Natalia Kubasi: NÉGY HÓNAPJA ITTHON

Imádom a mindenmentes vasárnapokat, amikor addig hempereghetsz az ágyban – akár egyedül is- ameddig csak akarsz; amikor bármennyire sem hétfőtől péntekig tologatsz iratokat, de van egy félhétvégéd, amikor még a tejeskávéd is jobban esik. Ritkábban esnek be hétvégi napok a szabadnapjaim közé, de tudat alatt mindig is duplán számítódtak a vasárnapok. Amolyan „csendesen rákészülős” duplán inspiráló és get your shit together napok általában. Mert bár kivetett az ágy reggel fél hatkor, én inkább visszabújtam még a takaróm alá és élveztem a reggeli napsugarakat, amiket mostanában csak sietve fedezek fel a buszra rohanva.

A vasárnapok könnyűek és semmittevősek,mégis ilyenkor érzem, hogy tettre kész vagyok a következő napokat-heteket illetően. Pont van annyi szusszanásnyi időm,hogy tényleg legyen időm „kiyoutubeozni” magamat, hogy aztán világmegváltó gondolatokkal keljek ki az ágyból – akár délután hatkor. A kreatív és tenniakaró énem az esti órákban tér magához, akkor jut eszembe minden, amit kellene csinálnom, amiben változtatnék – hiszen másnap hétfő lesz – vagy szimplán csak elengedném lazán magamat és pötyögnék a laptopomon.

Szerettem volna leülni és reflektálni négy hosszú hónapra, ami lényegében pikk-pakk elillant és mégis ünnepelnem kell: mert ez eddigi négy hónap után 99,9%-os bizonyossággal mondhatom, hogy a fenekemen maradok és nem állok tovább. Sokan kérdezték mostanában, hogy milyen otthon lenni, furcsa-e még, sikerült-e megszokni? Hát attól függ :)

Néha furcsa, néha pedig nem, hiszen ismerek már mindent itt, itt éltem le a legtöbb évemet, de mégis van benne valami furcsa, hiszen sosem gondoltam volna, hogy visszatérek a szülővárosomba és a huszonéveim vége felé itt fogok lakni. Persze nézhetem abból a szempontból is, hogy találtam egy olyan munkát, amit eddig szerettem volna csinálni és teljesen passzol hozzám és netalántán még előrelépési lehetőségek is vannak.

Ez mind jól hangzik, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy három-négy hónap egyhelyben levés után nem jön elő a wanderlust. Nem olyan erősen, mint eddig, csak úgy meglegyint az érzés, hogy valami új kell. Felfedezni, új dolgokat megismerni, lefeküdni itt és felébredni ott. Aztán ilyenkor nosztalgikus állapotba jövök és pörgetem magam előtt a naptárat: mi történt az elmúlt egy évben… De hiszen már négy éve volt, hogy Spanyolországban dolgoztam. És öt éve van, hogy repülőre szálltam az amerikai álomért.

Megérte? Jó itt? Szerintem igen. Az a jó érzés, amikor nem érzed a szart. Amikor nem úgy kelsz fel reggel, hogy már azt várod bárcsak vége lenne a melónak és újra ágyban lehetnél. Amikor nem kell beleölnöd felesleges energiádat olyan dolgokba, amik eddig nem érdekeltek, de automatikusan kifejlesztetted, hogy a lelki nyomorodon enyhíts. Amikor nem azon lelkibazdmegolsz, hogy mégis mi a francot keresel ezen a helyen/ezzel az emberrel - vagy jöhet bármiféle behelyettesítés – hanem olyan „apró” dolgokon, amik mindig és mindenhol, de legfőképpen mindenkinél előfordulnak.

Mert nincsen filterezett #magasélet. Az élet inkább hasonlít egy szappanoperára, akciófilmre, romantikus-nyálas-cukormázas valamire, néha meg komédiára. És attól függetlenül, hogy hány ezer meg egy embert láthatunk itt-ott, figyelhetünk meg bensőséges pillanatokat, és hasonlíthatjuk magunkat máshokhoz, azt mindig érdemes szem előtt tartani, hogy mindenkinek más az útja. Én is lesokkolódtam, amikor hirtelen ismét bébibumm lett az ismerősök között, vagy amikor hirtelen minden csaj Beyoncét idézve posztolta, hogy „he put a ring on it”.

