ÉS TE HOGY VAGY?

Szúszá. Engedd el. Engedd el azt az érzést, hogy valami nagyot kell most itt alkotnod. Semmi sem kötelező. Ha csupán az esik jól, hogy a madárcsicsergős relaxálást hallgatod kamillateával és közben püffölöd a klaviatúrát, hát akkor tessék. Nem 100.000 kattintás posztot kell tervezni, hanem a saját magadnak tett ígéret alapján: „csak írni”.

Talán most egy kicsit a blogszülinap is rávitt az írásra. Próbálom levetkőzni a nagy akarást és megfelelést, és hogy tényleg nem Tolsztojt vártok – remélem -, meg aztán magamnak is szeretnék magamból egy kis szeletet, majd egy olyan jó 10 évvel későbbre. Mint ahogyan bőszen olvasgattam a kis írásaimat 2014-ből, és próbáltam erőt meríteni mindenféle szenvedésből.

A mostani életmódváltást is így élem meg. Bár nem foglalkozom vele 120%-osan és nem erről szól a blog és az instagram, de most végre haladok. Utoljára talán 2 éve a hathetes kihívás alkalmával voltam ilyen eltökélt. Sokszor eszembe jut, amikor először másztam fel a Camelbackre Arizonában. Szerencsére videón is megörökítettem, szóval dupla olyan jól sikerül átélnem az egészet. Jelenleg is így érzem magam: mászom éppen ezt a hatalmas hegyet és bár kicsit meg akarok halni, de nem adom fel. Jót tett az évvégi rákészülés, a dreamboard elkészítése, részletes célkitűzés és tervkészítés: mindent szépen feldaraboltam. Végre könnyen emészthető célnak indultam neki, hiszen már egyszer jártam ott.

Az ember nagyon sokszor tudja és képben van azzal, hogy mit akar és hogyan tudja elérni. Nem kvantumfizikáról beszélünk: egyszerű képlet, hogy A-ból B-n keresztül hogyan jutunk C-be. Van valami plusz energia, ami viszont kell ahhoz, hogy megtegyük az első lépést, aztán még egyet és még egyet. Mintha beragadna egy kis kavics a gépezetbe és először görcsösen és makacsul tartja vissza a dolgokat. Elkezd morzsolódni szépen lassan, aztán egy hirtelen pillanatban ez a feszülés megszűnik és egy nagyobb lendülettel folytatódik a munka. És utána olyan szépen alakul minden, hogy el sem hiszed. Erre vártál az eddigi 2 évben? Mi volt az az ellenállás, amiből engedned kellett, hogy újra beinduljanak a dolgok? Talán pont az kell, hogy szembenézz a saját szar helyzeteddel és annyira megund, hogy aztán hirtelenjében összejön az első lépés. És bumm! Már is rajta vagy a tettek mezején és menetelned kell előre. És mindig megy lazán.

Én most teljesen ezt érzem, legalább is életmódváltás terén. Lehet, hogy a 6 évvel ezelőtti énem képének van köze hozzá, ami mindennap még ha csak tudatalatt is, de szembe néz velem. Vagy szimplán csak most engedtem valamiféle ellenállásnak és elfogadtam, hogy ez van. Helló, ez vagyok én és jelenleg egy nagy pöcegödörben ülök, azt hiszem, hogy voltak próbálkozásaim, de igazából csak elméletben próbálkoztam hardcore, a valóságban harmatgyenge volt minden. Úgy csinálsz, mintha csinálnád és még el is hiszed, hogy megcsinálod. Ugye, milyen komikus? Mintha egy pantomim művészt néznél, aki elutánoz mindenkit, de a valóságban nem éri el ugyanazt az eredményt.

Megfogadtam néhány tanácsot és próbálom magam minél kevesebb döntés elé hozni, főleg ha a kajálásról van szó. Nálam mindig is ez a mumus, a mozgást 4-5-ször be tudom építeni a napjaimba, de ha sokat rágódok – lol – a kajákon, akkor ismét csak az ételről fog szólni az életem. Újra tanulom a kajával való kapcsolatot, jelenleg inkább egy autóhoz hasonlítom a testem és az étel „csupán” a benzint jelenti, hogy elmenjek A-ból B-be – persze csak a legjobb minőség jöhet, mert az sem mindegy, hogy 5 méterenként lefulladok-e vagy sem.

