Lelkibazdmegolások az elmúlt negyedévről

Elszoktam a blogtól az elmúlt időszakban, sajnos. Egyszerűbb lenne csak írni, máshogy hat egy írás, mint egy videó: a saját hangod jár a fejedben, amivel az én gondolataimat hallgatod: néhol esetleg magadra ismersz, és rájössz, hogy nem vagy egyedül. Nyugi, tényleg nem.

Úgy érzem, hogy megint lezárult egy korszak. Egy előre nem látott, nagy felfordulás, izolálás, munkahely elvesztés, körülmény változások után vagyunk. Szinte napra pontosan 3 hónapja tértem haza feladva a pesti életemet, az első hetek után tisztán látva, hogy ez nem csak egy hosszabb nyaralás lesz meló nélkül, ahol majd kellemesen ejtőzöm és kissé újra gondolom az 2020-ás terveimet. Május végére már inkább egy full újrakezdésként éltem meg, mintha a  társasjáték leggázabb mezőjére léptem volna, és nullázódott volna minden.

Érdekes lett volna pontosan látni és újra olvasni, hogy miként mentem át és most az új projekten előtt reflektálni, de blog posztok híján most szimplán csak szeretném felidézni, hogy mik történtek. Néha mintha elkapna az érzés, hogy semmi nem történt 2020 tavaszán velem/velünk, és mintha szimplán szkippeltünk volna 3 hónapot az évben. Mindig is az utazásaim, városok, helyek voltak az élettörténéseim fő helyszínei, ezért ezt a fajta izolációs belső - vagy inkább nemutazást nehéz bárhova is rakni. Tudom, hogyan sokan sokfélén éltük meg, volt aki otthon, volt aki “hazament”, volt aki munkával, volt aki munka nélkül, online tanulással.

Én is hazaköltöztem, hajós szerződéssel a kezemben adtam fel mindent Pesten, hogy mindenfajta kiesést minimalizáljak. A költözés előtt belevágtam a 30 napos nyújtás kihívásba, amit kicsit elhúzva csináltam, de jó kis keretet adott a napoknak. 

Kezdtem egy hatalmas szanálással, két napig pakolásztam és próbáltam belakni a kis szobát, hogy a fizikai környezet rendbetétele után fejben is rendet tudjak rakni,

Újra kereteztem az idei célokat, előrehoztam egy coachingképzést, mondhatni feltérképezve, hogy tényleg szeretnék-e majd ezzel foglalkozni a későbbiekben (jelentem igen 😊). Két hétig délelőttönként tanultam, aztán próbáltam magamba szállni, újra kezdtem jógázni, meditálnak, naplót írni kézzel. Két hónapig egy egykilométeres körben mozogtam - bolt heti egyszer és a néhai délutáni kávézás a játszótéren. Na azért nem volt tökéletes instagrammable élet, amikor jött az érzelmi hullámvölgyek AKA lelkibazdmegolások (uhh, de hiányzott már ez a szó), akkor masszívan másztam le a YouTube pöcegödrébe mlm-videókért, megoldatlan gyilkosságokért, kirakósokért. 

Az izoláció elején szárnyalt a kreativitásom: fotóztam, elkezdtem újra rajzolgatni, online táncórákat vettem (ez volt talán a legjobb, amit nem szabad majd elfelejteni a normálisabb időkben). YouTube-on is sikerült ügyeskedni, néhány hét erejéig még heti két videó is felkerült, megajándékoztam magam egy új videóvágó szoftverrel, sikerült napokra lefoglalni magam a hozzá kapcsolódó videókkal, újra élveztem a szerkesztést, órákig ültem a zenék felett hogy ütemre “táncoljanak”, Natis színek legyenek.

Elkezdtem ráérezni a hosszabb insta-posztok megírására, mondhatni megblogosítottam, április végén újra elkezdtem live-ozni, májusban bele kezdtem egy 12 hetes dologba, amit instán motivation monday néven láttatok :)

Ennek hatására kerestem coachingra bátor jelentkezőket, szuper emberekkel hozott össze a sors, innen is köszi mindenkinek! Ez a május egy kis újrakezdés volt, minden héten felülvizsgáltam, hogy mi történt, haladtam-e a terveimmel, de érezhetően alább hagyott a motivációm saját magammal szemben.

És hol lehet ezt a legjobban látni nálam? A sportnál és kajánál. Hiába voltak heti célok, sorra elbuktam és kezdtem elengedni. Hetek után jöttem rá, hogy a bizonytalanság nyomorít meg ennyire. Megrekedtem Maslow barátom piramisának második szintjén: nem voltam biztonságban, nem tudtam felhőtlenül gondolkodni az önmegvalósításon, helyette jöhettek a CV-k egyre több nyelven, egyre kevesebb sikerrel.

Júniusban teljesen lemondtam Magyarországról, mert jóformán sehonnan nem hívtak vissza, még egy telefonos interjúra sem. 

Sokszor mondják azt, hogy állítsuk le magunkat, ne gondold túl, chill, ne ugrálj. Tudtam, hogy júniusban valaminek történnie kell már. És ha magától nem történik, hát nekem is be kell segíteni...