, hanem hogy a következő gyakorlat. 

Az edzésekkel szerencsére nincs annyi bajom, mint a zabálással, mert egyrészt rosszul érzem magam, ha kihagyok egy napot (na jó, azért élvezem is), de ha már ott vagyok, akkor csinálom rendesen, pláne ha van közönség, akkor még jobban motivált vagyok (megy mélyebbre a guggolás és szebbek a hasprések is, de akár szép fekvőtámaszt is látni tőlem, haha). Futni is elkezdtem, nagy előrelépés, hogy a futópadon is tudok futni (eddig azt hittem, hogy képtelen vagyok koncentrálni, hogy egy helyben fussak, de sikerült). Aztán ha már futásról van szó, akkor még mindig szeretek kint futni, jobban, mint bent, viszont csak egy helyszínem van rá és az is kéthetente, méghozzá Lyon. Sokszor nem csak futni megyek el olyankor, hanem féltáv után leedzem magamat a kis tabata alkalmazásommal, random gyakorlatokkal és futok vissza a hajóra. Fontosnak tartom a nyújtást, próbálom nem ellógni, meg amúgyis jól esik.

Mentálisan.

Összeszedettebbnek érzem magam, jobban koncentrálok és nem érzem hullának magamat, mégha csak 5-6 órákat sikerül összehoznom. És mégha zombi üzemmódban is indul a reggel és egész délelőtt az ágyamért imádkozom, akkor sem kötök ki délután benne, hanem megyek valamerre, vagy csinálok valamit. Az összeszedettség abban is segít, hogy gyorsabban pörgessem a dolgaimat, így valahogy mindig jut idő mindenre (és egyre közelebb vagyok a több poszt megírásához is :D).

Mások

Bár ezt már tárgyaltam az előző My Fitness Journey posztban, azért még mindig meg kell jegyeznem, hogy hirtelen mindenki kurva okos fitness bajnok lett körülöttem, amit először kisebb sértődésnek vettem, mert mindenki bele akart pofázni a dolgaimba – ezt meg nem szeretem. Szóval először elkezdtem mondani a sok okosság után, hogy mindennel tisztában vagyok, csináltam ezt már nem egyszer, remélhetőleg most utoljára. Aztán rájöttem, hogy sok ember így ismert meg, mint egy kisgömböc és persze elképzelhetetlen, hogy sportmúltam is legyen vagy bármi egyéb, netalántán voltak szebb és vékonyabb korszakaim. Így már nem is lehet haragudni az emberekre, tudom azt is, hogy mindenki jót akar, csak az okoskodás és a megmondás nem a kedvencem. Ezért mostanában csak bólogatok, mosolygok, és várom, hogy vége legyen a mesének.

Szerencsére vannak olyanok is, akik támogatnak, nem is kevesen. Hajós berkekben már az is tök jó, hogy többen jönnek edzeni, így néha már jól jött, hogy valaki ott edzett mellettem, így nem akartam volna beégetni magamat. Jól jönnek a váratlanul érkező üzenetek, hogy motiváló az, hogy edzem, vagy említés szintjén a „jé, te fogytál?” kezdetű mondókák. Gym-szelfikből szinte minden alkalommal gyakorlok (haha), van messzi edzőpartnerem, aki sok ezer km-ről is motivál :)

Így a végére már csak annyit jegyeznék meg, hogy fontosak a számok. A számok nem hazudnak, így az 5 kilós fogyásnak felettébb örülök, ahogy a lemenő centiknek is (combból majdnem négy, juppi). Lesz egy bödönöm, ahova x mennyiségű pénzt fogok bedobálni minden egyes kiló leadásánál, amit majd mondjuk hazamenetel után el is költök magamra :D Legfőképp egy halom ruhára, ruhatárfrissítés címén. Köszönöm, hogy velem tartotok :)

• Next TANÁCSOK 18 ÉVES KORI ÖNMAGAMNAK
• Previous UTAZZ VELEM - AVIGNON & TAIN L'HERMITAGE