Natalia Kubasi: HALLOWEEN MADRIDBAN

Még nyáron néztem ki magamnak a következő tréninget, ami amolyan ébresztő lesz a hazaérkezésem után. Az olasz tréning frenetikus volt az év elején, nagyon feldobott, és még azóta is érzem azt a kúl international feelinget. Őszinte leszek, a választási szempontom első körben a helyszín, majd a téma. (Ha megfordult már a fejedben, hogy hogyan utazom ilyen helyekre, akkor ajánlom a Google-t, vagy a témába vágó YouTube-videókat).

A téma hasonlóan az előzőhöz az előítéletekről lesz, és kábé 10 országból jönnek a fiatalok #woopwoop. Szeretném még egy kicsit csigázni a wanderlusttal teli olvasókat: a tréning ingyenes, mindent egybevéve :) (csekkoltad már a videót?! Az utazás lehetősége mindenki előtt ott van).

Madrid érdekes helyet foglal el az utazós bakamcslistámon. Nem volt az elsők között, hiszen az országot már kipipáltam egy 2014-és ottélés során (Viva Benidorm), és konkrét dolog sem volt, amit látni szeretnék, mert valahogy semmit nem tudok hozzáfűzni. Madridnak nincs alá Sagrada Família-ja, se Eiffel-tornya, maximum egy Real Madridja, ami csak közvetve érint egy úriember részéről. Viszont utazni szeretek, felfedezni meg még inkább, pláne egy ilyen minden mentes félév után, amit a hajón töltöttem.

Pénteken már bevettem Pestet egy kétszemélyes szülinapozás során, amit annyira hosszúra nyújtottunk, hogy a buliból egy kis kitérővel már a reptérre tartottam a bőröndömmel, plusz kettő kicsivel a szemem alatt. Ezért nem szeretem a hajnali járatokat, de akartam adni egy plusz napot a tréning előtt egy kis városnézésre, kár, hogy az égiek nem így gondolták. Miután a vércukrom visszatért a rendes kerékvágásba, rohanhattam a gépre, #nemlennemenőlekésniareptérenülve. Berlinben egyórás átszállási idő, mindenki zombi üzemmódban próbálja túlélni a reggeli járatokat, én meg csak szorongatom a nyak párnát, ami kurvára nem kényelmes egyébként, de azt hiszem, hogy majd egyszer csak kitalálom, hogy hogyan kéne magamra applikálni.

3 órával később landolunk Madridban, ahol hétágra sütött a nap, így boldogan dobtam el a kötött kardigánt a bőrkabáttal együtt, hogy aztán megkeressem az infót pultot. Általában meg ha biztos is vagyok, hogy hogyan jutok el a célállomásra, azért megkérdezem, hogy mizu - mert azért bízom ám a 10 screenshootomban :D. A csajszi azt mondta, hogy az én kis szállásom bizony nem ott van, ahol gondolom, de az tuti, hogy nem Madridban. Alcala de Henares nem egy külváros, hanem mondjuk Szentendre Pestnek. Nincs messze, de azért nincsenek egybenőve. Kaptam egy busz menetrendet, gyorsan átsuhanta a másik terminálba és teljes idegrendszerrel próbáltam felébredni a féléves álomból és átkonvertálni az előttem levő információkat, hogy jó helyen, jó városba szállják le és lehetőleg a busz ne vigye el a bőröndömet. Ilyen feszült figyelemmel mar rég ültem bárhol (meg az egyetemen se, haha). Próbáltam kikalkulálni a leszállási időt, mert persze senki nem beszélt angolul és két éve nem szedtem fel túl sok spanyol nyelvtudást. Akiket megkérdeztem persze semmit nem makogtak, és próbálkozni sem próbálkoztak, így bíztam minden maradék dos chupitos por favor tudásomban.

Minden buszmegállóban lesték a táblákat, minden utcatáblát, város táblát, és hallgatva a női megérzésekre 30 óra ébrenlét után, leszálltam. Izgulni izgultam, mert nem lett volna király öt kilométert le gyalogolni egy bőrönddel, és hát a hostel bejárata sem volt egyértelmű, így kóvályogtam egy kicsit, de sikerült megtalálni. A portás bácsi nem lepett meg az angolnemtudásával, de ahogy elnézem azért ragadt valami rám a benidormi homokon kívül két éve. Koli-feeling, egy órás magamhoz térés után inkább úgy döntöttem, hogy ennek így kellett lenni, így nem utazom el Madridba (2 óra), hanem felfedezem az aktuális kisvároskámat, ahol igazából van minden: spanyol habitus, paella, napsütés, cafe von lache... Hja és a Carefourban meg wi-fi is (francia Tesco, nem mintha nem lett volna mar elég).

Imádom, hogy a spanyolok az utcán működtetik az éttermeket, így marketing szempontból sem kell messzire menni, elég csak megnézni, hogy mit adnak. Pár étterem után megtaláltam a kellemes kis asztalkámat, stílusosan paellat kertem, ami lényegében rizses hús volt, és a szegényes spanyolom miatt csak a cerveza (sör)-re emlékezvén sört kellett innom (hja, nem kell sajnálni :D).

Egy hosszabb séta után, meg a jótékony hatású sör is meghozta a kedvemet egy maratoni a alváshoz, így #sorrynotsorry kihasználtam az estét és csak másnap reggel másztam elő a hostelből. A szemben levő cafeteriat néztem ki, ahol erőteljesen halloweeni hangulat van. Igazából eszembe is jutott a kérdés, hogy más országok is lovagolnak-e annyit a mindenszentek-halloween kérdéskörén, vagy ez (is) magyar sajátosság?! A halloweeni muffinomhoz járt ajándék narancs-lé, és bár az angol itt sem volt jelen, a cafe con lachemat itt is megkaptam :)