A SZORTÍROZÁS MŰVÉSZETE - INDÍTS TISZTA LAPPAL!

Tavasz van végre. Sikerült túlélni az óraátállítást, talán ezzel együtt jött meg a jó idő, legalábbis itt Prágában. Most mégse a földrajzi koordináták nyernek értelmet, inkább egy újrakezdés, letisztulást szeretnék elmesélni, miért tartom fontosnak és hogy mit is nyerhetünk ki belőle.

Az a fajta ember vagyok, akinek egy-egy nagyobb életciklusa után (hónapok-évek) szimplán szortíroznia kell az életében. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, sőt egy online detox is nagyon jól jön ilyenkor (de erről majd máshol beszélek). Legtöbbször ez nem is tavasszal, a nagy újjáéledés során jön, hanem már év elején kívánkozik egy nagyobb szelektálás, selejtezés, kívül-belül. Az idei ráadásul elég nagyra sikerült, bele is foglaltam több, mint 5 évet. Pont annyit, amennyit az egyetem „kivett” az életemből. Arról, hogy mit sikerült lezárnom, arról olvashattatok már a Diplomás lettem – posztomban, így most marad minden más, amit a záróvizsga után abszolváltam.

Mert hogy izgatott voltam, hogy valami új dolog következik. Akkor még csak halovány volt a prágai élet, meg amúgy is, nem a költözés a lényeg, hanem hogy egy nagy mérföldkő jött, ami lehetett volna bármi más nagy életesemény, jó vagy rossz. Év elején teljesen megszállt a minimalizmus, a „decluttering”, ami legfőképpen a Youtube-n talált meg. Az egyik kedvenc, újonnan felfedezett Youtuberem, Muchelle B kezdett neki egy 30 napos decluttering-nek, ami során MINDENT, de tényleg mindent szortírozott, és alapból az a feeling és életérzés, amit közvetített az nagyon megérintett. Sokszor azért nincs elég hely – fizikálisan, szellemileg vagy lelkileg – mert nem csinálunk neki helyet. 

30 day to simplify your life challenge 

Sok régi dolog foglalja el a polcainkat, évek óta nem használt ruhák, tárgyak, használhatatlan kacatok, díszek, papírfecnik. Még egy olyan embernek is, mint én, aki minden év elején rengeteg dolgot rakott ki a személyes négyzetméterein kívülre. Lecseréltem a fali táblám addigi dekorációját friss és aktuális dolgokra, képekre, hiszen mindig visszatekinteni a múltba nagyon visszahúzhatja az embert, nehezebben megy új dolgok elébe.  Ha mindig csak azt láttam volna, hogy mennyire jól éreztem magamat Amerikában, akkor biztosan nem tettem volna lépéseket az irányba, hogy más helyeket is megvizslassak testközelből :)

Vagy nem lenne „helyem” hogy új emlékeket gyártsak. Szeretem ha van egy friss tárhelyem, ahol szinte kihívásként de próbálom telerakni új élményekkel. Viszont ehhez hely kell. Egy nagyobb fejezet után meg még több.

Így ahogy hazaértem a záróvizsga után rögtön nekiláttam a szortírozásnak. A célpont az egész szobám volt, hiszen már régóta terveztem, hogy kicsit frissítek rajta – még ha előrelátható okok miatt kevés időt terveztem ott tölteni. A legnehezebb feladattal kezdtem: a ruhák. Tudom-tudom, ne is mondd! Ki akarná kidobni a kedvenc ruháját, ami mondjuk már 5 éve arra vár, hogy valaki belefogyjon? Vagy még fel sem vett ruhákat, amik egy pillanatig kurva jó ötletnek tűntek, de azóta is a sötétben kuksolnak. Na és az a halom cipő? Kinek a szája sír, hogy nincs elég cipője?! Na kinek? Yup. A kiinduló helyzet:

Kicsit megőszültem,  de a kiegészítőktől-táskáktól kezdve, a nejlonharisnyákon és cipőkön át az összes ruhadarabig mindent kiszortíroztunk. Nagy segítség volt a fent említett vlogger útmutatása:

Kényelmesen érzem magam az adott ruhában?Tudom-e más ruhákkal viselni?Jól áll az adott szín?

