HAJÓS MUNKA: VÉGE A FŐSZEZONNAK, HOGYAN TOVÁBB?

Szóval vége. A hihetetlennél is hihetetlenebb. Számoltam a napokat egy tollal felkarcolt naptárban egy darab papíron, ahol minden esti szerviz után húztam egy hatalmas X-et: eggyel kevesebb. Már csak 20 nap, már csak 10 és úgy éreztem, hogy sosem lesz vége. Olyan sok volt már mögöttem, de az előttem levők meg mintha sosem fogytak volna el. Amikor nagy útra kel az ember, de mondjuk busszal, vagy vonattal teszi, akkor lassan, de valahogy mégis halad. Elsuhan a táj, a fákat tucatjával hagyja el a szerelvény, látod a napot mozogni. Ellenben a hajós munka inkább egy repüléshez hasonlítható. Nem érzékeled, hogy hol vagy: szimplán csak a felhők felett suhansz, és bár a képernyő szerint több százzal süvítesz, sokszor ez olyan, mintha egy helyben lebegnénk.

A hajóváltás nem ért annyira kellemesen, így számolgattam nem csak a napokat, hanem a kettős fordulókat: Amszterdamból egészen Bulgáriáig süvítettünk, és én már alig vártam, hogy visszaforduljunk és soha többé ne kelljen visszamenni egy-egy városba. 3 hetekre kaptunk vendégeket, akik a végére már családtagokká alakultak, ismertük minden mozdulatukat, ki-hogy-mit csinál, és én mégis próbáltam keresni egy kis időt magamra, ami mondjuk plusz két alvótárssal egy szobában nehezen ment. Hosszúak voltak a napok, még hosszabbak, ha 5 napon keresztül folyamatosan ment a hajó, legalábbis pont akkor állt meg, amikor dolgozni kellett. Lefelé még minden új volt, míg leértünk a kis bolgár városkába, Ruszéba, visszafele pedig mindenhova pontos menetrenddel tértem be: jobbára shopping és egy nagy bögre kávé léleksimogatónak. (tehát megcáfolva a tény, hogy nem lehet költeni a hajós munka során – nincs az a pénz, amit ne lehetne).

Álltam meg Budapesten egy kis kávézásra néhány olvasóval, ahol próbáltam egy csokorba gyűjteni az élményeket és nem csak a jóra, hanem a kellemetlenségek 50 árnyalatát is bemutatni. Nem kellemes háromszor annyi embernek együtt élnie, mint amennyi egészséges lenne egy ilyen munkában. Nem fasza 100 napot szabadnap nélkül ledolgozni, ugyanakkor az sem király, hogy az elmúlt félévből szinte alig van emlékképem – kivéve a frenetikus két hetes szabadságot.

Az élet elmegy melletted, amíg hajón vagy. Tudom-tudom, a pénz meg minden, de hidd el, hogy az a sok ember azért nem teljesen boldog azzal sem. Meg van a pénz, legyen belőle kocsi, ház, lakás, bármi… Nem biztos, hogy fel tudnék áldozni ennyi életet az életemből. Tény: elfáradtam. Sőt, elegem is lett a végére, mégis hihetetlen, hogy vége és van időm. Mert ugye az idő pénz. És most újra tanulom, szinte újszülöttként, hogy milyen is élvezni az apróságokat az életben: mondjuk az első reggelimet, amit a „dobbantás” után a kölni főpályaudvar egyik szegletében töltöttem. Nyolc órám volt még a felszállásig, és én majdnem egy órán át ültem egy szendvics és egy gigantikus – mindent feledtető, ugyanakkor chill – kávé felett. Nem kattogtam, hogy még van másfél percem és rohanni kell. Újra meg kell tanulni élvezni az időt.

Nem rohantam, hagytam ismét eltévedni magamat, felfedezni néhány új ízt a thai étteremben (mert hogy az ízlelőbimbóim eddig szabadságon voltak, így egészen meglepő lehet finom és ízletes zöldségeket enni, vagy bármi mást). Hihetetlen volt úgy leszállni a reptéren, hogy nem volt visszaútra szóló jegyem. Úgy hazajönni, hogy „véglegesen” kipakolhatok és a sok-sok kis tervem/utazásomat végre elkezdhetem megvalósítani. Agyban már sem a hajón nem vagyok, sem itthon. Bolyongok megint, de érzem, hogy most valami jó jön: a munka gyümölcsét most aratom le, a sok-sok hosszú munkanap, az emlékképtelenséget végre felváltják az intenzív érzések, emlékgyártásba kezdek.

Hogy hogyan tovább? Sokan kérdezték tőlem mostanában, de én sem tudom rá a választ. Elfáradtam és kicsit hisztisen azt mondanám, hogy soha többet nem megyek hajózni, de tudom, hogy hazudnék, mert a legelső hajózásom után is ezt mondtam. Nem tervezem feltétlenül a visszatérést, egy nagy szünetet terveztem csakis olyan dolgokkal, amiket kihagyottnak érzek az elmúlt félévből, valamint szeretném őket befejezettnek nyilvánítani (khm, diploma). Persze az utazás is idetartozik, bár sok helyen jártam, az igazi, szenvedélyes utazás csak most kezdődik. Nem teszek pontot a hajózás végére, de most nyitok egy új fejezetet, ahol kicsit világgá megyek, felfedezek (ismét)  és remélhetőleg feltöltekezem mindezekből! Következő úti cél Madrid, Viva Espana! :)

• Next HALLOWEEN MADRIDBAN
• Previous A CUP OF AUGUST&SEPTEMBER