Azt hiszem az eddigi tudásomban meglévő kapunyitási és kapuzárási pánik mellé beékelődhet egy kaputárogatási pánik is – L o L . Hogy így képzeltem el magamat 26 évesen? Háááát, 30 százalékban talán azt látom, amit szeretnék. Néha úgy érzem, hogy rengeteget kaptam az utazásoktól, ugyanakkor vannak dolgok, amik eléggé silányak lettek az utazós életmód mellett.

Nem mellesleg már nincsenek egyöntetű életmodellek, amiket lehetne követni, szóval szinte hangulatfüggő, hogy én most „ott tartok, ahol kéne”, vagy éppen kurva messze állok az átlagos 26 éves karrier és magánélet koordináta rendszerben fellelhető görbéjéhez képest.

Mindenesetre 4 hónap elég volt, hogy némi rendszerességet vigyek az életbe. Nem voltak hosszú távúak, de amikre nagyon vágytam, mint például fellelhető szabadnapok; némi me-time és egy kevéske edzés. Eléggé kaotikus beállítani a mindig is áhított „szürke hétköznapi életet”, mert tényleg erre vágytam jó ideje, de még gyakorolni kell a zsonglőrködést. Néha az összes labdát elhagyom, próbálok jól teljesíteni a melóban, életmódot váltani,kiélni magamat a hobbijaimban, edzeni,a szociális életemet egyengetni és még messze nincsenek bébibogyók és mások körülöttem. Az első négy hónapom jó volt arra, hogy ismét beleízleljek az életbe, amit az emberek 99%-a él.

Most az egyszer viszont arrébb lépek a wanderlust mellől és nem kerekedem hosszú útra, de valljuk be őszintén, hogy túl sokáig nem lehet kibírni „valami új és izgalmas” nélkül. Tervezgetek néhány vakációt, szeretnék útra kelni még ha csak 1-1 napra vagy hétvégére is. Másrészt pedig gyűrni kell a szürke hétköznapokat, mert a napi rutin az, ami nagy célokhoz elvezethet. Most ezt tanulom és azok az időszakok lebegnek a szemeim előtt, amikor törtem előre egyetem,melók, edzések és minden mellett. Mintha újratanulnék járni: nehéz megszokni.

Néha megfordul a fejemben, hogy mi lenne, ha nem itt lennék: lehetnék külföldön, lehetnék egy hajón… Szerencsére van miből emlékeztetnem magamat, hogy a legtöbben erre az életre vágynak, még ha néha unalmasnak tűnik is. De csak mi vagyunk azok, akik felpörgethetik az eseményeket. És én is ezen vagyok :)

Ugyanitt az esti lelkibazdmeghangulatú poszt után: sikerült magamba ölni az elveszett energiákat és teljesen feltöltődni. Néha azt hiszi az ember, hogy egy-egy döglödős nap után ki van pihenve és újult erővel vághat neki a dolgoknak, de nem. Nap végére teljesen antiszoc vagyok és legszívesebben csak a plüss bárányommal szemeznék este 8 után – mindezt persze úgy, hogy senki nem néz rám, nem beszél hozzám. Ilyenkor kell kicsit megerőszakolni magamat és elmenni egyet aktív pihenni és voilá. Mennyi kreatív energiát lehet begyűjteni néhány óra alatt? Az eddig beálltnak tűnt gondolatok is beindultak, végre jött néhány ötlet a blogra – első körben némi külső újításra gondoltam – aztán pedig a hathetes kihíváshoz hasonló posztokat szeretnék a saját bejáratú Koffee klubomban ;) Ugyanakkor van jó néhány téma, amit inkább videóban mesélném el és a kreatív energiák szerencsére tartalékolódtak még Instagramra is, ami a kedvenc platformom egyébként :) Stay tuned!

Május 22. szerda este INSTAGRAM LIVE 21:00-kor :) Ne maradj le: @nataliakubasi