Egyszerű kérdések, de nehéz volt a döntés sokszor. Pont ezért jól jön egy segítő, aki a Sex and the Cityben látott módon,  táblácskákkal és egy adag popcornnal ül a szobában és segít nekünk (hatalmas köszönet a húgomnak, aki végigasszisztálta az egész procedúrát). Ez több órán keresztül tartott, a legkisebb része lett kidobva, a körülbelül 90%-a elajándékozva.

Hogy mit tanultam a (ruhák) szortírozásából?

Hát elkezdtem ráérezni a stílusomra, vagy inkább ráléptem arra az útra, ami odafelé vezet. Rájöttem, hogy a mindennapokban használt ruhái nagy része fekete, kevesebb része fehér, valamint színesek közül a kék és a zöld jöhet nálam szóba – a vöröshajam miatt. Így most már könnyebb vásárolni is mennem, hiszen automatikusan ezek között a színek között keresek, a lazább irodai outfitteket kedvelem, sokszor sportos beütéssel. A nadrágjaimat függőlegesen egy fiókba raktam, hogy kinyitva azt rögtön lássam, hogy mi kell. Megszűntek a szétdobált ruhák, lett egy saját rendszerem, amely alapján mindig biztosan nyúltam 1-1 fiók vagy polc felé.

Ezt folytattam a kozmetikumoknál, hiszen abból is rengeteg fel gyülemlett, így lettek külön csoportok: miszerint valamit illene elhasználni, különben nem is vehetek másikat, vagy szimplán kidobtam a használhatatlan, lejárt dolgokat és volt olyan is, amit szintén elajándékoztam (igen, jó ötletnek tűnt az a Bruno Banani leárazva – if you know what I mean – aztán otthon hoppá, mégsem az én illatom. A testápolók és krémek azóta kellemesen fogynak és azóta még nem vettem szinte semmit.

Nagy kupacnak mondanám még az asztali dolgokat. A minimalizmus nem feltétlenül azt jelenti, hogy kábelnélküli világban egy alma-logós laptoppal éled fekete-fehéren az életedet. A minimalizmus számomra annyit tesz, hogy csak azt és olyan dolgokat használok, amik elősegítik a mindennapok gördülékenyebbé tevését, élvezet használni őket és meg van az adott helyük. Az évek óta nem használt jegyzetektől és egyetemi dolgoktól nem volt nehéz megválni, de papír- és mütyürimádóként bizony küzdöttem néhány dologgal. Viszont ugyanannyira praktikus léleknek is mondom magam, ezért a sok-sok fizikai tárgy, amihez emlék fűz azt megpróbáltam redukálni pontosan egy doboznyira. Egy egyszerű fekete dobozt (köszi Pepco) kineveztem Emlékdoboznak és csak és kizárólag annyi mindent tarthatok meg. Ez egy eldugott helyre került, hiszen nem bontogatom napi szinten, hogy az emlékkönyvemet olvasgassam, de kellemes emlék a taekwondos érmeim mellett :)

A rendszerezésben sokat segítettek a különböző dobozkák, amiket tető nélkül használtam fel a körölakkokhoz, irodai szerekhez, napszemüvegekhez. Ezek már rendszerezettebbnek éreztetik a környezetünket és ismét segítséget nyújtanak az automatikus kéznyúlásnál, mert ugye rend a lelke mindennek :)

Persze a sztori még nem fejeződött be, kevésbé hirtelen felindulásból kifestettem fehérre a szobámat, hogy ténylegesen tiszta lappal indíthassak neki a nagyvilágnak. Három napom ráment a teljes akcióra, ráadásul összesen két hetet töltettem benne. Beszereztem az első kis kaktuszomat, a Pepco támogatta az egyszerű, de sokatmondó fatáblámat, egy szentpétervári kávézó pedig kávés képeslapokkal teremtette meg az egyszerűség és minimalista életérzést a szobámban. Jó érzés ott lenni, nem csak a szoba, de én is felszabadultam, elég helye lett mindennek az életemben :)

Egy otthon – szoba – pont akkor jó, ha kényelmesen érezzük magunkat benne, nem fojtanak meg a dolgok, de űr sincs benne. Ha valaminek mennie kell, akkor engedjük el – akár az életben.  Nincs szükség porfogóra, a huszadik cuki gyertyára – kivéve, ha gyertyafüggő vagy – évek óta őrizgetett ruhákra, papírokra. Persze a szelektáláshoz és az egyszerűbb fizikai és érzelmi világhoz még vannak további területek, ahol nem árt néha rendet tenni, de erről majd videóban mesélek :)