Az edzések pedig rólam szólnak. Persze, kiről másról? De most még inkább. Megélem az egész rinyálást, ha nem akarnék edzeni. Igen, van olyan, hogy az egész testem az ágyba kívánkozik és van is, amikor engednem kell. Cserébe elviszem magamat napos időben futni, vagy otthon edzek. Néha kicsit jógázom, erősítek, nyújtok, táncikálok. Elképzelem, ahogy minden egyes edzéssel töltött perc hozzátesz a félévvel későbbi alakomhoz; elképzelem, ahogy minden egyes izzadságcsepp hozzátesz az izmaimhoz, amikkel rugalmasabb leszek. Rugalmas testben rugalmas lélek.

Amikor arra gondolok, hogy milyen testet szeretnék elérni, akkor mindig ez az egy szó és szinonimái jutnak eszembe: rugalmas, hajlékony. Az életben is olyannak kell lenni. Ha nem edzel, hanem mozgatod magad, akkor befásulsz és bemerevedsz. Nem csak testileg, de lelkileg is. Nehezebben veszed az akadályokat, elkorhadsz és a végén akár el is törsz, mint egy nádszál. A rugalmas az élettel teli. A rugalmas dolgok jól veszik a vihart, meghajlanak nagyon is, de könnyebben visszanyerik az eredeti formájukat. A rugalmasságban benne van a dinamika, ami szintén mindig fontos volt számomra. Dinamikus személyiség, dinamikus döntések, dinamikus táncmozdulatok. Nem feltétlenül törtető, hanem mint egy táncmozdulat vagy a zene: el tudod engedni magad a zenével, de egy tompább ütemnél a lágy mozgásból is hirtelen meg tudsz állni.

A megfásultság viszont megjelent az elmúlt napokban. Január 74.-e és az egyéb mémek elhaladtak mellettem, próbáltam a jelenben lenni és ha január 74.-t kellett volna írni, akkor megtettem volna. Próbáltam hónaptól függetlenül élvezni minden lehetőséget, belerakni magamat, szervezni-tervezni és legfőképpen megvalósítani. Talán a nap hiánya, vagy front és ennek hatásai miatt, de ködösödik az agyam. A legnehezebb időket éljük, ha a tudatosságról kell beszélni vagy akár a tiszta elméről. Egyre gyakrabban érzem szükségét, hogy digitálisan is nagytakarítsak. Sőt, sokszor kell rebootolni magam, lekapcsolódni mindenről, tudatosan nem lógni a youtube-n, telefon helyett könyvet elővenni. Mintha az egész digitális mocsár le akarna húzni, de végülis élvezed. Ez nem egy pöcegödör, ez egy rózsás mocsár. Még tavirózsa is van, és minden tavirózsában egy ismerősöd képe jön veled szembe: házasodik, babát vár, utazik, életmódot vált aztán ha távolabb nézel, akkor meg dollyparton kihívások, mémek, Kobe, a Superbowl. És te maradsz, mert hát kényelmesen lebegsz, idillinek tűnik az egész, hiába süllyedsz lassan. Amikor meg már éppen eltűnnél, akkor kell elkezdeni kapálózni és megkeresni a könyveket, rendet tenni magad körül, elvonulni magaddal, naplót írni vagy éppen blogot írni.

Itt tartok jelenleg én is. Minden halad a maga útján, de a digitális mocsár miatt úgy érzem, hogy nem vagyok eléggé produktív. Vállon veregetem magam, amikor egy hosszú nap után elmegyek a boltba egészséges kajákat venni, hazaérve rögtön átöltözöm és lenyomom a napi edzést, az utolsó kalóriáimon megeszem az egészséges vacsimat és ennyi. Ülök az ágyban és épp tekernék a következő agyzsibbasztó youtube csatornára, de érzem, hogy most már elég. Ideje elővenni valami könyvet, reggel kicsit megerőszakolni magam és inkább nyújtani (nevezzük jógának) és madárcsiripelésre meditálni, a kávé mellé vicces videók helyett a határidőnaplómat elővenni és rendbe tenni a napi teendőket, megszervezni a következő kávézást, kicsit előrébb nyúlva a következő utazást…

És te hogy vagy? :)